Egy nagyhatalom foltos jövője | Walter Laqueur: Putyinizmus

Posted on 2016. február 3. szerda Szerző:

0


Laqueur_Putyinizmus-bor200Rékássy Zoltán |

Aki valamennyire ismeri a mai Oroszországot, az hallhatott már az oligarchákról, esetleg az oligarchák és a szilovikok (a volt KGB-sek) között több évtizede folyó rivalizálásról is. Magáról Putyinról is tucatjával jelentek meg könyvek, közülük három Magyarországon is, valamiért rendre politikai ellenfeleinek tollából. Sokat tudunk tehát Putyinról, akinek – lehet kedvelni vagy gyűlölni – köztudomásúan remek a »piárja«.

Sokkal kevesebbet tudunk Oroszországról, mely még mindig hatalmas, nagyhatalmú és titokzatos része ennek a világnak. Még kevesebbet tudunk arról, hogy mi az a putyinizmus. Nyilván ez az első kérdése annak is, aki Walter Laqueurnek, a washingtoni Georgetown egyetem professzorának új könyvét kézbeveszi.

Izgalomkeltési kapacitását tekintve krimivel vetekszik az a politikai oknyomozó riport, melyet a 93 esztendős szerző tett le az asztalra. Laqueur, akit a nyugati világ legfelkészültebb Kreml-szakértőjének tartanak, persze nem a krimiíró, hanem a tudós precizitásával adja meg a válaszokat: „A putyinizmus államkapitalizmus, mely liberális gazdaságpolitika ugyan, de nagy és fontos kérdések esetében teljes állami beavatkozással működik. Autokrácia, amit azonban csaknem közömbösít a hatékonyság hiánya és a korrupció. Létezik parlament, de az ellenzéki pártok nincsenek igazán ellenzékben. Van szabad sajtó is, de a szabadság korlátozott, és a bírálatnak nem szabad messzire mennie.”

A magabiztosság, mely ebből a definícióból és Laqueur más állításaiból árad, feltehetően abból fakad, hogy a szerző 1954 óta egyfolytában követi és elemzi az oroszországi eseményeket. Tucatnyi könyvet írt a hidegháborúról, a Szovjetunió felbomlásáról és az újabb politikai földcsuszamlásokról. Talán épp ezért képes az idézett száraz és pontos megállapításoknál sokkal meglepőbb tételeket is felállítani, mi több, elfogadtatni az olvasóval.

Laqueur egyik kifejezetten bizarr állítása szerint a putyinizmus Putyin nélkül is létezne! Az orosz fejlődés kulcsa tudniillik nem Vlagyimir Putyin (személye), nem a korlátozott demokrácia, nem az eurázsianizmus és nem az óriási befolyásra szert tévő pravoszláv egyház – hanem a világpiaci olajárak alakulása.

Igaz ez? Miért ne? Hiszen az orosz nemzeti jövedelem felét ma is az olaj és gáz exportja adja. Ezáltal az is hihetővé válik, hogy az orosz elnök 80 százalékos népszerűségi rátája, Putyin közismert pop-érzéke, a fekete öv, a titkosszolgálati múlt és a színes egyéniség dacára sem feltétlenül a személynek szól. Sokkal inkább annak a politikusnak, aki az olajár-csúcsok idején beömlött dollármilliárdok segítségével emelni tudta az oroszok életszínvonalát és modernizálni tudta a hadsereget.

Az sem meglepetés, hogy az orosz világhatalmi pozíciók visszaszerzése is szerves része ennek az ideológiának. A világsajtóban az utóbbi években címlapsztorik sokasága tudósított a Krím-félsziget Oroszországhoz csatolásáról, Moszkva közel-keleti szerepvállalásáról, az új generációs vadászbombázók bevetéséről. Amit viszont ebből a könyvből megtudtam, de a sajtóból nem, az alighanem a napi eseményeknél is fontosabb: Walter Laqueur mer és tud véleményt formálni Oroszország jövőjéről.

A Putyinizmus tehát tartalmas híradás annak a világnak a szélesebb összefüggéseiről, amiben élünk, de amit alig ismerünk. Laqueur könyve ilyen értelemben csupa felfedezés, melyek közül még kettőt említenék. Az egyik szerint a puszta számokból az következik, hogy az előttünk lévő évtizedekben az igazi világpolitikai vetélkedés nem az Egyesült Államok és Oroszország, hanem Oroszország és Kína között várható. Kína ugyanis nemcsak atomhatalom, mint Oroszország, hanem gazdasági világhatalom is, mely máris négyszeres teljesítményt produkál az oroszokhoz képest. És akkor még azt is kéretik megfontolni, hogy a két ország közötti szibériai ütközőzóna a mai napig szinte teljesen lakatlan. Kérdés, hogy meddig. A kínai beszivárgás Szibériába évtizedek óta folyik, s noha jelenleg még mindig csak félmillióra becsülik a keleti orosz területeken élő kínaiak számát, a kérdést mélységes hallgatás övezi. Ugyanis a kínaiak betelepedése lényegében illegális körülmények között zajlik, a folyamat ellenőrizhetetlen. A kínaiak viszonylag alacsony érdeklődése az orosz területek benépesítése iránt mindenek előtt a zord időjárási viszonyokkal magyarázható. Ám egy globális felmelegedés drámai változásokat hozhat egy olyan határ mentén, melynek egyik oldalán egymillió, másik oldalán százmillió ember él…

Pontosan ebből a körülményből eredeztethető egy másik sarkalatos Laqueur-tétel. Eszerint az orosz fejlődés meghatározó eleme (az olajon kívül) a népesség alakulása. A jelenlegi 1,7-es szaporodási ráta mellett – melynek változására az olajárak megzuhanása és az ezzel járó költségvetési megszorítások közepette nincs kilátás –, 2030-ra az orosz lakosság jelenleg mintegy 150 milliós lélekszáma a legoptimistább becslések szerint is 20 millióval csökken. A népességcsökkenés máris komoly akadálya a gazdasági fejlődésnek, különösen egy olyan országban, ahol a lakosság egy négyzetkilométerre jutó lélekszáma világviszonylatban a legalacsonyabb. Ez esetben már nem csak olyan kérdések merülhetnek fel, hogy fenntartható-e hosszabb távon Oroszország ázsiai jelenléte. Hogyan tartható fenn bármiféle gazdasági növekedés elegendő munkaerő nélkül mi lesz a mezőgazdasággal,, milyen hatással lesz Oroszországra a szaporodási ráta és az elhalálozási arány csökkenése mellett a nyugdíjrendszer?

A putyinizmus címkéjű ideológiának jól körvonalazható tartalma és tárgyköre van. Laqueur gondosan feltérképezi a történelmi gyökereket és forrásokat is. Történész-filozófusként akkor is elemében van, amikor Alekszandr Duginról, valamint az orosz államfő keleti fogantatású, de nyugaton kiteljesedett gondolatvilágának más forrásairól tudósít. Dugin, akinek nevét Magyarországon néhány kutatón kívül talán nem is hallotta senki, Laquer szerint a putyinizmus legfontosabb ideológiai forrásai közé sorolandó.

Márpedig az általa képviselt rakétás filozófiai radikalizmus (a filozófus Dugin egyik fényképén Kalasnyikov géppisztollyal, egy másikon tankelhárító rakétával (RPG-gránát) a vállán látható, némiképp módosítja az orosz elnök európaiságáról alkotott elképzeléseinket is, „még ha túloznak is azok, akik ők gondolják Putyin eszének”. Dugin a katonai hírszerzés egyik tábornokának fiaként született Moszkvában, 1962-ben. Fiatal korában egy enyhén nácibarát csoportnak volt a tagja, majd a vezetője, később a Pamjaty (Emlékezet) nevű szervezethez csatlakozott, mely a korszak legelszántabb antiszemita szervezete volt. 2002-ben Eurázsia néven saját pártot alapított, 2009-től pedig a Moszkvai Egyetem szociológiai professzora. Azóta is a Putyin-kormányzat magas beosztású politikusainak tanácsadójaként működik. Könyvei és folyóiratai egy általa alapított kiadónál jelennek meg, ezekben óriási történelmi és filozófiai felkészültséggel pártol különféle radikális elméleteket, különös tekintettel az összeesküvés-elméletekre és a Nyugat állítólag csillapíthatatlan oroszgyűlöletéről szóló elképzelésekre.

Tévedések elkerülése végett: Laqueur nem állítja, hogy Dugin és a hozzá hasonló szélsőjobboldali orosz gondolkodók alapvetően befolyásolják az orosz politikát. De a Putyinizmus nélkül szinte semmit nem tudnánk a Putyin által is képviselt eurázsianizmus gyökereiről. És persze alig tudnánk valamit az oligarchákról, akiket Laqueur név szerint sorol, rangsorol és értékel aszerint, hogy honnan szerezték vagyonukat, mennyi pénzük van és melyik oldalon állnak a szilovikok és az oligarchák nagy vetélkedőjében. Ebből a könyvből érthettem meg először azt is, hogy miért kebelbarátja Vlagyimir Putyin elnöknek a Londonban élő Abramovics, és miért megveszekedett ellensége az ugyancsak olajbárónak mondható és a börtönből nemrég szabadult Hodorkovszkij, aki nemrégiben még Oroszország leggazdagabb embere volt. Ő azzal vívta ki a szilovikok ellenszenvét, hogy megpróbálta beleártani magát a nagypolitikába. Márpedig a Putyin-rendszer nem ellensége a gazdagodásnak, de hatalmi kérdésekben nem ismer semmiféle kompromisszumot – állítja a szerző.

A világ dolgai iránt érdeklődő számára talán csak érdekes, a politikus számára bizonyára nélkülözhetetlen olvasmány a Putyinizmus. Különösen egy olyan országban, melynek jövője soha nem volt egészen független Oroszországétól. Ilyen értelemben a könyv alcíme, „Oroszország jövője a Nyugattal” vonatkoztatható ránk is.

Walter Laqueur

Walter Laqueur

Walter Laqueur: Putyinizmus
Fordította: Szántó András
Atlantic Press Kiadó, Budapest, 2015
368 oldal, teljes bolti ár 4290 Ft
ISBN 978 615 533 2746

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

A Krím annektálása, a Malaysia Airlines gépének lelövése után Oroszország és az USA viszonya feszültebb, mint az elmúlt három évtizedben bármikor. Sokan a szúrós tekintetű Vlagyimir Putyint teszik felelőssé ezért, s egy új hidegháborús szellemiségű diktatúra születéséről beszélnek. Walter Laqueur, a mai nyugati történetírás doyenje azonban ennél jóval körültekintőbb képet fest a putyinizmusról és annak ideológiájáról.

A szerző, aki már sokszor megjósolta, méghozzá meghökkentő pontossággal, hogy mi fog történni a posztszovjet Oroszországban, most a putyinizmusnak nevezett jelenség tartalmának feltárására vállalkozott. Szerinte ez három összetevőből áll: az orosz ember rendíthetetlen hite az ortodox egyházban, Oroszország eruázsiai hatalomként érzett elhivatottsága, és az ellenséges külföldtől való örök félelme.

Lényegretörő, provokatív írásában Laqueur azt állítja, hogy aki Oroszországot hidegháborús relikviának tekinti, elsietett következtetésekre jut és veszélyes útra téved. Oroszország képes kihívást intézni a Nyugathoz, s meg is teszi azt. Éppen ezért a Nyugat sürgető érdeke idejében kifürkészni, hogy ki az, akivel szembehelyezkedik, s mit akar.