Hárságyi Margit | Nem váltott ki már régóta annyi vitát, hangos véleményt köztéri műalkotás, mint a pécsi Király utca elején a közelmúltban átadott Weöres Sándor-szobor. Böszörményi István szobrászművész az átadó ünnepségen liszttel öntötte le az említett művet. A művészt szembesítettük az akciójával ellentétes véleményekkel is. Amikor a térre értem, négy rendőr vette magát körül, és […]
augusztus 17, 2014 Írta: olvassbele
FRISSÍTVE! – A kiállítás a korábban tervezettől eltérően október 31-ig lesz nyitva. Hárságyi Margit | Áprilistól látogatható Pécsett a minden eddiginél nagyobb szabású, az eddig Európában megrendezett kiállításoktól eltérő tárlat, mely a legteljesebb módon mutatja be Leonardo da Vinci szenzációs találmányain keresztül a reneszánsz polihisztor munkásságát, a kifinomult művészt, az utánozhatatlan rajzolót, a gépezetek működését […]
július 3, 2014 Írta: olvassbele
JPM | 1944. július 4-én kezdődött meg a pécsi zsidóság deportálása. A Janus Pannonius Múzeum a Pécsi Zsidó Hitközséggel együttműködve rendezi meg a Négy festőművész című kiállítást. A tárlat az egyik központi eseménye a „Pécs 1944–2014, megemlékezés a pécsi és baranyai zsidóság deportálásának 70. évfordulójáról” című rendezvénysorozatnak. A kiállítás négy – a holokauszt idején áldozattá […]
június 27, 2014 Írta: olvassbele
Hárságyi Margit | A nagy nyári hőségben kisebb-nagyobb kihagyásokkal már 35 éve teszi szebbé az estéket a nyári színház. Vidákovics Szláven, a Pécsi Nyári Színház és a Horvát Színház igazgatója átmenetileg egy belvárosi üzletház emeletén tartja a „frontot”, hiszen most újítják fel, építik az Anna utcai Horvát Színházat. Ez az egy emberöltőnyi idő megérdemel egy […]
június 2, 2014 Írta: olvassbele
A hazai és határon túli magyar színházakban 2013. március 1. és 2014. február 28. között bemutatott előadások megtekintése után Császár Angela színművész és Sándor L. István kritikus 4 budapesti, 4 vidéki, 3 határon túli, valamint egy budapesti-határon túli közös produkciót válogatott be a XIV. Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába. A versenyelőadásokat az alábbiakban a pécsi […]
június 1, 2014 Írta: olvassbele
Élet-képek címmel nyílik Sere Anikó fotókiállítása Pécsett, a Halász Rezső Galériában. Sere Anikó földrajz szakon szerezte diplomáját a Pécsi Tudományegyetemen. A világ több tucat országában járt – nyitott szemmel. Első önálló kiállításán Thaiföldre és Kubába kalauzol el. A Mecseki Fotóklub tagja, kiállítását Mánfai György fotóművész nyitja meg június 3-án. »Szeretek utazni, világot látni – írja […]
május 15, 2014 Írta: olvassbele
Hárságyi Margit | Fülcsengetően hatalmas pofon vagy gyengéden vezető-támogató, ámde figyelmeztető, utat mutató, iróniával átitatott szeretet kell, hogy felismerd, elfogadd, természetesnek tartsd a másságot? Vagy dugjuk homokba a fejünket? Hol tartunk itt, Közép-Európában? Nem az áttételek sokszor ködbe vesző eszközeit, hanem a nagyon is egyszerűen felfogható, megvalósult ötleteket mutatja be Pécsett két kiállítás a képzőművészet, […]
november 3, 2013 Írta: olvassbele
JVF Mióta a független színházi műhelyeknek egyre kevesebb jut az állami támogatások közös kalapjából, létüket alapvetően meghatározó kérdés, hogy az országot járva minél több településen bemutathassák előadásaikat. A pécsi Zsolnay Negyed megnyitása óta befogadja a kőszínházakon kívüliek színpadi produkcióit. Járt már Pécsett a Pintér Béla Társulat, a Nézőművészeti Nonprofit Kft., a FÜGE, de az idei […]
október 5, 2013 Írta: olvassbele
A nemzetközi zenei életben is nagy tekintélynek örvendő zongorista-zeneszerző, Oláh Kálmán és a fiatal szaxofonművész, Bolla Gábor a legjobb európai big bandnek tartott formációval, a Dán Rádió Big Bandjével indul turnéra október 9-én. Oláh Kálmánt a rangos zenekar szólista-zeneszerzője, Gerard Presencer ösztönzésére hívta meg a DR Big Band, hogy mutassák be együtt az Images című […]
szeptember 1, 2013 Írta: olvassbele
A város napja díszhangverseny | 2013. szeptember 1. vasárnap 19.00 óra, Kodály Központ Hagyományos, a város napja alkalmából adott díszhangversenyével indítja 2013/2014-es évadát a Pannon Filharmonikusok szeptember elsején. A műsoron Bogányi Tibor vezényletével három mű szerepel. A fiatal brazil szerző, André Mehmari 2009-ben keletkezett versenyműve fagottra, hárfa és vonós kísérettel igazi unikum: eleven ritmusokkal, izgalmas […]
június 6, 2013 Írta: olvassbele
JVF Június 6. és 15. között tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Pécsi Országos Színházi Találkozót. A hagyományoknak megfelelően a fesztivál gerincét idén is a versenyprogram adja. A hazai és határon túli magyar színházakban 2012. március 1. és 2013. február 28. között bemutatott előadásokból Solténszky Tibor dramaturg, rendező és Szigethy Gábor író, rendező, színháztörténész 6 vidéki, […]
március 18, 2013 Írta: olvassbele
JVF Zsolnay Szalon – Alinda beszélget címmel rendhagyó beszélgetéssorozat indult útjára idén januárban. A Zsolnay Negyed-beli estek műsorvezetője, házigazdája Veiszer Alinda, aki a köztelevízió Záróra című műsorában éveken keresztül készített bensőséges interjúkat a magyar közélet meghatározó személyiségeivel: tudósokkal, művészekkel, sportolókkal. A beszélgetésekből különleges életutak, figyelemreméltó alkotói pályák, remények és kudarcok rajzolódtak ki. A legérdekesebbekből utóbb […]
november 24, 2012 Írta: olvassbele
BJI Tizedik évadát kezdte meg a Pannon Filharmonikusok Budapesten. A november 16-i koncert tulajdonképpen sorozatráadás volt, melyet a bérletesek előlegezett jutalomként kapnak – ugyanis A zongora négy arca témájú sorozat szimfonikus művekkel kezdődött a Művészetek Palotájában. A zenekar egyedülálló hazánkban, mert pécsi székhellyel egyszerre kínál helyi és fővárosi bérletet a komolyzene kedvelőinek. A Pannon Filharmonikusok a […]
október 23, 2012 Írta: olvassbele
Hegedüs D. Géza A regény története a (fiktív) orani pestisjárvány. A kétszázezer lakosú algériai város zárt közegében a történet hősei kénytelenek végiggondolni az egész települést hatalmába kerítő kór erkölcsi és társadalmi hatásait. Az író a határhelyzetre való reagálásokat vizsgálja: hogyan viselkedik hívő és hitetlen, látogató és helybéli, orvos és hivatalnok, szerelmes és magányos. A műnek […]
január 5, 2015 Írta: olvassbele
1