Néhány szó a skandináv irodalomról | Per Petterson: Férfiak az én helyzetemben

Posted on 2021. március 30. kedd Szerző:

0


kistibi |

„Ha a bűnök büntetése az örökkévalóság, ami végtelen, akkor ez azt jelenti, hogy a végtelenségben nincs irgalom?” Per Olov Enquist, a talán legismertebb svéd író kérdezi ezt, és a mindenség nem válaszol; de ez a kérdés megnyitott egy kaput, melyen rengeteg nagyszerű irodalmi mű szivárog át, válaszokat, válaszlehetőségeket hordozva.

Ma a civilizált világ csúcsán a skandináv országok és Finnország állnak, szinte mindegyik elmondhatja magáról, hogy ő valamiben első a világon, és ez megjelenik irodalmukban is. Hogy a két legismertebbel kezdjem, Janne Teller Semmi című regénye a 21. század hajnalán tarolta le a világot, váltott ki haragot, ellenérzést, rajongást; volt, ahol kötelezővé tették, másutt meg tiltották.

2005-ben jelent meg Svédországban Stieg Larsson Millenium-trilógiája (A tetovált lány). Ugyanilyen megosztó volt ez a történet is, itt az olvasói-kritikai nézetkülönbségeket a nők elleni erőszak egyesek szerint túlzottan részletező leírásai hívták elő. Akár így, akár úgy, ez a két mű volt az előszele a skandináv irodalmi cunaminak, amely az irodalmi világ csúcsára repítette a skandináv szerzőket. Olyon mennyiségű svéd, dán, norvég, finn író lépett be a világhír kapuján, és méltán, hogy egy sima felsorolás is oldalakat venne igénybe.

Hogy miért érdemes a magyar olvasónak északi irodalmat olvasni? A magyar társadalom mélységes morális válságban van. A közéletnek nem tudnám olyan szeletét mutatni, amelyik tisztességesen, a közös érdekeket és értékeket szem előtt tartva működne. A skandináv irodalmi tükörben olyan világot pillanthatunk meg, amelyért érdemes dolgozni. Nyilván, ez a világ sem tökéletes, de milyen messze van már attól, amiről a Nobel-díjas norvég Knut Hamsun írt le Éhség című világhírű regényében, pedig „csak” száz év telt el. És ez egy nép életében azért nem olyan iszonyatosan sok idő.

Hamvas Béla a Patmosz című időskori esszégyűjteményében a következőket írja a válságról:

Kierkegaardnak Az idő bírálata című tanulmánya kezembe került. Nincs társadalom, nincs állam, nincs költészet, nincs gondolkodás, nincs vallás, ami van romlott és hazug zűrzavar. Pontosan így van, gondoltam. De ennek valamikor el kellett kezdődnie. Elkezdtem keresni a sötét pontot. A proton pszeudoszt, vagyis az első hazugságot… Visszafelé haladtam a múlt század közepétől a francia forradalomig, a felvilágosodásig, a racionalizmusig, a középkoron át a görögökig, a héberekig, az egyiptomiakig, a primitívekig. A válságot mindenütt megtaláltam, de minden válság mélyebbre mutatott. A sötét pont még előbb van, még előbb. A jellegzetes európai hibát követtem el, a sötét pontot magamon kívül kerestem, holott bennem volt…”

Per Petterson művének főhőse, Arvid Jansen is mélységes válságban van. Felesége elhagyta, magával vitte három lányát is, a válása előtt egy évvel egy hajótűzben veszítette el a szüleit, a két fivérét. Ami széthullhatott körülötte, szét is hullott. Hogyan lehet egy ilyen mélységű válságot kezelni, normálisan túlélni? Jansennek nincs terve. Él bele a világba, kocsmázik, nőket szed fel, de nem tudja gyógyítani önmagát, csak megfigyel. Az ő válságkezelése a megfigyelés, úgy nézi, vizsgálja önmagát, akárha egy idegent nézne.

Nem könnyű olvasmány, nem könnyű az élet. Nem könnyű, mert tulajdonképpen az ürességről szól, amit a kíméletlen önmegfigyelés nem begyógyít, hanem elmélyít. Nem lehet úgy élni, hogy minden mozdulatom, gondolatom, érzelmem felkerül egy képzeletbeli mérlegre, és megszámláltatok, megméretek, majd üresnek találtatok. Ezért nem működnek az emberi kapcsolatok sem, mert egyetlen találkozás, egyetlen szereplő sem képes kilendíteni Jansent az ürességből.

Petterson tulajdonképpen szellemi rokona Karl Ove Knausgårdnak, olyan értelemben, hogy ő is önéletrajzi elemekből szövi a művét. Arvid Jansen író, és hajótűzben vesztette el a szüleit. Ez Pettersen életének történetéből vett elem. Egészen bizonyos, hogy ez a könyv: válságkezelés. Hogy Pettersen/Jansen talál-e megoldást, az már kétséges. Minden sötét és mindig sötét. Sötét a környezet, a külső világ, sötét a lélek.

Az egész műben talán csak egyetlen pozitív gondolat található, ahogyan az irodalomról, a regényekről beszél: „…minden könyv gerince egy-egy ajtó, ami olyan életekre nyílik, amelyek nem az enyémek, de az enyémek is lehettek volna, és bizonyos módon azzá is váltak, mert mindegyiket kikötöttem egy bójához a szívemben, minden egyes könyvet; igen, az általános iskola óta mindenhová magammal hurcoltam őket, mivé is lettem volna nélkülük…” Igaz, nagyon fontos dolog a könyv, sapiens emberré válásunknak és megmaradásunknak egyik legfontosabb eszköze, de azért nem pótolhat élő, valódi emberi kapcsolatokat. Bármennyire is szeretünk egy irodalmi hőst, az nem érezhet helyettünk, nem tehet, gondolhat semmit az életünkről.

Arvid rója köreit és hurcolja megoldatlan életét, az írás csak néha jut eszébe, amikor némelyik kocsmában Knut Hamsunnak szólítják. Nem talál enyhet, gyógyírt, irgalmat. Ő a felelős ezért? Kinek kellett volna segítenie? Fel sem merül igazán. És itt kanyarodhatunk vissza az írás elején feltett kérdéshez. Van a végtelenségben irgalom? Van Arvid világában irgalom? Ad-e irgalmat ő és kap-e?

És te, kedves olvasó, aki végigjártad Arvid útját a sötét, fénytelen világától kezdve a lélek sötétségéig, te kaptál irgalmat a könyvtől? Ez a könyv lelkedben lett-e bója, melyet egész életedben magaddal hurcolsz, ahogy a főhős mesél az általa olvasott fontos írásokról.

Nem vagyok hívő, nem tudom értelmezni igazán a vallásos irgalmat, maximum csak irigyelni tudom. Viszont nagyon megfogott Popper Péter beszélgetése Pilinszkyvel, és lehet, hogy sokan már kívülről fújják, mégis azt gondolom, hogy ez a gondolatmenet tökéletesen zárhatja az írásomat.

– Utállak benneteket, pszi-vel kezdődő foglalkozásúakat.
– Miért utálsz János?
– Mert nagyon nagy terheket raktok az emberekre. Azt hirdetitek, hogy minden emberi problémának van megoldása. Ezzel sikerül elérnetek, hogy az emberek többsége úgy érzi, csak ő olyan hülye, hogy nem tudja megoldani a szexuális problémáit, a szüleivel való viszonyát, a házasságát, az egzisztenciális ügyeit, a politikai orientációját stb. – és összeomlik. A valóságban – folytatja Pilinszky – az élet dolgainak többsége nem megoldható. Legfeljebb jól-rosszul elviselhető. Óriási a különbség közöttünk. Ti úgy gondoljátok, hogy az életben problémák vannak és megoldásokra van szükség, én meg úgy gondolom, hogy az életben tragédiák vannak, és irgalomra van szükség
.”

Per Petterson (Fotó: Baard Henriksen)

Per Petterson: Férfiak az én helyzetemben
Fordította: Pap Vera-Ágnes
Scolar Kiadó, Budapest, 2020
304 oldal, teljes bolti ár 3999 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 3399 Ft
ISBN 978 963 509 1096

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Arvid Jansen úgy kapaszkodik az ismerős dolgokba, mint akinek az élete múlik rajta. Felkeresi régi kedvenc helyeit, leissza magát, nőket szed fel, vagy csak úgy beül a Mazdájába, és keresztül-kasul bejárja a várost, olykor pedig ott is alszik a kocsiban. Egy év telt el azóta, hogy a felesége, Turid elhagyta, és vitte magával mindhárom lányukat is. Arvid úgy érzi, hogy egyedül legidősebb lánya, Vigdis látja őt színről színre, és éppen ezért tartja is tőle a három lépés távolságot. Pedig talán éppen ő az, akinek a legnagyobb szüksége lenne az apjára.
Petterson önéletrajzi elemekkel átszőtt regénye egy olyan férfi életét tárja elénk kíméletlen őszinteséggel, aki körül egyik pillanatról a másikra darabokra hullik minden.