Elizabeth Lunday: Híres művészek titkos élete (részlet)

Hosszú idő telt el azóta, hogy Leonardo da Vincit olyannyira lekötötték a geometriával kapcsolatos problémák, hogy emiatt elhanyagolta a festést. A művészek általában keveset törődtek a matematikával, kivéve, amikor a megbízásokból várható járandóság összegét kellett összehasonlítani a pincérnek fizetendő összeggel. Azután megjelent a színen M. C. Escher.

Escher nem matematikus-művésznek indult – olasz tájakat ábrázoló nyomatokat készített –, egy alkalommal azonban ellátogatott egy mór palotába, és amikor megpillantotta az egymásba fonódó minták csodálatos világát, rájött, hogy a matematikát használni lehetne a művészetben. Ennek eredményeképpen bizarr, lenyűgöző képeket alkotott, amelyek a mai napig népszerűbbek a pórnép köreiben, mint a múzeumi kurátorok számára.

A matematika hőse megbukott matekból

Maurits Cornelis Escher tehetős, holland családba született Leeuwardenben, egy sikeres építőmérnök legifjabb fiaként. Ötéves volt, amikor a családja Arnhemba költözött. Az iskolában minden tantárgyból rosszul teljesített, kivéve a rajzot, matematikából és geometriából meg is bukott. 1919-ben Escher beiratkozott a haarlemi Építészeti és Iparművészeti Iskolába, és apja azt remélte, hogy építészetet fog tanulni. Escher figyelmét azonban a nyomatkészítés kötötte le, és ezzel megfosztotta a világot építészeti alkotásaitól, amelyek kizárólag papíron készültek el. (Az ember óhatatlanul azon kezd el gondolkodni, hogy vajon hol kezdődtek volna a lépcsők, és hol értek volna véget.) 1922-ben befejezte az iskolát, és elutazott Olaszországba.

Az olasz hegyek annyira lenyűgözték a fiatal művészt, hogy úgy döntött, ott fog letelepedni. Egymás után készítette a kis olasz falvakat és sziklás hegyoldalakat ábrázoló nyomatokat, az üzleti siker azonban váratott magára. A szerelmi ügyei jobban álltak, mert beleszeretett egy fiatal, svájci nőbe, Jetta Umikerba, akivel 1924-ben összeházasodtak, és három fiuk született. A család boldog életét Rómában megzavarta a fasizmus felemelkedése, ezért azonnal Svájcba költöztek, ahol két évig laktak, azután továbbköltöztek Belgiumba, Brüsszel külvárosába.

Varázslatos mozaik

Úgy tűnt, hogy a tájképek már nem tudnak újat nyújtani Escher számára, ám ekkor egy spanyol­országi nyaralás újabb inspirációval szolgált. 1936­ban egy óceánjáró fedélzetére szállt, és körbe­hajózta a spanyol partvidéket. Az utazást egy meg­bízás fejében kapta: nyomatokat kellett készítenie a vállalat hajóiról és kikötőiről. Útközben megszakította a rajzolást, mert az egyik megálló alkalmával megtekintette az Alhambra nevű mór kastélyt, Granadában.

A muzulmán művészet vallási okokból nonfiguratív, és az évszázadok során az iszlám művészek bonyolult, absztrakt formákat fejlesztettek ki. Az Alhambra számos varázslatos mozaikot tartalmaz, amelyek minden egyes darabja további, összefonódó geometriai for­mákból áll. Eschert lenyűgözték a mozaikképek, és órákon keresztül rajzolta a darab­jaikat. Miután hazaért, heteken keresztül igyekezett ugyanolyan gyönyörű és komplex mozaik­képeket készíteni, mint amilyeneket Granadában látott, próbálkozásai azonban nem jártak sikerrel.

Escher megosztotta a problémáját báty­já­val, Berenddel, aki a földrajz professzora volt a Leideni Egyetemen. Berend azonnal felismerte, hogy Escher mozaikjai mate­matikailag összekapcsolhatóak a kristály­tannal, amely a kristályok felépítését vizs­gálja. Elküldött öccsének egy sor cik­ket, ame­lyek a kristálytanról, az egyszerű szimmetriáról, a kétdimenziós szimmet­riá­ról és az ismétlődő mintákról szóltak. Escher nem értette a cikkek matematikai hátterét (emlékezzünk vissza: megbukott algebrából!), azonban ösztönösen megér­tet­te a benne rejlő koncepciót.

Hamarosan alkalmazni kezdte az új mate­matikai koncepciót a műveiben. Miután megtanult mozaikot rajzolni, kifinomultabb változatokkal kezdett kísérletezni: egy mozai­kokból összerakott hal és madár meta­mor­fózisaként a két élőlény átmegy egymásba. Azon­ban miért állt volna meg a kétdimenziós felületeknél? Escher a gömbformán is kipró­bálta a mozaiktechnikát, amennyiben két, egymásba fonódó halat vésett egy fából készült strand­labdára. Ezután háromdimenziós mozaikokat készített sík felületre, kifinomult grafikák formájában.

Nagy számok törvénye

A II. világháború kirobbanása félbeszakította az élvezetes művészeti/matematikai elmél­kedést, és a család Brüsszelből sietve Baarnba, Hollandiába költözött. Az élelem kevés volt, a nácik jelenléte pedig rémisztő. Escher egyik zsidó főiskolai tanárát, Samuel de Mesquitát elfogták és megölték. Escher úgy reagált erre, hogy magába fordult. Nem a valóságot ábrázolta, hanem létrehozott egy képzeletbeli világot. Escher képzelete sokkal logikusabb hely volt, mint a szürrealisták fantáziavilága, ugyanakkor pont olyan különös. Vegyük például a Relativitást (1953-ban készült, de már a háború ideje alatt is dolgozott rajta): egy épületben több alak sétál le és fel a lépcsőn és a folyosókon. A képen nincs semmi szokatlan, ám hirtelen rájövünk, hogy lehetetlen helyzetet ábrázol: minden felület egyszerre tölti be a padló, a plafon és a fal funkcióját. Az egyik lépcsőn az emberek a lépcső tetején és a lépcső alján is járnak.

Escher egy olyan területen találta magát, amelyen többnyire csak a tudósok járnak: az optikai csalódások világában. Egymásnak ellentmondó információkat ad, összezavarva ezáltal az agyunkat, amely igyekszik értelmezni a látottakat, de hiába. Az 1961-ben készült Vízesés című képe egy precízen megrajzolt, azonban fizikailag lehetetlen vízesést ábrázol, hiszen a vízesés önmagát táplálja. Amikor ránézünk, szeretnénk azt hinni, hogy a cikcakkos csatornarendszer felfelé tart – a sarkok határozottan egymás fölött helyezkednek el –, ha azonban eltekintünk a sarkoktól, egy sík csatornarendszert kapunk, amely képtelen felszállítani a vizet a magasba. Ha elég sokáig nézzük ezt a képet, belefájdul az agyunk.

A matematikusok bosszúja

Escher szinte egész életében úgy alkotott, hogy nem ismerték el a művészetét. Ehhez valószínűleg az is nagyban hozzájárult, hogy a grafikai művészet és a képzőművészet –  például egy olajfestmény – között nagy különbség van. Azt is hozzá kell tennünk azonban, hogy Escher képei kifejezetten furcsák voltak.

Talán nem véletlen, hogy elsőként a matematikusok figyeltek fel az alkotásaira. 1954-ben Escher amszterdami kiállítása egy időpontra esett egy matematikusok számára rendezett kongresszussal. A tudósok azonnal megértették, hogy Escher mit akar kifejezni – és imádták. Ezután sorra kapta a meghívásokat különböző főiskolákra és egyetemekre, ahol előadást kellett tartania, és az 1950-es évek végére olyan sűrűn tele volt a naptárja, hogy alig maradt ideje az alkotásra. Az 1960-as években betegeskedni kezdett, és 1964-ben elutazott utolsó amerikai körútjára. 1968-ban a felesége, akivel negyven éve voltak házasok, fogta magát, és elment Svájcba; kiderült, hogy sohasem szeretett Baarnban élni. (A fiuk azt mondta a válásról: „Anyámnak elege lett a másodhegedűs szerepéből.”) 1970-ben Escher beköltözött egy nyugdíjas művészotthonba, és ott is halt meg 1972 márciusában.

Escher jelentőségét nehéz meghatározni. Még napjainkban is gyakrabban találkozhatunk a képeivel egy fizikaprofesszor irodájában, mint egy galériában. (A New York-i Modern Művészetek Múzeumának nincs Escher-kép a gyűjteményében.) Escher munkássága azonban gyökeret vert a populáris kultúrában és a „Simpson család” epizódjaiban, valamint a „Tomb Raider” filmekben is felüti a fejét. A rajongótábora is meglehetősen különös – a matematikusok a mai napig jelentetnek meg cikkeket a munkáiról –, ezért talán nem meglepő, hogy olyan, excentrikus helyeken találkozhatunk Escher-referenciákkal, mint például videojátékokban, képregényekben és japán mangákban.Az 1960-as években Escher egyre népszerűbbé vált, és Mick Jagger úgy vélte, hogy nagyszerű lenne, ha a művész tervezné a következő Rolling Stones-album borítóját. A rocker levelet írt Eschernek, a következő megszólítással: „Kedves Maurits!” Escher, aki formálisabb nevelést kapott, ezt válaszolta: „Ne hívjon Mauritsnak!”

A matematika és a modern művész

A matematikai témájú beszélgetések nem voltak egyirányúak, hiszen Escher maga is hozzájárult a matematikai kutatáshoz a mozaikokkal és a szimmetriával kapcsolatos kísérletezései során. 1958-ban közzétett egy tanulmányt „Regular Division of the Plane” (A felület szabályos felosztása) címmel, amelyben a műveivel kapcsolatos matematikát taglalja. A tanulmány összefoglalóan leírta, hogy hogyan kategorizálta a formák kombinációit, színeit és szimmetriáját, és olyan, úttörő módszereket dolgozott ki, amelyeket később alkalmazni kezdtek a krisztallográfusok.

Már értem, mit jelöl!

Escher kiemelkedően népszerűvé vált 2006-ban, amikor a nevét megemlítette egy Weird Al Yankovic sláger, a „White & Nerdy” a Straight Outta Lynwood című albumon. A dal a „Ridin” című hip-hop szám paródiája, amelyet Chamillionaire és Krayzie Bone készített, és fény derül benne Weird Al fajankóságára, aki képregényeket gyűjt, részt vesz a Dungeons and Dragons nevű szerepjátékban, és bejegyzéseket készít a Wikipédiába. Az egyik sora, amely saját bevallása szerint megfelel az igazságnak, örömmel töltheti el az összes Escher-rajongót, és így szól: „M. C. Escher a kedvenc emszím”.

Eldobható művészet

Sok modern művész lenézte M. C. Escher munkáját, ő pedig boldogan viszonozta a kedvességüket. Kijelentette, hogy a XX. század közepén keletkezett emocionális, spontán művészet hanyag és érthetetlen, és arra panaszkodott, hogy a kortársai képtelenek lennének megmagyarázni, hogy miért festették azt, amit festettek. Amikor Escher néhány nyomatát közösen állították ki több modern holland művész alkotásával, küldött egy katalógust az egyik barátjának, amelyre a következőket írta rá: „Számodra mondanak valamit ezek a beteges próbálkozások? Botrány! Ha végignézted, dobd ki!”

Escher kevés művészt csodált, és meglepő módon Salvador Dalí közéjük tartozott. Ellentétes személyi­ségük ellenére Escher elismerte Dalí rajzolói képes­ségét, és kijelentette, hogy „ha ránézünk a munká­ira, megállapíthatjuk, hogy meglehetősen tehet­séges”.

A fekete-fehér illusztrációk nem részei a könyvnek!

Elizabeth Lunday: Híres művészek titkos élete.
HVG Kiadó, 2011
336 oldal, 3120 Ft (karácsonyi akcióban)

• Recenziónk: Művész-bulvár