Browsing All posts tagged under »újromantikus_regény«

Mörk Leonóra: Lány igazgyöngyökkel (részlet)

október 3, 2016 Írta:

0

Egy | 2015. május, Budapest Sokáig azt hittem, az csak skandináv lélektani drámák hősnőivel történhet meg, hogy hirtelen rájuk dől a múlt. Egészen pontosan ma reggel negyed kilencig. Akkor azonban megszólalt a mobilom, és benne az anyukám azt kérte, alkalomadtán ugorjak már át hozzájuk, mert előző nap DHL-küldeményem érkezett. – Hozzátok? – értetlenkedtem, elvégre harmincegy […]

Ráció és romantika | Mörk Leonóra: Lány igazgyöngyökkel

október 3, 2016 Írta:

0

Erdélyi Z. Ágnes |  Mörk Leonóra korábbi könyvei, A Hellinger-Madonna, a Holdfény szonáta és legutóbbi, a Lány igazgyöngyökkel nem a manapság egyre inkább egy kaptafára készülő női regények ismert sémáira épülnek. Nem is az a sorsuk, hogy az olvasó egy-két nap alatt kiolvassa, majd villámgyorsan elfelejtse őket. A Mörk-könyvek olyanok, mint a jó pezsgő. Könnyűek, […]

Dézsi Desirée: Hagyjátok repülni az íbiszeket (részlet)

július 14, 2016 Írta:

0

– Gondolja, hogy az emberek tudatában vannak annak, amit kincsként birtokolnak? – Nos, nem hiszem, hogy ez jár a fejükben mikor gondolataik vannak, ebben a formában, valóban nem… – Joe a fejét ingatta. – Hát én sem hiszem. És azt sem, hogy gondolkodnának, ténylegesen… Különben nem okoznának fájdalmat embertársaiknak, nem aláznák, és nem gyilkolnák meg […]

Szerelmek a nagypolitika árnyékában | Dézsi Desirée: Hagyjátok repülni az íbiszeket

július 14, 2016 Írta:

0

Iván Katalin |  Ránézésre romantikus regénynek tűnt, és ettől kicsit habozni kezdtem, mert a műfaj nem igazán áll közel hozzám. Aztán egy hét alatt kiolvastam. A Hagyjátok repülni az íbiszeket cselekményének nagyobb része Indiában játszódik, Mumbaiban kezdődik, és a szereplők a végén szintén ott találkoznak, ahol az események összecsomózódnak. A három párhuzamosan futó történetnek három […]

Mörk Leonóra: A Hellinger-Madonna (részlet)

január 4, 2015 Írta:

0

Dr. Johannes Richter ügyvédi irodája a belváros egyik elegáns mellékutcájában kapott helyet, egy gyönyörűen felújított klasszicista épületben. Kauffmannékhoz hasonlóan ennek a cégnek is jól mehet, nem sajnálták a pénzt, minden egyes timpanon, festett oszlop, man­zárdablak a helyén, az ajtókon vakít a fehér lakkozás, a lábam bele­süpped a vastag szőnyegbe. Mennyit porszívózhatják ezt zárás után! Az […]

Romantische Anfrage | Mörk Leonóra: A Hellinger-Madonna

január 4, 2015 Írta:

0

Zemen Annamária | Női lelkekről szóló, női szemmel láttatott, roman­tikus, érzelemgazdag oknyomozás – ez Mörk Leo­nóra legújabb regénye. A történet főhőse a pesti galériában dolgozó, sikeres művészettörténész, Kata. Szakmájában meg­becsülik, befutott szak­em­ber, ám párkapcsolatai sorra kudarcot vallanak. Szerelmi élete balsikereinek okát önmagában keresi a lány, így jut el a Hellinger-féle családállítás módszeréhez. Aki még nem […]

Gemátria, avagy hosszú az út Ábrahámig | Margit Patrícia Eszter: A zsidó menyasszony

január 15, 2013 Írta:

0

Írta: Kleyer Éva Ismét szezonja van az antiszemitizmusnak. Szomorú ez. Az ember (vö. Homo sapiens, másképp a csupasz majom) mindig ösztönösen félt a számára idegentől, ismeretlentől, megmagyarázhatatlantól. Rettegett a villámtól, menekült a tűz elől és utálta a zsidókat, hiszen azok is olyan mások, idegenszerűek, sőt sikeresek. Ha nem akadt más, akit hibáztatni lehetett a saját […]

Margit Patricia Eszter: A Zsidó Menyasszony (részletek)

január 15, 2013 Írta:

0

Röpülj kis madár! Rav Joszef, a Ros Jesiva hosszú, bodros szakállával is vagány pasi volt, inkább tűnt Greatful Dead- és Bob Dylan-koncerteken edződött öreg rockernek, mintsem ortodox rabbinak. Hímzett mellényekben járt, fekete puhakalapját pedig a fejére csapta. Hangosan nevetett, mint Baruch Szimcha és talán minden más amerikai. A szemei olyan távol ültek egymástól, mint egy […]

Margit Patrícia Eszter: A zsidó menyasszony

január 15, 2013 Írta:

0

Margit Patrícia Eszter regényében nemcsak Dallos Saci, e későn serdülő pesti lány spirituális fejlődését ismerhetjük meg, hanem egy olyan rejtett világba láthatunk be, ahol az identitás keresése még felnőtt korban is szunnyadást nem bíró folyamat. Saci az út végére ér, és a hagyományokhoz visszatérve, valódi szerelmét és gyökereit megtalálva választ ad a zsidó öntudat dilemmájára, […]

Elizabeth von Arnim: Elvarázsolt április

augusztus 15, 2012 Írta:

0

Vacsora után a három fiatalabb nő a falon ült a felső kert végében, és az óriási holdat nézték, amint lassan kúszik a hely fölé, ahol Shelley élte utolsó hónapjait, éppen száz évvel ezelőtt. Ahol a hold ösvénye húzódott, megremegett a tenger. Mrs. Wilkins a klubja ablakából szomorúan nézi az ömlő, hideg esőt. Miért ilyen rémes […]

Elizabeth von Arnim: Elvarázsolt április (részletek)

augusztus 15, 2012 Írta:

0

| I. | Egy londoni női klubban kezdődött, egy februári délután – a klub barátságtalan hely volt, a délutáni időjárás pedig komisz –, amikor is Mrs. Wilkins, aki Hampsteadből jött be a városba vásárolni és utána a klubban ebédelt, a dohányzóban felemelte az asztalról a The Times-t, fásult tekintete végigsiklott az apróhirdetéseken, majd megakadt a […]

Lassú regény | Elizabeth von Arnim: Elvarázsolt április

augusztus 15, 2012 Írta:

0

Írta: Delbó Rita Magával ragadó könyv. A szó legtisztább értelmében. Nem kizárólag a borító miatt, bár kétségtelenül ez a fajta csomagolás az, amitől a nők jelentős része kezébe veszi a könyvet, míg a férfiak fanyalogva fordítják el a fejüket. Látványa alapján „nőcis” könyv. Azúrkék tenger, a távolban megnyugtatóan nyúlik be a képbe egy kis félsziget, […]