Boldog novit a népnek! | Vámos Miklós: Majdnem összes

Posted on 2013. december 9. hétfő Szerző:

0


VámosM_Majdnemösszes-bor180Jeges-Varga Ferenc

Vámos Miklós pontosan fogalmaz, címválasztásaiban is. A Majdnem összes körülbelül a felét öleli fel annak, amit a novella, elbeszélés, kisregény műfajában tizen­hat éves korától kezdve máig a papírra vetett. Összegző mű nyilvánvalóan kitüntetés az írónak, egyúttal fájó­an szembesít is az idő múlásával. Ritka, ha az életmű­sorozatot nem az író halálát követően jelentetik meg. De Vámos egyelőre még nem készít leltárt. A válogatás az Európa Kiadó soro­zatában a tizedik, Vámos szerint csöndes jubileum.

Azért sem nevezhetjük összesnek a gyűjteményt, mert Vámos a jövőben is szeretne rövidebb történeteket írni a nagy regények mellett – akár felkérésre, akár saját elhatározásból. Egyetlen könyvbe amúgy sem férhetne bele terebélyes életművének valamennyi darabja. És természetesen az író hiúsága vagy éppen szemérmessége sem engedheti meg, hogy kevésbé sikerült szövegeit leleplezzék. Teljes képet csak az utókor formálhat Vámos Miklósról – reméljük, nagy sokára.

És azért is csak majdnem összes, mert Vámos a legjobbakból is szelektál. Döntését a bevezetésben meg is indokolja. Így is negyvennyolc novellát (ugyanennyi korty életet – VM), mintegy hatszázötven oldalnyi szöveget olvashatunk.

A Majdnem összes jelentősebb részét öt korábbi kötet munkáiból szemezgette össze. A régi olvasóknak is jár újdonság. Bekerültek a bár megjelenése óta eddig könyvbe még nem rendezett írások (Virágmesék). A válogatás során – bevezetője szerint – arra is törekedett, hogy valamennyi kipróbált típusból kapjon ízelítőt az olvasó. Sosem akart karmester lenni, a zenekar összes hangszerén szeretne játszani – mondta a kötet megjelenése kapcsán.

Aki valaha is olvasott már Vámos Miklós-szöveget, nem lepődik meg, hogy sok benne a személyes vonatkozás. (Mégsem lenne okos dolog azonosítani az alkotót teremtett alakjaival.) Az író személye mellékes, állítja a Boldog novi elbeszélője, akitől a felesége mindenáron vidám befejezést szeretne kicsikarni. Vámos realista: amit lát, amit hall, arról ír. Igazán nem tehet arról, hogy a legtöbbször kellemetlen dolgokkal kell szembesítenie olvasóját.

Keletkezésük sorrendjében olvasva a kisprózákat, megfigyelhetjük a szövegalkotási stílus, a párbeszédtechnika fokozatos átalakulását. A fiatalkori novellák tömör, tárgyilagos mondatai később sajátságos humorral gazdagodnak, azzal, hogy mindig talál derűs pillanatokat a keserűek között. A hetvenes-nyolcvanas évek írásaiban hangsúlyossá válik az örkényi jellegű groteszk. Akár az alakulótéri elvonulás követhetetlen szabályaihoz igazodni képtelen őrvezető esetét (Váltás), akár az urnahely elfelejtett meghosszabbításának ügyét (Mianyánk) vagy az elháríthatatlan gázszivárgás ismétlődő jelenetsorát (Gáz van) meséli el.

Idővel egyre inkább elhalványodnak az ihletet adó nagy elődök kéznyomai, s markánsan megmutatkozik Vámos abszurd világa. Piszlicsáré problémákat irodalmasít, rámutat szereplőinek gyermeki együgyűségére. Röhögni- vagy sírnivaló hősei naponta gyötrik – telje­sen fölöslegesen – önmagukat és környezetüket. Nem sajnálkozik tökéletlen teremt­ményein, gyengéden tekint rájuk, elnézi gyengeségeiket. Bölcsen hallgat – mert ő is egy közülük.

Az író játszik. Néha autók a főszereplői (Estély), máskor meg halakat szerződtet le (Halak a parton). Leginkább mégis az ember foglalkoztatja. Papírfecnikre körmölt üzenetekből (Cédulák), sokszor használt fordulatokból (Felesleges mondataim) vagy üzenetrögzítőre mondott indulatokból (Lehetne vallomás) is képes prózát alkotni. Olykor egy piszkozatot is érdemesnek tart a közlésre (Kérelem), a megfelelő kérdésekre pedig a várt válaszokat adja (Kérdezz–felelek). Olykor a szándékolt emelkedettséget vagy az üres frázisok direkt alkalmazását is előnyére fordítja – hát nem arcátlanság?

Nőkről és férfiakról, anyákról és apákról, lányokról és fiúkról, szeretőkről és házastársakról szóló történeteiben elhallgatások, mellébeszélések, öncsalások, egymás iránti érzéketlenségek sormintája rajzolódik ki. Jutka a Boldog noviban mégis csak jogosan vágja férje fejéhez, hogy mindig csak boldogtalanságról, szomorúságról, nyomorúságról hajlandó írni. Valóban ilyenek volnánk?

Hősei vele együtt járják végig az emberi létezés kötelező állomásait. Akár az eminens tanulók, elsajátítják a társadalmi kapcsolatok szabályait. Nehezen, de bebizonyítják, hogy életre valóak. A katonaság traumatikus kitérőjét túlélve (kötelességből) az egyetemet is kijárják. Lesz belőlük jogász, orvos vagy éppen író. Szükségből vagy szerelemből párt választanak, hitelre vagy protekcióval lakást szereznek. Mire megszületnek a gyerekek, és végre hozzájutnak a család első kocsijához, idegenként bámulnak egymásra. Néha elég, ha a tető alól kiseperjük a verébfiókákat (Az utolsó szalmaszál), s máris rosszra fordulnak a dolgok.

A másodszori nősüléssel látszólag mindent elölről kezdhető, csak kell hozzá némi gyermeki derűlátás (Házasság/2). A régi faház lerombolása ennél drasztikusabb megoldás az újrakezdéshez (Faház). De hiába cserélgetik életük kellékeit, mint a Valaki más szereplői, mindig hamar beletespednek az újba. Semmiben sem lelik igazán örömüket. Ismét és megint megvásárolják a legjobb márkájú órákat. Egy ideig precízebben működnek a dolgok. De Az idő lassan elszivárog – mindenkié…

Vámos kor- és kórképet fest közelmúltunkról. Bármelyik írását is vesszük elő, a helyzetek mindig ismerősek. Ha a Szitakötő az ötvenes években született nemzedék regénye, akkor a Majdnem összes kisprózái képzeletbeli fotográfiák a mai hatvanasok generációjáról. Fiktívek – de valóságosak. Talán ehhez is kellene egy boldog befejezés. De ki lenne hajlandó megírni? Azt hiszem, Vámos Miklós most is határidő-hosszabbítást kérne.

Vámos Miklós

Vámos Miklós

Vámos Miklós: Majdnem összes
Európa Könyvkiadó, Budapest, 2013
652 oldal, 3990 Ft
ISBN 978 963 079 6682

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Majdnem az összes novellám olvasható ebben a könyvben. Kivétel a bár című 1998-as kötetem: mai szemmel is úgy látom, sikerült olyan szorosra szerkesztgetnem annak idején, hogy fájna szétszedni. Ugyancsak kihagytam a nyolc novellát, amelyek kettesével, ikerszövegként jelen­tek meg a Tiszta tűzben, mert csak. Nem foglalkoztam to­vábbá azzal a két tucatnyival sem, amelyeket angolul ír­tam, amikor évekig a Yale-en időztem. Jó érzés, hogy vannak munkáim egy világnyelv fogságában. Hagyo­mányosan a magyart tekintik irodalmi cellának, és tessék. Végezetül nem kerülhettek be azok, amelyek a bizonytalan jövőben készülnek el, fölteszem (remélem), várhatóak ilyenek.

Válogatott novelláskötet: ez úgy hangzik, mint egy olyan kitüntetés, amelyet csak halála után kaphat meg az ember. Ennek szellemében én most másodszor kerülök a halálomon túlra. Jelent már meg válogatott novelláskönyvem (Magvető, 1981), pedig akkor még nevetségesen fiatal voltam az elmúláshoz. Live fast, die young? Utóbbiról szerencsére már lemaradtam.