Bedő J. István | A dolgok különös egybeesése folytán Shirreff tábornok könyvét valós időben olvastam. Éppen idén június-július körül, amikor játszódik. Ezért aztán nem tudtam eltekinteni attól a ténytől, hogy míg én szinte éjjel-nappal Sir Richard elképzelt háborújáról olvasok, az ott leírt események kevés híján végbe is mennek. Ahhoz a generációhoz tartozom, amelynek kötelező volt […]
január 5, 2016 Írta: olvassbele
Somogyi András | A Jeltisev család kegyetlen regény. Akár egy rosszindulatú daganatról a CT, könyörtelen, de pontos látleletet ad Roman Szencsin egy orosz falu életéről. A kép független politikai rendszerektől, és semmiben sem különbözik az ötven vagy száz évvel ezelőtti életformától. A kulcsszavak: nyomor, bűnözés, lecsúszás, szerencsétlen, félbetört életek, vegetálás és masszív vedelés. A történet […]
október 15, 2015 Írta: olvassbele
|| Egy || A nevében legalább biztos lehetek. Marija Kovalenko, de a barátai csak Másának szólították. A Ploscsagy Revoljucii – Forradalom tér – metrómegálló peronján állt, amikor először megláttam. Körülbelül öt másodpercig nézhettem az arcát, aztán elővett egy kis sminktükröt és maga elé tartotta. A másik kezével feltett egy napszemüveget, amelyről, emlékszem, azt gondoltam, biztosan […]
október 15, 2015 Írta: olvassbele
Somogyi András | El kellene döntenem, milyen műfajt képvisel ez a könyv. Ha az első oldalt nézem, krimire tippelek, hiszen itt az olvadó hó alól előkerül egy holttest (a moszkvai szleng szerint: hóvirág – innen származik a könyv címe is). De itt nincs rendőrségi nyomozás, sem legalább egy neves magándetektív, nem kerül elő a gyilkos, […]
augusztus 25, 2015 Írta: olvassbele
Itt ülünk már jó ideje a sakktábla mintázatú capri teraszon, a szemünk előtt zajlik egy sakkparti, amelyet a tőlünk elvárható legnagyobb odaadással próbálunk követni, illetve részletező pontossággal és minden körülményre kiterjedő figyelemmel igyekszünk leírni, ám egyre bizonytalanabbak vagyunk benne, hogy ez a játszma létezik-e egyáltalán. És vajon ha nem létezik, kinek az agyában született meg […]
augusztus 25, 2015 Írta: olvassbele
Eszéki Erzsébet | Különös véletlen, hogy két kiváló magyar alkotó is foglalkozott az utóbbi években Gorkijjal, illetve hozzá kapcsolódó történetekkel. Mindkettőjük könyve nagyjából egyszerre jelent meg: az egyik Spiró György Diavolina című regénye, a másik pedig Orosz István grafikusművész, animációs filmrendező kötete. Az utóbbi kiindulópontja az a sakkparti, amelyet Lenin és Alekszandr Bogdanov játszott Gorkij […]
július 31, 2014 Írta: olvassbele
| I. rész || Száguldás a semmibe | Szélnek fordított orral Csak azért imádkoztam, nehogy lerobbanjak a tajgában, és ne kerüljek szembe bűnözőkkel. A két kellemetlenség közül az elsőre föl voltam készülve, a másikra nem. Rajtam kívül nyilván nincs még egy eszement, aki fegyvertelenül utazik végig ezen a roppant szárazföld-óceánon, méghozzá egyes-egyedül. A helybeliek kedvenc […]
július 31, 2014 Írta: olvassbele
Dora, a sámánnő – bevezetés helyett Végtelenül hosszú harákolással szívja vissza a váladékot a torkába. Mit csinál vele? – tűnődöm. Beleköpi a hamutartóba, a fikusz cserepébe, a szemetesbe? Vagy lenyeli talán? Dora Egyiij föláll, körülnéz, a kezével mutat valamit, ezért a tolmácsnőnk (Dora jakut nyelven beszél, a szellemek nem engednek mást) szolgálatkészen átnyújt neki egy […]
július 31, 2014 Írta: olvassbele
Németh Orsolya | Csak erős idegzetűeknek – Jacek Hugo-Bader így figyelmezteti az olvasóit a Fehér láz című könyvének egy fejezetében (éppen abban, amelyből a könyv címe is adódik, ahol negyvennégyszer szerepel halálra utaló kifejezés, és amelyben szinte mindenkit utolér a delirium tremens). Kis túlzással azt lehet mondani, hogy az intelem akár az egész műre is […]
július 24, 2014 Írta: olvassbele
ДОМА | OTTHON – Jasa! Elfogyott a víz. Menj le a kúthoz! Még mindig hallom anyám hangját, pedig furcsa magam elé képzelni azt a tizennégy éves egyke fiút, aki egy kis faluban nőtt fel, csaknem ezer kilométerre Moszkvától. Lelki szemeim előtt látom magam soványan, akár egy bot, szőke hajam hosszú, kék szemem mindig kissé ijedt. […]
július 24, 2014 Írta: olvassbele
Tóth Zsuzsanna | A nálunk is jól ismert angol szerző nem csupán regényíróként sikeres, de olyan tévésorozatok és filmek keresett forgatókönyvírója, mint a Kisvárosi gyilkosságok (Midsomer murders), a Foyle háborúja, a Poirot-filmek vagy a Gyilkos ösztön – a lista hosszú. Az Orosz rulett az Alex Rider sorozat 10. darabja, vagyis valójában ifjúsági regény. Ha valaki […]
május 19, 2014 Írta: olvassbele
Vámos Miklós | Legyen egy olyan törvény, hogy aki gyűlölettel üzérkedik, azt minden további nélkül kigolyózzuk a klubból. Gyűjtsek aláírást? Á, inkább hallgassatok ide. „Aki azt hiszi, hogy tökéletesen mentes a gyűlölettől, annak benyalok!” – idézet 1978-ból, egy Carl keresztnevű műfordítótól. Jugoszláv hontalanként tengette életét Párizsban, véle kegyetlen hazája nyelveiből fordított franciára. Állította, tudja, miről […]
január 25, 2014 Írta: olvassbele
Éjszaka, amikor az őrszobán egy árva lelket sem lehetett találni, Matyusin ceruzát és papírt szerzett magának, és firkantott egy üzenetet Jelszkbe. A papír arra futotta, hogy tudassa, él és egészséges, és könyörgött, hogy küldjenek neki tíz rubelt, mert sürgősen szüksége van rá, az élete múlik rajta. Szemében könnycsepp remegett, amikor arra gondolt, hogy ezt a […]
július 25, 2017 Írta: olvassbele.com
0