Világok között | Szegedy-Maszák Marianne: Csókolom a kezét

Posted on 2014. december 12. péntek Szerző:

0


Szegedi-MaszákM_Csókolom-bor180Erdélyi Z. Ágnes |

Emigráns tinédzserként felnőni az ötvenes évek Amerikájában, amikor már vasfüggöny választ el az óhazától, és a szülők, nagyszülők egy furcsa és teljességgel érthetetlen nyelvet beszélnek – mindenképpen figyelemre méltó. Szegedy-Maszák Marianne pontosan tudja ezt. Könyve címében, a kézcsókban meg is találta azt a gesztust, amely e két világot oly szemléletesen választotta el egymástól.

Ráadásul ő nem szokványos új állampolgár, aki jót mosolyog szülei óvilági hagyományain: ő olyan emigránsként szembesül az ötvenes évek dinamikusan fejlődő amerikai demokráciájával, akinek felmenői egy örökre eltűnt világban éltek a hazájuknak hitt Magyarországon. Méghozzá a társadalom legfelső rétegében, olyan fényűzésben, akár az arisztokraták, budapesti villáikban, vidéki kastélyaikban. „Valaha Budapesten majdnem mindenki ismerte a nevüket, az általuk gyártott lekvárt ette, az ő gyáraikban készült tűvel varrt és kerékpáron biciklizett.” Történelmi jelentőségű zsidó családokhoz tartoztak a tizenéves lány közeli és távoli rokonai, akik nem kis mértékben járultak hozzá a 20. századi polgári Magyarország megteremtéséhez, a modern bankrendszer, a nagyipar, a tőzsde kialakításához. Ha csak annyit említünk, hogy Weiss Manfréd, mindenki tudja, miről beszélünk. Ő pedig Marianne dédapja volt.

Európai és amerikai kultúra, kapitalizmus és szocializmus, demokrácia és diktatúra – mindez ott kavarog az ifjú leányban, aki próbálja megfejteni identitását, megkeresni gyökereit. Nagy segítséget kap: feltárul elhunyt szülei levelesládája, előkerül édesapja naplója. Így könnyebb megérteni azt a korszakot, amely Atlantiszként süllyedt el a második világháború után. Hogy nem nyom nélkül, erről többek között Szegedy-Maszák Marianne könyve is gondoskodik. Aki a szeretetteljesen tárgyilagos hangvételű könyv hatására mélyebben kezd érdeklődni a zsidó arisztokrata családok története iránt, annak jó szívvel ajánlható az ugyancsak idén megjelent Nem mindennapi élet című könyv, amelyet Marianne nagybátyja, Kornfeld Tamás írt főként a Kornfeld-ágról, valamint egy tizenöt évvel ezelőtt kiadott memoár Strasserné Chorin (leánykori nevén Weiss) Daisytől: Az Andrássy úttól a Park Avenue-ig.

A családfa olyan terebélyes, akár a Tudoroké vagy akár az Esterházyaké, de fontos különbség, hogy ezt a családfát zsidó emberek alkotják, akik a kiegyezést követő néhány kivételes, békét és fejlődést hozó évtizedben asszimilálódni kívántak, több tagjuk át is tért a keresztény vallásra. Akkor még nem azért, hogy az életét mentse, hanem hogy kifejezze szeretetét választott hazája, Magyarország iránt. Hatalmas vagyonukból sokat jótékonykodtak, lakásokat, kórházakat, óvodát építettek munkásaiknak, és bőkezűen támogatták a kultúrát.

Az asszimilálódás egyik döntő lépcsőfoka volt az is, amikor a rangos zsidó család lánya beleszeretett egy nem zsidó fiúba. Ahogyan Kornfeld Hanna, Marianne édesanyja is beleszeretett Szegedy-Maszák Aladárba, aki a keresztény magyar úri középosztály különösen felvilágosult és nagy műveltségű tagja – mellesleg a festő Barabás Miklós dédunokája, és az MTI megalapítójának unokája – volt. Újabb egészen más világ. A tehetséges és jóképű fiatalember előtt a politikai karrier is kinyílni látszott, úgy tűnt, a magyar diplomácia egyik legfényesebb csillaga lesz. De ahogy durvul a Horthy-rendszer, Aladár úgy válik egyre inkább kegyvesztetté nem titkolt, „túlzott liberalizmusa” miatt. Hannával rejtegetniük is kellett szerelmüket az első pillanattól fogva, miközben kapcsolatuk minden mozzanatában összefonódott a világtörténelemmel. „Igen, a szüleim története a magyar történelem egyik fontos, visszatérő motívumára vetett fényt, a zsidók és az úgynevezett »igazi« magyarok feszültségekkel és dicsőséges mozzanatokkal teli kapcsolatára” – írja Marianne.

Hanna családja végig is járta a magyar zsidóság önáltatásainak minden állomását. Minden egyes jogfosztást képesek voltak enyhe korlátozásnak ítélni, és abban reménykedni, hogy mindaz, amit szeretett hazájukért tettek és tesznek, kiegyensúlyozza majd az ellenséges érzületeket. Ezt a mágnások ugyanúgy elhitték, és ugyanúgy keservesen kellett csalódniuk, mint a közember kishivatalnokoknak. Annyi különbséggel, hogy aki gazdag volt, megvásárolhatta életben maradását. Könnyű nekik! – legyintettek erre sokan akkor is, most is. Pedig nem volt könnyű.

Szegedy-Maszák Aladár és Kornfeld Hanna a II. világháború után (Marianne Szegedy-Maszák szívességéből)

Szegedy-Maszák Aladár és Kornfeld Hanna a II. világháború után (Szegedy-Maszák Marianne szívességéből)

Szegedy-Maszák Marianne könyve a szabadulás hosszú, bonyodalmas, izgalmakkal teli történetét is elbeszéli, személyességével olyan mozzanatokra világítva rá, amelyek a történelemkönyvekben igen hézagosan szerepelnek. A németek, mindamellett, hogy a családok szinte teljes vagyonát maguknak követelték, kemény feltételeket szabtak. Túszokat kellett hagyni, és egészen az utolsó pillanatig senki nem tudhatta, hogy a náci birodalom vezetői betartják-e majd a szavukat. Generációk munkája veszett oda, vándorolt a vesztett háború utáni bujkálásra készülő németek bankszámlájára. Műkincsek, bútorok, szőnyegek könyvtárak tűntek el mindörökre. De legalább az élet megmaradt, és a család Európa különböző városaiban élhette tovább az életét.

1945-ben eljöhetett volna a happy end, hiszen a nem zsidó, de Dachauból szabaduló Aladárt kinevezték washingtoni nagykövetté, és végre elvehette Hannát feleségül. A kommunista hatalomátvétel idején azonban szembefordult a hazájában kibontakozó Rákosi-diktatúrával, és az amerikaiak segítségét kérte, hogy ne legyünk orosz gyarmat. Nem hallgattak rá, ő pedig lemondott. Nagykövetből munkanélküli emigránssá vált.

De a legszörnyűbb még csak ez után következett: a házaspár elsőszülött kisfia egy ostoba amerikai orvos figyelmetlensége miatt néhány nap alatt belehalt egy amúgy gyógyítható betegségbe. A nácikat túl lehetett élni, Rákosit túl lehetett élni – ez halálig nem gyógyuló sebet ejtett Aladár és Hanna életén. Becsülettel felnevelték azért három gyereküket, akik közül a legfiatalabb, Marianne olyan szép emléket állított nekik, Csókolom a kezét című könyvével.

Mi meg, magyarok, ugyancsak szegényebbek lettünk. Elvesztettük azt a szellemi, erkölcsi és tényleges tőkét, amit ezek a családok jelentettek az országunknak.

Szegedi-Maszák Marianne

Szegedi-Maszák Marianne

Szegedy-Maszák Marianne: Csókolom a kezét
Fordította: Rakovszky Zsuzsa
Libri Könyvkiadó, Budapest, 2014
500 oldal, teljes bolti ár 3990 Ft
ISBN 978 963 310 2701

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Szegedy-Maszák Marianne szülei, Hanna és Aladár Budapesten szerettek egymásba 1940-ben. Apja pályája felfelé ívelt a külügyminisztériumban harcos antifasisztaként éppen tárgyalásokat folytatott a Szövetségesekkel, amikor letartóztatták és Dachauba deportálták. Édesanyja Weiss Manfréd, a híres csepeli gyáralapító unokájaként sokáig élvezhette az asszimilálódott zsidó iparbáró családjának fényűző, nyugalmas életét, mígnem az egyre erősödő antiszemitizmus, majd a német megszállás halálos veszélybe sodorta mindnyájukat.

Egy Heinrich Himmlerrel kötött titkos alkunak köszönhetően minden vagyonukért cserébe szabadon távozhattak végül a semleges Portugáliába. Hanna és Aladár két évig semmit nem tudtak egymásról, szerelmük mégis kiállta az idő és a történelem próbáját. A háború lezárulta után, 1945-ben házasodtak össze Budapesten, ahonnan rögtön tovább is indultak Washingtonba, ahol Aladár megbízott követeként tevékenykedett. Ám amikor itthon valósággá vált a kommunista hatalomátvétel rémképe, Aladár lemondott tisztségéről, és emigránsként az Államokban maradt a feleségével.

Leányuk a szülei által írt leveleket, memoárokat és családi emlékeket segítségül hívva meséli el történetüket, mely összefonódott Magyarország történelmével.

Marianne Szegedy-Maszák 1955-ben született Washingtonban. Számos napi- és hetilapban– többek között The New York Times Magazine, Esquire, Newsweek, Los Angeles Times – publikált és több folyóiratban (pl. Psychology Today). Dolgozott riporterként a New York Postnak. Újságírást tanított az American Universityn. Újságírói munkáiért számos díjat kapott. A szülei történetét feldolgozó dokumentumkötet az első könyve.