Hibázni emberi dolog | Emma Straub: Nem vagyunk már gyerekek

Posted on 2021. június 30. szerda Szerző:

0


Paddington |

Emma Straub első magyarul megjelent regénye, a Nem vagyunk már gyerekek tökéletes nyári kikapcsolódás. Tipikus strandkönyv, de nem abból a fajtából, amelyben minden rózsaszínű és az ember pontosan tudja, hogy a regény első lapjain összetalálkozó párra némi bonyodalmak után a 300. oldalon a boldog befejezés vár, hanem esendő, hibázó, távolról sem tökéletes emberekről szól. Olyanokról, akik megnyugtatják az olvasót, hibázni emberi dolog. Az írónő nem először nyúlt a többgenerációs családok témájához, a cselekményt pedig egy amerikai, keleti parti kisvárosba helyezi. Fredrik Backman kedvelői ezt a regényt is szeretni fogják. A történet és a stílus az ő világát idézi, csak persze az USA sokkal prűdebb és provinciálisabb keretei között.

Astrid Strick, a fiatalon megözvegyült claphami asszony három gyereket nevelt fel. Lánya és nagyobbik fia a városban maradt, a kisebbik fia viszont New Yorkban él. Astrid épp a New York-i unoka elé indul a vonathoz, amikor szemtanúja lesz egy halálos gázolásnak. Egy üres iskolabusz elsodorja Barbara Bakert, akivel Astrid nem volt jó viszonyban. A baleset, és az, hogy akár ő is lehetne az áldozat, arra készteti, hogy átgondolja, mit hibázott eddigi életében. Ráadásul arra is rájön, nem tarthatja magában legnagyobb titkát tovább, meg kell osztania a gyerekeivel. Ahogy arra is rádöbben, Barbarára alapvetően azért haragudott szinte egész életében, mert olyan valósággal szembesítette, amilyet nem szeretett volna látni.

Astrid három gyereke nem is lehetne különbözőbb egymástól. A legidősebb, Elliot komoly üzletember, akinek két égetnivalóan rossz ikergyereke és egy háziasszony-szerepbe kényszerített ügyvéd felesége van. Egész életében bizonyítani akar, főképpen Astridnak, vagy inkább önmagának – a szüleinek tulajdonított elvárások alapján. Tipikus figura, akinek mindig a legnagyobb ház és autó, a legfeltűnőbb megjelenés kell, és aki a hagyományos értékek legfőbb őre. Titka neki is van egy, olyan üzleti tranzakcióra készül, amiről tudja, biztosan nem nyeri el anyja tetszését.

A középső – egyben az egyetlen lány – Porter harmincnyolc éves, éppen gyereket vár, ám apa nélkül. Viszonya van a helyi állatorvossal, de a gyerek nem természetes úton fogant. Kecskesajtot készít, kecskéket tenyészt, és a kisváros keretei között sikeresnek mondható. Az ő titka évtizedes, és egyfajta magyarázatot ad arra, miért vállalta egyedül a babát.

Nicky a legfiatalabb, nagyon gyorsan repült ki a fészekből és lett apa. Francia táncosnő feleségével bohém életet él a nagyvárosban, állandóan utazik. Ahhoz az éretlenül szülővé vált embertípushoz tartoznak, akik nem engedték magukat zavartatni a kisbabától. Vitték magukkal mindenhová, buliztak, távolt állt tőlük, hogy alárendeljék az életüket egy gyereknek. Aztán ez valahogy így is maradt.

Lányuk, Cecelia a történet elején épp nagyanyjához költözik, hogy legalább egy tanévet ott járjon iskolába. Biztosak lehetünk benne, valami komoly dolog lehet a háttérben. A titok ebben az esetben az, miért is kell a kislánynak a nyolcadik osztály „száműzetésben” töltenie. Astrid jó érzékkel még a tanév kezdete előtt bemutatja őt barátai fiának, Augustnak, aki most tért vissza az imádott nyári táborból, és már előre retteg az iskolakezdéstől. A táborban önmaga lehet, a suliban nem. Ám Cecelia segít abban, hogy otthon is felvállalja önmagát.

A kicsit aprólékos háttérismertetés kivételesen elengedhetetlen. Ugyanis ez a maroknyi szereplő számos nagyon mai és nagyon is égető problémával küszködik. A karcsú regényben előkerül a homoszexualitás felvállalása, a transzneműség, az intolerancia, az internetes társkeresés veszélyei, házasságtörés, rengeteg gyereknevelési kérdés, a gyerekvállalás és a kényszerű gyermektelenség. Emma Straub ezeket a nem könnyű témákat feszes, egyszerű szöveggel és humorral tálalja az olvasónak, amitől ezek könnyen emészthetővé és befogadhatóvá válnak. Az eredeti cím (All Adults Here, azaz kb. Csupa felnőtt) jobban tükrözi azt, ahogy a szereplők kezelik az eléjük kerülő problémákat – persze azokat, amelyeket hajlandóak nem söpörni a szőnyeg alá. A regényt olvasva arra jövünk rá, hogy a papíron felnőtt szereplők bizony nagyon is gyerekesen tudnak viselkedni egy-egy éles helyzetben, míg a leginkább felnőttként viselkedő Cecelia és barátja August Robin kezeli a rájuk nehezedő problémákat. Persze, lévén ők még valóban gyerekek, a kiskamaszkor vége felé, óriási szükségük van arra, hogy a felnőttek ezt vegyék is észre, segítsenek is nekik, no meg náluk is el tud szakadni a cérna.

Ahogy említettem, engem leginkább Fredrik Backman regényeire emlékeztetett a Nem vagyunk már gyerekek. Sok kedvesen játékos és bölcs mondat, gondolat kerül elénk, a szerző érezhetően kedveli esendő szereplőit. Amerikai mércével mérve elég bátran kezeli a szexualitás témáját is, de nem kell a szürke különböző árnyalataira számítania az olvasónak. Szabó Olimpia fordítása jól tükrözi az eredeti regény sallangmentes nyelvezetét. Tökéletes könnyed, de azért elgondolkodtató olvasmány a nyári szabadság idejére. Ha családi nyaraláson választja épp ezt az olvasó, egészen biztosan megbocsátóbb lesz saját és szerettei hibái iránt is.

Emma Straub

Emma Straub: Nem vagyunk már gyerekek
Fordította: Szabó Olimpia
21. Század Kiadó, Budapest, 2021
334 oldal, teljes bolti ár 4990 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 3493 Ft,
e-könyv változat 3190 Ft
ISBN 978 963 568 0320 (papír)
ISBN 978 963 568 0337 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Astrid Strick háromgyerekes anya, özvegy, hatvannyolc éves. A kisvárosban, ahol él, tanúja lesz egy halálos balesetnek, ami arra indítja, hogy a továbbiakban őszintébb legyen. Sorra veszi, mi mindenben hibázott, miközben felnevelte a gyerekeit. De ők vajon már készen állnak rá, hogy Astrid felnőtt számba vegye őket?

A Nem vagyunk már gyerekek bölcsen láttatja, mi történik, amikor a testvérek felnőnek, a szülők öregszenek, és a gimnáziumi-serdülőkori élmények, akár tetszik, akár nem, végigkísérik az életünket.