Egy gyilkosság balladája | Yaşar Kemal: Öljétek meg a kígyót

Posted on 2026.11.16. Szerző:

0


kistibi |

Nem sok olyan írót találunk a világirodalomban, akinek az élete éppoly kalandos és regényes, mint a művei. Édesapját örökbe fogadott gyermeke szúrta halálra Yaşar [ejtsd: jasar] Kemal szeme láttára. A traumától súlyos beszédzavar alakult ki nála. Viszont ha verset, balladát mondott vagy énekelt, a dadogás eltűnt. Kiskamaszként beállt a vándorénekesek közé, járta Anatóliát, kiérdemelte az Âşık ([ȧsik], kurd nyelven dengbêj [dengbej]) Kemal, azaz Kemal, az énekmondó nevet. Ez természetesen hatással volt későbbi elbeszélői stílusára. A dadogás csak az egyik terhe életének. Még négyéves sem volt, amikor egy szerencsétlen balesetben elvesztette jobb szeme világát. A sorscsapások alatt nem meghajolt, hanem megerősödött. Kör Âşık néven egész eposzokat, balladákat rögtönzött. A ragadványnév is nagyon érdekes: a kör törökül vakot jelent, az âşık másik jelentése pedig szerelmes ember, így a magyar megfelelője: a vak szerelmes.

Kemalnak kurd származása újabb tehertétel. Aki nem járatos a törökországi viszonyokban, az is hallhatott arról, hogy a török területen (és a szomszédos országokban) élő kurd nemzetiség szeretne elszakadni vagy legalábbis autonómiát, a jelenlegi kormányzatok mind mereven ellenállnak, sőt ezt súlyosan büntetendőnek minősítik. Kemal rendszeresen bírálta a törökök kurdellenes politikáját, a török „igazságszolgáltatás” karmaiból sokszor csak nemzetközi összefogás tudta kicibálni. Egyszerre volt elismert és üldözött. Mintegy negyven török és külföldi díjban részesült. Irodalmi Nobelre ötször jelölték. A sovány Mehmed, Kemal első regénye így maradt meg az egyszerű emberek gondolatvilágában: „lapjain a Taurusz-hegység betyárvilága elevenedik meg olyan hitelességgel, hogy a vidék egyes öregjei ma is azt regélik, hogy találkoztak a fiktív főhőssel…” – írta Tasnádi Edit a Türkinfón. Azt hiszem, ennél megindítóbb és megtisztelőbb díjat még nem találtak ki az irodalom történetében.

Az Öljétek meg a kígyót! önéletrajzi ihletésű mű. Miután a háborús menekülés során a haláltól megmentett, később örökbefogadott fiú megölte Kemal édesapját, az édesanyja többször kérte, hogy álljon bosszút érte. Kemal mindannyiszor visszautasította a kérést. Már újságíró volt, amikor a börtönben találkozott egy kisfiúval, akit a falu kényszerített, hogy egy családi viszály miatt gyilkolja meg a saját édesanyját. A gyermekkori trauma és a börtönben látott-megtapasztalt tragédia adta a nyersanyagot ehhez a kisregényhez.

Az Öljétek meg a kígyót! helyszíne a Çukurova- [csukurova]-síkság, ami Törökország középső-déli részén található. Az idő körülbelül a 19. század második fele, amikor a török állam erőszakkal, a hadsereg közreműködésével telepítette le a harcias nomád törzseket. „Mikor az apja meg a nagybátyái olyan suttyó legénykék voltak, mint ő, még hatalmas juhnyájakat terelgettek az Ezer bikák síkságának vidékén. Pásztorkölykök voltak, nagy fekete sátrakban laktak, melyeket hét faragott oszlop tartott.” Az életforma ugyan változott, sátor helyett ház, vándorlás helyett földművelés, de a belső törvények, a törzsi szabályok nem változtak.

Esme, a női főszereplő gyönyörű nő. Nem szereti Halilt, és visszautasítja házassági ajánlatát. Halil nem adja fel: „...egy éjjel hat férfival együtt elrabolta a szülői házból. Halil összekötözte a lány kezét-lábát, hogy erőszakot tegyen rajta. Esme ellenállt. Egy hét múlva mákonyos sörbetet itatott vele, hogy célt érjen. Mikor Esme magához tért, mindenre rájött. Egyre csak hányt, émelygett. Emésztette a szégyen. Szüntelenül vérzett. Halil megfogta, hazavitte, odahívott egy imámot, aki azonmód összeadta őket.” Esme igazi szerelme, Abbas eközben börtönben ül, mert konfliktusba keveredett Esme családjával, megsebesített néhány embert, mert nem akarták feleségül adni hozzá Esmét. Viszont Abbas elítélésével Esme védtelenné válik, így nyílik meg az út Halil előtt. Abbas megszökik a börtönből és megöli Halilt. Halil testvérei pedig bosszút állnak Abbason, levadásszák, megölik őt. Ennyi az előtörténet.

A vérbosszú szabályainak eleget tett Halil családja, de a család becsülete (namus) nem áll helyre, amíg Esme él. Ebben a kontextusban Esme a bűn forrása, és amíg Esme él, addig a falu bármikor szájára veheti Halil családját. És itt kezdődik Esme fiának, Hasannak a története. „A gyilkosod, folytatta a vénasszony, a gyilkosod hamarosan férjhez meg. A gyilkosod egy alávalót készül az ágyába fogadni, én bajnok oroszlánom. Nincs senkim, aki bosszút állhatna érted. Van egy unokám, a te fiad, még aprócska… Különben nem hagyta volna a földön száradni bosszulatlanul a véred, és senkit nem engedett volna az ágyadba… az anyja ellenében sem. Most pedig valaki más fog a te rózsaágyadba feküdni, a kedvesed, a gyilkosod karjaiba. Míg te a fekete földben rohadsz, addig ez itt éli világát, a kiontott véreden taposva…” – mondja Halil anyja.

És így tovább a végtelenségig, váltogatva az átkokat, a siratókat. Egy percet sem pihen, és Hasan, a végeláthatatlan monológ címzettje, nem tud, nem tudhat válaszolni. A falu ugyanazt mondja, amit Halil anyjától hall. Mindenki Hasant akarja meggyőzni, hogy meg kell ölnie az anyját. Egy-két ember szabályosan üldözi, hogy elmondják újra és újra ugyanazt: öld meg az anyádat.

Yaşar Kemal zsenialitása abban mutatkozik meg, hogy nem a tettre helyezi a hangsúlyt, hanem arra, hogy hogyan űzi, hajtja, hajszolja a pletyka, a falu „közvéleménye” a gyermeket saját édesanyjának megölése felé. Az előadásmód pontosan idézi a török „bárdok” (énekmondók) előadásmódját, főként Halil anyjának monológjaiban. A gondolatritmusos szövegek olyan belső feszültséget, zeneiséget adnak az egész kisregénynek, mintha valóban balladát olvasnánk, hallgatnánk. És itt kell szót ejtenünk a fordítótól, Pál Lauráról, aki csodálatosan magyarította ezt a szöveget. Nem egyszerű fordítás az, amiben meg kell őrizni az eredeti szöveg tartalma mellett a belső ritmusát, zenei hullámzását, ráadásul prózában. Pál Laurának ez tökéletesen sikerült, köszönet érte.

Olyan akaratok feszülnek egymásnak, melyek között nem jöhet létre kompromisszum. Hiszen Esme el is mehetne, menthetné az életét. De nem teszi, mert a fia sokkal fontosabb számára. Mustafa, aki Halil testvérei közül legjobban szereti Hasant és Esmét, így próbálja meggyőzni az özvegyet: „Neked semmi bűnöd, húgom, mondta Mustafa. De akkor sem maradhatsz itt, menj el. Meg fognak ölni, húgom. Anyám már szóba sem áll velem, amiért nem öltelek meg. Ibrahim végezne veled, de tart tőlem. Amíg életben vagy, pláne, amíg ebben a házban laksz, addig nem lesz anyámtól békéd. Menj el innen, húgom. Hogy süllyedne el egész vagyonával, pereputtyával. Most szólok, hogy vérontás lesz. Semmit nem tehetek érted. Az egész falu, az egész Anavarza vidéke téged tart felelősnek Halil haláláért.” Kicsit ellentmondásosnak tűnik, de tény, hogy ebben a patriarchális, törzsi társadalomban egy nő, Halil anyja mozgatja a szálakat, és úgy irányítja a családját, a falut, mintha fegyvert forgatna. Mindent kitalál. Egy idő után Halil szelleme jelenik meg, és panaszkodik rossz sorsára, bosszulatlan vérére. Aztán hogy különböző állatok alakjaiban kell tartózkodnia… és ezt mind, mind elmondják Hasannak. Nem tud úgy végigmenni a falun, hogy ne hallaná ugyanazt minden utcasarkon.

Európai gondolkodásúak számára elképesztő, hogy gyereket akarnak rávenni a gyilkosságra. De ott és akkor ez nagyon is természetesnek tűnt; sőt némelyik család ebből élt. „Hadzsi zsivány roppant gazdag ember. A gyerekei embert ölnek. Akinek csak haragosa van, mind Hadzsi zsiványhoz fordul…” Hadzsi zsiványnak hét gyermeke van, mindegyik tizennyolc év alatti, mindegyik kiváló céllövő, és egyik sem büntethető… De még ők sem hajlandóak meggyilkolni Esmét: „…de a Hadzsi zsivány gyereke, egy pöttömnyi mákszem, fogta, odadobta a pisztolyt a nagyanya lába elé, itt van, ne, azt mondja, kezem lábam megbénult, ahogy ránéztem, káprázni kezdett a szemem, nem tudom megölni Esmét...”

Formai bravúrnak tartom azt, hogy az egész epikus kisregény az anatóliai siratók mintájára épül fel, ez adja az első pillanattól azt a belső feszültséget, ami letehetetlenné teszi a könyvet. Yaşar Kemal első megjelent kötete egy néprajzi gyűjtés volt, Ağıtlar ([ahətlar] Siratóénekek) címmel. Így ér össze a vándorénekes múlt és a regényírás, és ezért kapta barátaitól, ismerőseitől „az „írott szavas dengbêj” nevet.

Yasar Kemal

Yasar Kemal: Öljétek meg a kígyót!
Fordította: Pál Laura
Ampersand (&) kiadó, Budapest, 2026
142 oldal, teljes bolti ár 3980 Ft
online ár a kiadónál 3582 Ft
ISBN 978 615 640 2929

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A kis Hasan egy anatóliai faluban nevelkedik, ahol a becsület és a bosszú törvényei erősebbek az életénél. Amikor apját meggyilkolják, a falu közössége nem nyugszik: a vérbosszú ősi rítusa szerint a fiúnak kell elégtételt vennie. Ám a bosszú célpontja saját anyja, a gyönyörű Esme.
Kemal karcsú remekműve egyszerre tragikus családi történet és mély, lélektani dráma a bűntudatról, a társadalmi nyomásról és arról a mérgező gyűlöletről, amely kígyóként tekeredik az emberek szíve köré. A kötet mára a török irodalom klasszikusai közé tartozik, az elmúlt években számos filmes feldolgozása készült. Stílusát tömör, balladai nyelvezet jellemzi és hangulatában erős rokonságot mutat Móricz Barbárok című novellájával.
Yaşar Kemal (1923–2015) kurd származású török író, akit többször is jelöltek Nobel-díjra. Világhírét a magyarul is megjelent A sovány Mehmed című regényével alapozta meg. Művészetében a szóbeli néphagyomány, a legendák világa és a modern társadalmi érzékenység találkozik. Írásait több mint negyven nyelvre fordították le, ő a modern török próza legelismertebb képviselője.