Regényből monodráma | Pécsett vendégszerepel A pestis

Posted on 2012. október 23. kedd Szerző:

0


Hegedüs D. Géza

A regény története a (fiktív) orani pestisjárvány. A kétszázezer lakosú algériai város zárt közegében a történet hősei kénytelenek végiggondolni az egész települést hatalmába kerítő kór erkölcsi és társadalmi hatásait. Az író a határhelyzetre való reagálásokat vizsgálja: hogyan viselkedik hívő és hitetlen, látogató és helybéli, orvos és hivatalnok, szerelmes és magányos. A műnek társadalmi és metafizikai jelentése van – mondta róla az író. Rieux doktor nem akarja feladni a küzdelmet, mert valami értelmének csak kell lennie az emberi létezésnek…

Camus saját szavai szerint:  „A pestis, amely szándékom szerint több szinten értelmezendő, nyilvánvalóan az európai ellenállási mozgalomról is szól a nácizmus ellen. Ennek bizonyítéka, hogy anélkül, hogy név szerint is szerepelne, mindenki ráismert az ellenségre, Európa összes országában. (…) Azt a légkört szeretném érzékeltetni, amely mindannyiunkra nehezedett, s a veszélynek és száműzetésnek atmoszféráját, melyben mindannyian éltünk. Ugyanakkor ezt az érzést az egész létre kívánom vonatkoztatni.”

Az egzisztencializmus meghatározó alakjának művét Francis Huster színpadra alkalmazta, a sokszereplős epikai műfajból egyszereplős drámát alkotott, melyben egyetlen színész játssza el tucatnyi alak sorsát. A több mint négyszáz előadást megélt párizsi bemutató után a darab Márton László (Párizs) által fordított magyar változatát Hegedűs D. Géza adja elő.

Hegedűs D. Géza, Márkos Albert

„– Miért beszél velem ilyen haragosan, Rieux? Én sem bírtam nézni.
– Bocsásson meg, atyám. Ilyen lesz az ember, ha napi húsz órán át kell kibírnia, hogy embereket lát meghalni, akiket életre teremtettek. Vannak pillanatok ebben a városban, amikor nem érzek mást, csak lázadást.” (Részlet a műből)

Helyszín: Bóbita Bábszínház (Zsolnay Negyed); 2012. október 30. 19:00

Albert Camus – Francis Huster: A pestis (monodráma)
Rendező: Dömötör András
Előadja: Hegedűs D. Géza
Zeneszerző és csellón közreműködik: Márkos Albert
A Szakkör, a FÜGE és a Vígszínház közös produkciója