Liv – 1. fejezet Az Alpok csúcsai úgy bukkannak elő a Közép-Európát borító sűrű felhőtakaróból, mint cápafogak egy állandóan harapásra nyitott szájban. A hegycsúcsok különböző irányokba nyomják a szelet, minden oldalról beletépnek a repülő testébe, mi pedig annyira kicsik vagyunk, ahogy itt ülünk. Előttem a fejek a széllökések ritmusában bólogatnak. Arra gondolok, hogy az alattunk […]
június 30, 2021 Írta: olvassbele.com
Paddington | Emma Straub első magyarul megjelent regénye, a Nem vagyunk már gyerekek tökéletes nyári kikapcsolódás. Tipikus strandkönyv, de nem abból a fajtából, amelyben minden rózsaszínű és az ember pontosan tudja, hogy a regény első lapjain összetalálkozó párra némi bonyodalmak után a 300. oldalon a boldog befejezés vár, hanem esendő, hibázó, távolról sem tökéletes emberekről […]
május 20, 2021 Írta: olvassbele.com
H. Móra Éva | Olyankor ajánlom elkezdeni Ellery Lloyd thrillerének az olvasását, amikor bőven van rá idő, az ember kipihent, nincs alváselmaradása, mert garantált, hogy nem tudja letenni a kezéből. Profi módon megírt, nagyon is időszerű történet a Képkockák, ami a műfajtól elvárt borzongáson, feszültségen túl komoly etikai problémákat is fölvet. Ilyeneket például: Hol a […]
október 5, 2019 Írta: olvassbele.com
A könyvet a Margó fesztiválon mutatják be október 12-én, szombaton 17 órakor a Várkert Bazár Vásár színpadán. A szerzővel Gács Anna beszélget Somogyi András | Különös, végzetszerű, misztikummal átszőtt események jelennek meg az Árnyékkert lapjain. A főhősök irracionális dolgokat tesznek, nyomon követjük egy család széthullását, az otthonukét is, majd a végén… de ezzel még várjunk. […]
június 27, 2018 Írta: olvassbele.com
Kleyer Éva | Olvasni annak idején azért tanultam meg, mert a szüleim nem szolgáltattak kielégítő mennyiségű mesét. Emlékszem, volt ötéves korom táján egy nagyméretű, meglehetősen csúnya mesekönyv, ami nélkül engem nem lehetett látni, és mindenkit azzal zaklattam, hogy olvasson fel belőle csak nekem. Mivel volt egyéb teendőjük is, hát megtanultam magamnak olvasni. Aztán nem minden […]
augusztus 22, 2016 Írta: olvassbele
Bodó Viktória Booklány | Megnyugtató, hogy akad olyan szerző a világon, aki nemcsak írni tud és érvényes mondanivalója is van, hanem el is akar mondani valamit a társadalmunkról, a világról, amiben élünk. Lionel Shriver mindig a legégetőbb témákhoz nyúl. Azokhoz, amelyek mindenkit érintenek így van úgy: lelkileg, anyagilag, testileg, össztársadalmilag vagy makrogazdasági szinten. Írt már könyvet […]
augusztus 21, 2016 Írta: olvassbele
Tóth Zsuzsanna | „Minden ember egyetlen a maga nemében, és úgy tűnik, földi létének értelmét az adja, hogy kibontakoztassa magát. Így hát a mi nevelői feladatunk csak az lehet, hogy segítsünk neki leérkezni, megérkezni, kibontakozni a maga legbensőbb törvényei szerint.” (V. T.) Aki csöppet is nyitott szemmel jár a világban, az óhatatlanul találkozott már Vekerdy […]
augusztus 21, 2016 Írta: olvassbele
1. fejezet | Alvás, evés Lefektetés Az olvasó leveléből: „Irigykedve hallgatom a barátnőmet, aki azt mondja, hogy ő csak leteszi a három és fél éves kisfiát, és az már alszik is. Nálunk ez sokkal bonyodalmasabb. Eleve hosszan elhúzódik az este, talán mert három gyerek van, és amikor az apjuk megjön, még egy kicsit játszik velük, […]
április 25, 2015 Írta: olvassbele
Fetykó Judit | Aki olvasta a Toscanákat, annak Nagy Bandó András könyve a halállal, az elmúlással kapcsolatos témakör további kibontását adja, de most egy másik szempontból. Ez a regény az emberélet egyéni, mégis univerzálisan hasonló öregkori véglezajlásának „soha meg nem szakadó” története. A Míg meg nem haltakat olvashatjuk mozaikregényként, sőt a belső részeit, részleteit témamozaikként. […]
január 3, 2015 Írta: olvassbele
Thomas olyan dolgokat is látott, amelyeket mások nem. Nem tudta, miért, de ez, amióta csak az eszét tudta, így volt. Emlékezett a napra, amikor hatalmas jégeső zúdult a városra. Thomas beugrott egy kapualjba, és látta, ahogy a jég leveri a fákról a leveleket. Hazarohant. – Hirtelen ősz lett – kiabálta. – Lehullottak a levelek a […]
január 3, 2015 Írta: olvassbele
Jeges-Varga Ferenc | A legtöbb kisfiú azt mondaná, ha megkérdeznék, hogy rendőr, tűzoltó, esetleg orvos szeretne lenni. Thomas ezzel szemben legszívesebben boldog akkor lenne, ha majd már nagy lesz. Ez a nem mindennapi, mégis a maga egyszerűségében legkézenfekvőbb kívánság már önmagában is érdekessé teszi őt. Meglehet, nem tűnik a kérése teljesíthetetlennek, egyelőre azonban még nem […]
július 19, 2014 Írta: olvassbele
Első fejezet | Miért fontosabb napjainkban a szülői gondoskodás, mint valaha? A tizenkét éves Jeremy a számítógép billentyűzete fölé görnyed, a szeme a monitorra szegeződik. Este nyolc óra van, és a kiskamasz házi feladata még messze nincs készen, de az édesapja ismételt figyelmeztetése, hogy „fejezd be végre!”, süket fülekre talál. Jeremy az MSN Messengeren „lóg”, […]
július 19, 2014 Írta: olvassbele
Bodó Viktória Booklány | Ragaszkodj a gyermekeidhez! – szól a provokatívnak tűnő alcím, melyre minden épeszű szülő azonnal rávágja, szinte levegővétel nélkül: »persze-hogy-ragaszkodom-hozzájuk!«. Ha ez ennyire egyszerű lenne… Igen, ha ez ennyire egyszerű lenne, nem lenne tele a világ „problémás” gyermekekkel, tinédzseragresszióval, kétségbeesett szülőkkel, eszköztelen tanárokkal, szinte járványként terjedő viselkedési zavarokkal, rendőrségi ügyekkel. Hiszen ilyen […]
október 4, 2012 Írta: olvassbele
Melbourne egyik kertvárosi házában, egy napsütéses kerti partin a házigazda unokatestvére pofon vág egy kisfiút. A pofon szinte visszhangzik a rémült csendben. A szülők később feljelentést tesznek. Eljön a tárgyalás napja, és a kisfiút bántalmazó férfit felmenti a bíróság. Christos Tsiolkas könyve néhány mondatban összefoglalható, de hiba lenne, ha csak a történetre koncentrálnánk, hiszen A […]
február 14, 2022 Írta: olvassbele.com
0