● K A R Á C S O N Y U T Á N I A J Á N D É K N A K A J Á N L J U K ● Pál Attila | Lába Londonban, lelke Ghánában, a Labadi strandon. Caleb Azumah Nelson regényének főhőse, Stephen már második generációs bevándorló a […]
május 16, 2024 Írta: olvassbele.com
Kozár Alexandra | Duda Éva táncművész-koreográfussal, a Duda Éva Társulat vezetőjével arról beszélgettünk, hol tart ma az együttes, a táncszakma, a társulatoknak milyen fennmaradási és útkeresési esélyeik vannak, és mik lennének a legsürgetőbb feladatok a kortárs tánc-szcéna területén. (Az Art is Businessben megjelent interjú részlete) Tavalyi pénzforrásszerző nagykövetkampányuk épp akkor indult, amikor az állami támogatások […]
április 7, 2021 Írta: olvassbele.com
Xénia TR | A Trafó idén is részt vesz az immár 41. alkalommal megrendezett Budapesti Tavaszi Fesztiválon, melyet 2021. április 9. és 18. között tartanak, ezúttal online formában. A Kortárs Művészetek Háza a tánc műfajával lesz jelen, egyszerre tekintve vissza a hazai kortárs tánc történetére, illetve előre, a nemzetközi trendekre. A francia Yoann Bourgeois koreográfus-díszlettervező […]
április 25, 2020 Írta: olvassbele.com
Májusban is szombat esténként Take a Seat! a Trafó Kortárs Művészetek Háza virtuális nézőterén. Bemutatják Mundruczó Kornél, Kelemen Kristóf rendezéseit, Molnár Csaba táncelőadását és még sok mindent. Online látogatható a Trafó Galéria aktuális kiállítása, valamint #addigamíg címmel friss interjúk és művész-ajánlók olvashatók a Trafó-blogon. A Trafó március végén indította el Take a Seat! néven rendhagyó […]
május 20, 2019 Írta: olvassbele.com
Kilenc Az általunk ismert anyukákra egyfajta nemtörődömség volt jellemző, pontosabban nemtörődömségnek tűnhetett a viselkedésük a külső szemlélő számára, de mi másként neveztük. A tanárok nyilván azt gondolták, a szülőket annyira nem érdekli semmi, hogy még a fogadóórára sem képesek elmenni, pedig a tanárok akkor ott ültek az íróasztalok mögött, bámultak a semmibe, és várták türelmesen […]
május 20, 2019 Írta: olvassbele.com
Pokorny Zsófia | Zadie Smith legújabb regénye 1982-ben, Észak-Londonban játszódik. Smith remekül ismeri ezt a miliőt, hiszen a londoni külvárosok szegényes, ám annál érzelemgazdagabb történetekkel telített utcái feltűntek már korábbi munkáiban is. Ebben az évben kezd el két lány táncórákat venni. Két színes bőrű, két nagyon különböző lány. A meg nem nevezett elbeszélő (akit a […]
március 21, 2017 Írta: olvassbele.com
Krivánszky Emőke | A harmincas nő megpróbál rendet csinálni harminc év alatt felhalmozott érzelmi limlomai között. Számba veszi rossz beidegződéseit, ismétlődő hibáit, felesleges, de feltartóztathatatlan félelmeit. Az erőtől duzzadó negyvenes férfi hirtelen elkezdi érezni teste korlátait, és ennek nyomán ösztönvilága vad csapongásba kezd. Végtelen lehetőségeket rejtő egyéniségünk idegesítő gátjai. Ezeket az ismerős, egyszerre kínzó és […]
december 6, 2016 Írta: olvassbele.com
Krivánszky Emőke | Van, aki év végén pénzt és energiát nem kímélve 24 órán át ajándékokra vadászik. (Éjjel is erről álmodik, így jön ki a 24.) Más viszont az utolsó erejét is minél több élmény begyűjtésére összpontosítja (ugyanolyan fékevesztetten). Ríkasson meg századszor is a Diótörő, süsse ki az agyat még utoljára Frenák! Ha az utóbbi […]
szeptember 8, 2015 Írta: olvassbele
Bedő J. István | Természetesen a Vörös Hadsereg indulójával kezdődött az Alekszandrov együttes programja, hiszen végül is az európai turné oka és háttere az idei, jubileumi év volt, hetven éve ért véget a világháború. Az együttesről, amelyik még ennél is jócskán idősebb – pontosabban: régebb óta létezik – mindent meg lehet tudni innen, de az […]
augusztus 15, 2015 Írta: olvassbele
Xénia | Az Alekszandrov együttes szeptember 5-én nagyszabású előadást ad a Syma Csarnokban, a második világháború befejezésének hetvenedik évfordulója alkalmából. A világhírű ének- és táncegyüttes egy nemzetközi turné első állomásaként érkezik hazánkba, Budapest után fellépnek Belgrádban, Szófiában, Bécsben, Pozsonyban, Prágában, Berlinben és Varsóban is. Az Alekszandrov az Orosz Hadsereg hivatalos akadémiai ének- és táncegyüttese, amely […]
június 21, 2014 Írta: olvassbele
Hárságyi Margit | Hogy száll, repül ház, rét, virág, az úton ballagó ember, angyalokkal együtt a meseillusztrációkon! Sokszor chagalli érzeteket váltanak ki a képek, pedig kisiskolás gyerekek rajzoltak, festettek, miközben a cigány legendákat hallgatták. Az eredetmesék többségét helyben gyűjtötték, és páratlan kincsként megőrizték őket: Egy virág született a világra – Csulano, Csudatarisznya, Hogyan lettek a […]
június 3, 2013 Írta: olvassbele
Írta: virginawoolf Hosszú idő után ismét hazatalált a Frenák Pál Társulat mérföldkőnek számító darabja – az InTimE. A Trafóban 2008 decemberében bemutatott táncmű, az évek során bejárta fél Európát, meghódítva többek között a francia, belga, olasz, lengyel és dán közönséget is. Az emberi kapcsolatok sokrétegűségét boncolgató előadásra június 6-án az Átrium Film-Színházba ülhet be a […]
január 20, 2025 Írta: olvassbele.com
0