Független színházi produkciók Pécsett | A Dohány utcai seriff – Korrupció

Posted on 2013. november 3. vasárnap Szerző:

0


A Dohány utcai seriff (Fotó: Rainer-Micsinyei Nóra/FÜGE)

A Dohány utcai seriff (Fotó: Rainer-Micsinyei Nóra/FÜGE)

JVF

Mióta a független színházi műhelyeknek egyre kevesebb jut az állami támogatások közös kalapjából, létüket alapvetően meghatározó kérdés, hogy az országot járva minél több településen bemutathassák előadásaikat. A pécsi Zsolnay Negyed megnyitása óta befogadja a kőszínházakon kívüliek színpadi produkcióit. Járt már Pécsett a Pintér Béla Társulat, a Nézőművészeti Nonprofit Kft., a FÜGE, de az idei POSzT keretében első alkalommal háromnapos minifesztivált (FESZ) is rendeztek a negyedben.

2013 novemberében két újabb független színházi produkciónak ad helyet a Zsolnay Negyed.

November 13-án az E78 tánctermében A Dohány utcai seriff című színdarabot láthatja a közönség (kezdés 19.30!). A FÜGE és a Kaposvári Egyetem közös előadását a Színházi Kritikusok Céhe 2013-ban a legjobb független színházi produkciónak választotta.

A színdarab szövegét Mo­hácsi János és a szereplők (Bánfalvi Eszter, Béli Ádám, Boros Anna, Deák Péter, Keresztény Tamás, Lakatos Máté, Némedi Árpád, Rainer-Micsinyei Nóra, Takács Nóra Diána, Tolnai Hella) közösen válogatták. Az alkotók Claude Lanzmann holokausztról szóló, a túlélőket megszólaltató filmjét (Shoah) veszik alapul, de személyes visszaemlékezésekből, szépirodalmi művekből, naplókból, történelmi forrásokból, jegyzőkönyvekből is kölcsönöznek részleteket.

A vallomások és írott anyagok közé ismétlődően önironikus és karakteres viccek ékelődnek, amelyekben ugyanez a sors fogalmazódik meg, a humor érthetőbbé teszi a tragikus történelmi hátteret is – mint minden igazi színházban: a tragikum a nevetésen sejlik át.

Na és akkor tömegesen szaladtak neki a magasfeszültségű drótnak ott a lányok. És azt mondja nekem az egyik jászapáti barátnőm, hogy »Gyere, szaladjunk neki a drótnak!« Mondom: »Hülye vagy te? Dehogy szaladok!« »Aszondja: Mér nem?« Mondom: »Ide figyelj! Ha én most neki szaladok a drótnak, és ezek másnap elveszítik a háborút, engem a másvilágon megüt a guta!« Aki ezt hallotta körülöttem, mindegyik elkezdett röhögni. Aznap egyetlen öngyilkos nem volt. Egyetlen röhögésért. – Moller Ágnes

Az előadás rendhagyó módon, az első perctől az utolsóig teljes sötétségben játszódik, a különös atmoszféra megteremtéséhez Kovács Márton zenéje járul hozzá.

November 19-én az E78 koncerttermében a Krétakör, a hazai független színházak egyik legjobbja mutatja be legújabb produkcióját (kezdés 19.00!). A Korrupció arról a társadalmi rendről ad képet, amelyben a szerelem, a család és a munka színterei is sűrűn és észrevehetetlenül kötelezik a résztvevőket az állandósult, reflexszerű – és éppen ezért felismerhetetlen – korrumpálódásra.Krétakör-Korrupció_21121

Az előadásban megismerhető családot átszövi és összeköti a korrupciós háló. A szereplők mindennapi működése elképzelhetetlen a közös „ügyek” intézési gyakorlata nélkül. A látszólag jól működő és a gazdasági-politikai élet minden területében jelen lévő közösséget a „tékozló fiú” hazatérése bolygatja meg. Milyen szerep vár rá? Meg tud-e neki felelni? Az ép almát megrohasztja-e a többi rothadó?

A darab – a családi fővonal mellett – zenei-költészeti megközelítésben mutatja be a rendszerváltás óta eltelt időszak ikonná vált korrupciós eseteit is. Az olajszőkítéstől kezdve, a törvényeket kijátszó privatizáción át egészen az elhíresült repülőgép-vásárlásig, vagyis a Gripen-ügyig. Az előadás egyik legfontosabb kérdése: vajon milyen sors vár ilyen környezetben egy tényfeltáró újságíróra és egy elszánt szabadságharcosra?

A darabot Gulyás Márton írta és rendezte. Szerepel benne Börcsök Enikő, Fehér Benő, Kiss Diána Magdolna, Kiss-Végh Emőke, Koós János, Mészáros Piroska, Ördög Tamás, Rezsnyák Róbert, Stork Natasa, Terhes Sándor, Tóth Máté.