Titokfejtés Spanyolország ama vidékén, ahonnan a család származik, sokáig élnek az emberek. A legenda szerint, amikor Castro hetvenöt éves volt, egy teknősbékát kapott ajándékba munkatársaitól. Nézegették egymást, Fidel meg a teknőc, majd Fidel megkérdezte: „Hány éves ez az állat? – Hetvenöt – hangzott a válasz, hiszen pont ezért volt ajándék az ajándék. Fidel töprengett egy […]
június 13, 2013 Szerző: olvassbele
Bevezetés | Aki nem ismeri a „szeretet” szót Kilenc évvel azután, hogy végignézte anyja és bátyja kivégzését, Szin áttuszkolta magát az elektromos kerítésen és futásnak eredt a hóban. 2005. január 2-a volt. Szin lett az első észak-koreai rab, aki kényszermunkatáborban látta meg a napvilágot és sikerült megszöknie. Huszonhárom éves volt, és egy lelket sem ismert […]
június 12, 2013 Szerző: olvassbele
| II | A táncóra Hendrik másnap reggel fél tízre tűzte ki a próbakezdést. A társulat pontosan összegyűlt, mármint azok a tagok, akiknek dolguk volt A tavasz ébredésében a huzatos színpadon, a többiek a homályos nézőtéren figyeltek. Negyedórai várakozás után Herzfeldné rászánta magát, s kihívta Höfgent az irodából, ahol kilenc óra óta tárgyalt Schmitz és […]
június 11, 2013 Szerző: olvassbele
| Bevezetés | A maffia a történelem egyik legrégebben fennálló vállalata. Amikor más cégeknek jól megy, akkor a maffia virágzik, amikor pedig beüt a gazdasági krach, egyenesen kivirul. Akár pang a tőzsde, akár szárnyal, a maffiát ez hidegen hagyja. Az Al Capone által üzemeltetett szeretetkonyhák emberek ezrein segítettek a nagy gazdasági világválság idején. De vajon […]
június 9, 2013 Szerző: olvassbele
| VI | – Csinál borjúremeket ma estére? – kérdezte Colin. – Istenem – sóhajtott Nicolas. – Az úr nem szólt idejében. Más tervem volt. – Ezer ördög és pokol és cséphadaró! Miért beszél hozzám mindig harmadik személyben? – kérdezte Colin. – Ha az úr felhatalmaz, hogy kifejtsem indokom, megmondom, hogy véleményem szerint bizonyos bizalmaskodás […]
június 8, 2013 Szerző: olvassbele
Prológus | 1563. december 7., kedd Hideg nap volt a gyilkoláshoz. A skót Robert Urquhart összedörgölte kezeit, és rájuk lehelt, miközben a londoni Threadneedle Streeten várakozott. A posztókereskedők céhházát figyelve sorban végigropogtatta ujjait, nehogy elmerevedjenek, és fogása erős maradjon. Átkozta a szürke decemberi időt. Csak amikor két férfi tűnt fel a lépcső tetején, elmerülve egy […]
június 3, 2013 Szerző: olvassbele
Polonius, dán főkamarás? Jean Vilart egyszer megkérdezték, hogyan kell előadni a klasszikus tragédiákat. A francia népszínház atyja bölcsen úgy felelt, hogy ennek a látszólag egyszerű kérdésnek egy egész könyvet lehetne szentelni, de erre a könyvre hiába várunk, mert sem Talma, sem Copeau nem írta meg. S még hozzátette – ha a kérdező számára nem lett […]
május 31, 2013 Szerző: olvassbele
Fiam, mit csináltatok velem? Első feleségétől időközben elvált. Nem tudni, pontosan mikor és miért: Kalmár soha nem teregette magánéletét a nyilvánosság előtt, a sajtóban sem mutatkozott családtagjaival. Károly körúti lakásából, ahol a 30-as évek eleje óta élt, elköltözött. Második feleségével, Olgával, János fia anyjával viszont nem tud összeköltözni, mert a háborút követő lakásviszonyok miatt nincs […]
május 30, 2013 Szerző: olvassbele
| EGY | Hirtelen döntöttem. Letettem a kávét, fölálltam, és megkörnyékeztem a táskát. Belenyúltam, és kihúztam a csomagot. Az asztalra helyeztem, és jól megnéztem magamnak. Vidám bélyegei ugráltak, a merész és szálkás betűk mintha le akarnának ugrani a papírról, akár egy bonyolult kihajtós könyv része. Úgy néztem rá, mint valami kiszámíthatatlan, élő dologra, megfeszített izmokkal, […]
május 29, 2013 Szerző: olvassbele
Annak, aki látta, elakadt a szava Annak, aki látta, elakadt a szava. A Church Streeten. A Libertyn. A Cortlandten. A West Streeten. A Fultonon. A Vesey-n. Csönd lett, szörnyű és szépséges, s ez vált hallhatóvá. Egyesek először azt hitték, hogy biztos csak a fény játéka, valami időjárási jelenség, véletlen árny vetült oda. Mások arra gondoltak, […]
május 28, 2013 Szerző: olvassbele
lehetne szépen kristálypohárból márvány utca csengettyű utca hallod a tenger márvány csengettyűit? az okos lány békegalambot visz a jó királynak de útközben átlát rajta picasso s csőrével nagyot belecsíp ő gyújtatja fel majd az Égett Várost ő a határeset akit szitává lőnek a határon a macska dorombolása jajkiáltás jaj a pártában maradt élő temetőbogárnak gyalog […]
május 27, 2013 Szerző: olvassbele
Nap, hold, csillagok Nem vagyok rossz ember. Tudom, hogyan hangzik ez – védekező, gátlástalan –, de igaz. Olyan vagyok, mint mindenki más: gyenge, tele hibákkal, de alapvetően jó. Magdalena ezzel nem ért egyet. Tipikus dominikai férfinak tart engem: sucio, seggfej, faszkalap, ilyesmi. Tudod, hónapokkal ezelőtt, amikor Magda még az enyém volt, amikor még nem kellett […]
május 26, 2013 Szerző: olvassbele
| 1. Törött tükrök darabjai | Hogy lehet az, hogy csak két tükör van ebben a lakásban? – gurult ki Dora hangja a fürdőszobából. Reggeli fürdőszobai szertartásai rendszerint nem tartottak sokáig, de a mai nap kivétel volt. Úgy döntött, hogy sminkkel tünteti el a horzsolásokkal szegélyezett sötét véraláfutásokat az arcán. Meg kell mondani, nem bánt […]
május 24, 2013 Szerző: olvassbele
Beszélgetés Markó Bélával Kőrössi P. József: Sajnos akár központi gondolata is lehetne ennek a könyvnek az az érzékenység, ami Magyarországon a nacionalizmus vonatkozásában van. Mondjuk ki, hogy amiről beszélek, elsősorban nem is baloldali érzékenység, hanem zsidó érzékenység, ami érthető, és világos az üzenete is: most időben szólunk: soha többet gettót, gettósítást, soha többet fasizmust! Ha […]
június 14, 2013 Szerző: olvassbele
0