A másság gyűlölete ellen | Igor Ostachowicz: Űzött lelkek éjszakája

Posted on 2014. április 29. kedd Szerző:

0


Ostachowicz_Uzott-lelkek-bor180Hárságyi Margit |

Interjúnk a XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon készült

Igor Ostachowicznak a közelmúltban Magyarországon az Űzött lelkek éjszakája (lengyel eredeti címén: Élő zsidók éjszakája) címmel megjelent második kötete az ezredforduló ellenkultúrájának kultuszkönyve, me­lyet tavaly a legrangosabb lengyel irodalmi díjra, a Nikére is felterjesztettek.
Ostachowicz a lengyel miniszterelnök, Donald Tusk – 2007 óta helyettes államtitkári, 2010 óta állam­tit­ká­ri rangú – legfőbb bizalmasa, pr-tanácsadója. Első re­gé­nyét 2009-ben írta Julian Rebes álnéven.
Olvasói elgondolkodhatnak: ha egy hivatalnok államtitkári rangban ennyire remek könyvet írt, akkor lehet, hogy jobb emberek irányítanak bennünket, mint ahogy eddig hittük.

A Németh Orsolya fordításában megjelent, szabadszájú regény brutális, horrorisztikus elemekkel átszőtt, felnőtteknek szóló, keserű komédia a traumáról, kiáltás a másság gyűlölete ellen.

Az egykori varsói gettó romjain lakótelep és divatos bevásárlóközpont épült. Itt él a névtelen főhős a barátnőjével. Egyszer a pincéből furcsa, szakadt ruhájú kísértetek jönnek fel, akik a gettóban haltak meg, illetve akik az 1944-es varsói felkelés során estek el. Itt keringenek még, mert dolguk van a Földön. Az események iszonyú iramban követik egymást. A pincéből feljövő kísértetek ellepik Varsó utcáit, legszívesebben az Árkádia bevásárlóközpontban időznek, az új erőre kapó neonáci bandák hajtóvadászatot indítanak a védtelen egykori áldozatok ellen. Korunk fórumában, a lángokban álló Árkádiában vívják meg utolsó csatájukat, s itt hőssé válik az egyre jobb emberré nemesült névtelen főhős.

A Millenárison megrendezett XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál nemzetközileg elismert esemény. Hagyománnyá vált, hogy a világ legrangosabb írói, költői, a hazai szellemi élet jeles képviselői – illetve idén 25 ország 100 neves alkotója, 400 hazai és határon túli tudós, művész – részvételével számos programon ismerkedhetünk alkotókkal és műveikkel, gondolataikkal, szándékaikkal. Így volt ez Igor Ostachowicz esetében is, akivel Reményi József Tamás beszélgetett a Szabó Magda teremben.

Bevallása szerint ez volt az első író–olvasó találkozója, nyilvános könyv­be­mu­tatója.
Egyszerűen ilyen magányos típus vagyok, szeretek egyedül lenni, jól esik a magányos séta a városban, vagy egy lámpa mellett olvasgatni otthon. Szeretek meghitten beszél­getni emberekkel, semmiképpen nem stílusom kiállni a sokaság elé egy emelvényen, s kijelenteni dolgokat, melyek szerintem helyénvalóak. Ehhez semmi kedvem, de nem is vagyok ebben igazán jó.

Miért írt álnéven először?
Legszívesebben minden könyvemet álnéven írnám, mert akkor nem hívnak, nem keresnek, nem vagyok előtérben, de az Űzött lelkek éjszakáját nem tehettem meg, hogy álnéven írom, gyávaság lett volna.

A Kossuth Kiadó standja melletti dedikációnál kígyózó sorok várják a személyes találkozást Igorral, közöttük lelkes fiatal lányok, s idősebbek is, akik nem győzik dicsérni, milyen jóképű a lengyel író. Mi eközben zavartalanul beszélgetünk.

Rengeteg az ellentmondás a tettei és a vágyai között, hiszen például azt állítja valahol, hogy nem szeret olyan helyen dolgozni, ahol minden nap reggel 8-kor kezdődik és 5-kor ér véget, ugyanakkor mint a miniszterelnök legfőbb bizalmasa, támasza, gondolom, más ritmusban él.
Igen, reggel 9-től dolgozom éjfélig minden nap, szombatokat és vasárnapokat is beleértve.

A Varsói Egyetem újságíró szakát elvégezve Ostachowicz több helyen is dolgozott, elvégzett egy ápolói tanfolyamot, s egy pszichiátriai klinikán gyakorolta mesterségét, majd marke­tin­gesként próbálta ki magát, s a véletlen hozta, hogy felkérték szövegírónak politi­kusok, később a miniszterelnök beszédeihez.

Az Űzött lelkek éjszakája – melyet a napokban adtak ki Magyarországon – számomra elsősorban a választás könyve; el kell döntenünk életünk megfelelő szakaszaiban hogyan tovább, hol állok, ki mellett, ki ellen. Hogy véli, miként lehetséges, hogy könyve főhőse, a névtelen harmincas, aki diplomás, de kő­mű­vesként keresi kenyerét, kezdetben egy cinikus lúzerként éli semmit­mondó életét, mindenre fittyet hányva, s egyszer csak váratlan sebességgel változni kezd, majd jó emberré válik?
Fontos szerepet tölt be a lakóhelye – Muranów a varsói gettó romjain felépült lakónegyed –, de ez nem jelenti azt, hogy egy ilyen figura csak Varsóhoz köthető, a gettóhoz, Auschwitzhoz, mert a németek olyan szörnyűséget követtek el, hogy a múlt mindenütt fellelhető. De a gonosz rejtőzködik, mindig elfedi valamivel magát, sohasem áll elénk, s jelenti ki: „itt vagyok, én vagyok a gonosz”. Így volt ez a holokauszt idején is, azt mondták az embereknek, megyünk a németekhez dolgozni; ha betegek leszünk, az orvos meggyógyít, és a végén, az utolsó pillanatban feltárult a szörnyűség. Ez kíséri egész létünket, s ez engedi meg az embereknek, hogy ne reagáljanak, ne döntsenek, válasszanak helyes és helytelen között. Ugyanakkor ezt nem engedhetjük meg magunknak, be kell vallanunk, kik vagyunk, és az embereknek válaszokat kell adniuk a múlt kérdéseire is. Megy az idő, de tény, hogy megtörtént a szörnyűség, s most keresnünk kell a nyelvet, mellyel mindezt elmondhatjuk, hiszen a gettóban meghalt zsidókat senki sem búcsúztatta el, senki sem visz koszorút a sírjukra.

A könyv lengyel kiadásának címlapja

A könyv lengyel kiadásának címlapja

Miközben a fiatal pár éli eléggé unalmas minden­napjait, megjelennek a pincéből a kísértetek, akik nagyon szimpatikus módon viselkednek. Habár hat­van éve a föld alatt vannak, így külsejük sok-sok kívánnivalót hagy maga után (ezen hamar segít a fiatal pár kissé feminista nőtagja, folytonos vásár­lásaival), szívesen kóstolják meg a süteményeket, a fagylatot az Árkádiában, s ismerkednek a fogyasztói társadalom kereskedelmi központokból ismert ter­mékeivel. A főhős segítőkészsége nőttön nő, nyil­ván­való, hogy ön hol áll, mit szeretne nekünk, az olva­sóknak megmutatni. Különösen, ha a neonácik meg­je­le­nésére gondolunk, a főhős álmára, melyben Ausch­­witz borzalmát látja egyedi, pornográf-sza­dis­ta módon. Miért gondolja, hogy mindez aktuális?
Mert egyszerűen az. Mivel itt vagyok Magyarországon, szívesen emlékszem Kertész Imrére, akinél érzékletesebben nem írta meg számomra senki a következő helyzetet: Átélsz valami szörnyűséget, az véget ér, és visszajössz a szülő­földedre. Jegyet kell venned a villamosra, s tanácstalanná válsz, elveszíted magadat a legegyszerűbb szituációban, nem tudod, mit tegyél, hogyan tovább. Ha ezt a kört foly­tatjuk, azok, akik nem tértek vissza, elestek valahol, a millió statisztikában szerepelnek, s egyre kevesebbet jelent valamikori létük. Ott, ahol élek, tudom mi történt, ki mit tett, erre kell választ adnom. Ez a könyv az én reakcióm. Szeretném elérni a mélyben rejlő emberi bölcsességet, a popkultúra csöndjét, melyet a népszerű mozik, a könnyű irodalom csak gerjeszt. Szeretném meggyőzni az embereket, hogy ismerjék fel a tényeket.

Az ön generációja (a szerző 46 éves – A szerk.) utáni még fiatalabbak mennyire kötődnek a múlthoz, a történelemhez? Számukra gyakran a nem is túl távoli múlt már kőkorszaknak tűnik.
A legtöbb ember, amikor szembesül azzal, ami történt, azzal, hogy nézett ki a gonosz, egy választást hajt végbe. Oké, értem és ellene vagyok, vagy pedig olyan szomorú ez a történet, nem szeretnék ezzel foglalkozni, öreg emberekről van szó, annyira sok színes, érdekes dolog van körülöttem. Mi a fenének foglalkozzak azzal, ami kellemetlen és nehéz? S itt ismét a gonosz rejtőzködik, elbújik, nehogy megláthassuk. Szerintem őszinte, egyszerű módon kell ezekről szólni.

A horror elemek, a keserű humor, a gyorsan pergő események Tarantino film­jeit idézik több esetben, s most már forgatókönyv is készül a könyvből.
Azt hiszem, mindenkor egy sajátos nyelven írunk, sajátos formában mutatunk be jelenségeket. Manapság nehéz valami komoly nyelvet használva mondani úgy, hogy ne váljunk nevetségessé. Ezért jobb mindjárt szemhunyorítással mondani valamit, mert a komoly tónus, a szigorú arckifejezés gyakran okoz derültséget, pedig nagyon nem szeretne. Az Űzött lelkek éjszakáját bemutatták egy színházban is. Ott ámultam, mennyire nagyszerűek voltak a filmbejátszások, amikor a több száz pincéből előjött zsidó kísértet vonulását mutatták be Varsó utcáin. Ezt én sem tudtam ennyire jól elképzelni, úgy gondolom, érdekes film lesz majd belőle.

Ha egy vén diófa alatt ülve majd csak író lesz önből, milyen témát választana?
Most fejezem be egy új könyvemet, de nem szeretek beszélni róla, mert amikor elkezdjük írni a könyvet, még üres lapok állnak előttünk, és uraljuk a témát, aztán életre kel minden szereplő, majd a gyeplő gyengül a kezünkben. Amikor vége, kiadják, akkor teljesen eluralkodik rajtunk a kész kötet. Ezért vagyok például itt is, mert ezt követelte tőlem a könyvem, pedig nem szeretem az író–olvasó találkozókat.

Beszélgetésünk végén hadd kérdezzem meg, hol tart a legendás lengyel–magyar barátságunk? Gyakran hallani, hogy a magyar ünnepségekre érkező lengyelek a szélsőjobbosok, Varsóban szintén sokan gondolják másként a magyar hely­zetet, mint itthon a többség.
Az átlagemberek jó érzéssel gondolnak a magyarokra, az országra, s annak népére, lényegében továbbra is barátságot érzünk a magyarok iránt, és nem gondolom, hogy a politika ezen változtat.

Igor Ostachowicz a budapesti könyvbemutatón (Fotó: Paweł Karnowski)

Igor Ostachowicz a budapesti könyvbemutatón (Fotó: Paweł Karnowski)

Igor Ostachowicz: Űzött lelkek éjszakája
Kossuth Kiadó, 2014
264 oldal, teljes bolti ár 2600 Ft
ISBN 978 963 097 8651

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

A regény főhőse egy harmincéves, cinikus fiatal­em­ber, aki, bár diplomás, mégis kőmű­ves­ként dolgozik. Élettársa egy internetfüggő, ano­rexiás, munka­nél­kü­li lány (Gebe), furcsa, oda-vissza függőségi viszo­nyukban élnek együtt. Egy nap a nő kaparást hall a föld alól: állítólag a II. világ­háború­ban meghalt zsi­dók laknak ott, és most felébredtek. Az elsőre őrültnek tűnő ötletről rövidesen bebizo­nyosodik, hogy igaz.

Élőhalottak, főként gyerekek jelennek meg a lakás­ban, akik egytől egyig vagy a gettóban, vagy a varsói felkelésben estek el. Hiába haltak azonban meg, mégsem tudják teljesen elhagyni a földi világot, mert mindegyiküknek teljesíteni kell még valamit ahhoz, hogy átjussanak a másvilágra.