| 1. | Most itt fekszem a matracon, a templom közepén, a frigyszekrény tövében. A lámpa, amelyet tegnapelőtt este tintával festett kórházi-kékre Németi főorvos, hol kigyullad, hol kihuny. Kinn, a városban zavarórepülés van, de bennünket nem érdekel. A csillag, a bélyeg, nemcsak az élet kedvezményeiből zár ki bennünket, de félelmeiből is. Nem félünk a légitámadástól, […]
december 12, 2014 Írta: olvassbele
| Prológus | Négy nappal azután, hogy 1955 tavaszán megszülettem Washingtonban, a szüleim hazavittek a Patterson utcai házba, és ott is nőttem fel, olyan nyelvek zenéjét hallgatva éveken keresztül, amelyekből egy kukkot sem értettem. Apám ötvenegy éves volt, amikor megszülettem, anyám harminckilenc, a két bátyám, Péter és András, jóval idősebbek nálam – Péter öt évvel, […]
december 12, 2014 Írta: olvassbele
Erdélyi Z. Ágnes | Emigráns tinédzserként felnőni az ötvenes évek Amerikájában, amikor már vasfüggöny választ el az óhazától, és a szülők, nagyszülők egy furcsa és teljességgel érthetetlen nyelvet beszélnek – mindenképpen figyelemre méltó. Szegedy-Maszák Marianne pontosan tudja ezt. Könyve címében, a kézcsókban meg is találta azt a gesztust, amely e két világot oly szemléletesen választotta […]
december 8, 2014 Írta: olvassbele
Ram Oren: Gertruda esküje (részlet) bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
A Danzighoz közeli, Varsótól vonaton három órára fekvő Starogardban lévő kis házában az esküvői ruhába öltözött izgatott család elindult a templomba, ahol Gertrudának férjhez kellett mennie. Ő volt a legidősebb gyermek, az egyetlen lány a családban. Gertruda bájos volt, tizenkilenc éves, magas és világos hajú, a helyi iskolában tanított. Diákjai és kollégái szerették és csodálták, […]
december 8, 2014 Írta: olvassbele
Lengyel Szilvia | A gazdag lengyel Stolowicki családnak szép palotája van Varsóban. De lengyelnek és zsidónak lenni a háborús Lengyelországban nagyon veszélyes program. Halálosan veszélyes. Ram Oren regénye ennek a családnak, s benne az egyetlen gyermeknek, Michalnak a szenvedésekkel teli élettörténete. És ő legalább életben marad… A könyv fő- és címszereplője azonban nem családtag. Gertruda […]
július 3, 2014 Írta: olvassbele
JPM | 1944. július 4-én kezdődött meg a pécsi zsidóság deportálása. A Janus Pannonius Múzeum a Pécsi Zsidó Hitközséggel együttműködve rendezi meg a Négy festőművész című kiállítást. A tárlat az egyik központi eseménye a „Pécs 1944–2014, megemlékezés a pécsi és baranyai zsidóság deportálásának 70. évfordulójáról” című rendezvénysorozatnak. A kiállítás négy – a holokauszt idején áldozattá […]
április 29, 2014 Írta: olvassbele
| A pince | A kincskeresők városában születtem és ott is élek. Lakói a teljesen kiégett síkságról érkeztek ide egykoron. Aranyfogakat és ezüst kiskanalakat kerestek. A romokból felszálló füst és a jómódú elődök égő testének bűze vonzotta ide őket, ez emlékeztette őket arra, hogy milyen nagyszerű dolog a túlélés. Nem kell tehát elmélkedni a boldogtalanságunkról, […]
április 29, 2014 Írta: olvassbele
Hárságyi Margit | Interjúnk a XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon készült Igor Ostachowicznak a közelmúltban Magyarországon az Űzött lelkek éjszakája (lengyel eredeti címén: Élő zsidók éjszakája) címmel megjelent második kötete az ezredforduló ellenkultúrájának kultuszkönyve, melyet tavaly a legrangosabb lengyel irodalmi díjra, a Nikére is felterjesztettek. Ostachowicz a lengyel miniszterelnök, Donald Tusk – 2007 óta helyettes államtitkári, […]
március 7, 2014 Írta: olvassbele
IGAZGATÓ: Tisztelettel üdvözlöm önöket! Örülök, hogy a késői óra ellenére szánnak rám, ahogy mondani szokás, egy percet. TESITANÁR: Arbeit macht frei, herr direktorr! IGAZGATÓ: Nem helyénvaló ez a tréfa, kolléga úr! Nem helyénvaló! LENGYELTANÁRNŐ: Sokáig fog tartani, igazgatókám? Azt ígértem, holnapra visszaadom a dolgozatokat, kijavítva. IGAZGATÓ: Már elnézést, kollegina, de kérem, ne tegyen fel ilyen […]
március 7, 2014 Írta: olvassbele
BJI Európa országai – igen kevés kivétellel – így vagy úgy, de nem számoltak még el a lelkiismeretükkel abban a kérdésben, mennyire vettek részt az európai zsidóság kiirtásában. Nehéz kimondani, pedig tudott dolog, hogy Lengyelország sem. A részvétel a Soában – amit most már kizárólag holokausztnak neveznek – hatalmas történelmi szégyen, és az elszámolás az […]
január 23, 2014 Írta: olvassbele
Egy Westerbrook méretű városban, amelynek jenki alapítói még a Mayflowerrel érkeztek, zsidó mivoltunk önmagában abnormitássá avatott minket, a nővéreimet és engem, akik legalább annyira különböztünk az osztálytársainktól, mintha, mondjuk, sötétkék bőrünk lenne. – Hogy különbözzünk az átlagtól – felelte apám mindig, amikor megkérdeztem, mi miért nem eszünk kenyeret nagyjából úgy egy hétig, miközben az iskolában […]
január 23, 2014 Írta: olvassbele
Kleyer Éva | Meg lehet-e bocsátani egy szörnyetegnek? Kaphat-e feloldozást a gonosz, még ha oly kedves és szimpatikus is? Megkönyörülhet-e az elkövetőn a túlélő az áldozat helyett? Jodi Picoult új könyve fájdalmas kérdésekkel szembesít. Az amerikai írónő eddig magyarul megjelent munkái is egy-egy forró, aktuális vagy nagy vitákat kavaró témát dolgoztak fel: iskolai lövöldözés, leszbikusok […]
november 13, 2013 Írta: olvassbele
Budapest, 1974. március 9. Az MSZMP KB kulturális osztályának titkára, Aczél György elvtárs részére Tisztelt Aczél elvtárs! Mellékelten elküldöm Önnek Tabi Lászlóról írt feljegyzéseimet. Közismert róla, hogy a Ludas Matyi főszerkesztője, humoros író és színpadi szerző. De azt kevesen tudják róla, hogy Erika lányom apja is. Azt pedig senki sem sejti, hogy Tabi a férjem […]
november 13, 2013 Írta: olvassbele
Cserhalmi Imre Isten mentsen minden férfit attól, hogy egy csalódott nő bosszút forraljon ellene. Leleményesebb és gátlástalanabb pusztító ötletekben nincs nálánál gazdagabb élőlény a Földön. Olykor a vélt vagy valódi sérelem méreteihez képest szinte gigantikus a bosszú vágya és igyekezete. Amikor tehát Pelle János kezébe került az a hosszadalmas „anyag”, amelyet Tabi Lászlóról, az előző […]
október 19, 2013 Írta: olvassbele
Zsedényi Balázs Miközben Vári Éva novemberben kétszázötvenedik (!) alkalommal fog színpadra lépni a Hat hét, hat tánc című darabban a Thália Színházban, készül Martin Sherman Rose című monodrámájának Spinoza Színház-beli bemutatójára is. A készülő darabról és a jubileumi előadásról beszél a Kossuth-díjas színésznő. A Rose című előadást 2002-ben mutatták be a Budapesti Kamaraszínházban, ahol több […]
június 14, 2015 Írta: olvassbele
0