Zuglói Gergő | Ha megpróbálnám rétegeire bontani a hatalmas szövegmatériát, joggal sorolhatnám, hogy benne művelődés-, egyház- és településtörténet, magyar és világtörténelem, szociológia, (főleg építészeti) műkritika, szociológia, portrésorozat, turisztikai információ, pszichológia, anekdotagyűjtemény, a magyar zsidóság siker- és szenvedéstörténete, néhány irodalmi szemelvény szinte egymásra torlódik. Ez akár veszélyeztethetné is az olvasmányélményt, s hogy nem így történik, az […]
július 11, 2018 Írta: olvassbele.com
Mi lesz velünk, Anton Pavlovics? Utolértük, vagy ő ért utol bennünket? Azt hiszem, inkább mi – őt. Őt, aki jócskán előrefutott az időben. Kosztolányi, aki talán a legjobban értette annak idején, még azt írta hőseiről, hogy köznapi emberek nem beszélnek ilyen stilizált módon. Azóta természetes érintkezésmódunk lett az a szórakozott, befelé figyelő társalgási stílus, amelyben […]
július 11, 2018 Írta: olvassbele.com
Cserhalmi Imre | Élnek azok a – nézetem szerint avítt – frusztráltságok, amelyek az úgymond rendezői diktatúrától féltik a színházat. Élnek azok a – szerintem ugyancsak avítt – vélekedések, amelyek szerint a rendezői színház az igazi, a színész legyen csak alázatos, tehát a személyiségét nem villogtató csavar az előadás gépezetében. Élnek azok a nézetek, amelyek […]
június 5, 2018 Írta: olvassbele.com
Az általános iskolás kislány a nagyszüleivel él egy romániai kisvárosban, miközben óvónő anyja Rómában cselédként dolgozik, hogy ezzel segítsen a család anyagi helyzetén. Az anya négy éven keresztül nem látja gyermekét, a kislány pedig elhagyatottságában kitalál egy magányos játékot: sivár, lakótelepi toronyház tetején Istent játszik. Elképzeli, hogy varázslattal befolyásolni tudja a profán dolgokat, megváltoztathatja a […]
május 16, 2018 Írta: olvassbele.com
Minden forradalom, így a mi Ötvenhatunk is, felemelően hősies és borzongatóan félelmetes, tehát nagyon drámai. Ezt a drámát azonban nem csak hősök, hanem hétköznapi, esendő emberek is játsszák. A Szénszünet róluk szól, mégpedig nem mindennapi aspektusból: egy kiskölyök szemével látjuk esetlen viselkedésüket, szerencsétlenkedésüket a történelem viharában. | Egy | Már reménykedtem, hogy nem jön, de […]
május 16, 2018 Írta: olvassbele.com
Bedő J. István | Írásom címét loptam ugyan, de jó szándékkal. Szabó Illés könyve ugyanis lényegében (ha nem is konkrétan) ott kezdődik, ahol a címben említett mű kigombolyodik. Ez a Szénszünet – mármint az 1956 novemberében kezdődő – ugyanolyan átfestése volt az azt megelőző hónap eseményeinek, mint ahogy átfestés, címkézés lett az OSE (októberi sajnálatos […]
november 12, 2017 Írta: olvassbele.com
„Hát még Zümrüt szája! Akárha két találkozni vágyó földrész, ez a két telt ajak alkotta száj, ha egyszer összecsücsörödne, hogy magába szívja az egész világot, ellenállás nélkül folynának belé Kozluk után Isztambul városának az európai és az ázsiai földrészen elterülő negyedei, talán mind a hét tájegységével együtt az egész Törökország, hegyeivel és dombjaival, tengereivel és […]
november 8, 2017 Írta: olvassbele.com
Ezek az egyes szám első személyben írt, monológszerű szövegek és harmadik személyben elbeszélt, kegyetlenségig lecsupaszított történetek egyszerre tragikusak és megkapóak, gyakran groteszkül szórakoztatóak. Hol valami sajátosan északi sötétség, hol nyugtalan, nagyvárosi önpusztító identitáskeresés, hol pedig emelkedett poétikum sejlik fel bennük. Nyelvhasználata mindig témáihoz és az elbeszélő egyéniségéhez illeszkedik. Az élő finn nyelv több regisztere és […]
június 18, 2017 Írta: olvassbele.com
(…) Borisz egy pillanatig sem próbálta leplezni, hogy vonzódik a csábító szerkesztőhöz, és harcolni sem próbált a vágyai ellen. Mindennap felhívta az irodájában, és Olga „haldoklott a boldogságtól”, de mégis félt találkozni a költővel, mindig azt mondta Paszternaknak, hogy elfoglalt. Ám rendíthetetlen udvarlója minden délután megjelent a szerkesztőségnél. Moszkva utcáin át kísérte haza, Potapov utcai […]
június 18, 2017 Írta: olvassbele.com
Cserhalmi Imre | Közelről a zseni is büdös – mondta sok éve igen bölcsen Némethy Ferenc, a Madách Színház egykori kiváló jellemszínésze. Tulajdonképpen erről szól ez a könyv, és ezzel a cseppet sem igaztalan megállapítással akár be is fejezhetném a recenziót. Két okból folytatom. Először azért, mert a szinte minden szempontból rendhagyó életű költő-íróról úgy […]
március 12, 2017 Írta: olvassbele.com
A katonák a biciklit bámulták. Egyikük csodálkozva kérdezte, hogy az meg mi. A kapitány megkopogtatta az egyik közlegény kobakját, és rákérdezett: még soha sem láttál biciklit? Lerí rólad, hogy parasztnak születtél, és az is maradsz, mondta mogorván, majd köpött egy hegyeset. A katona megszeppenve pislogott. Ilyen biciklivel flangálnak a belgrádi urak, fontoskodott a kapitány, majd […]
március 12, 2017 Írta: olvassbele.com
Tóth Zsuzsanna | Az 1941-es születésű, Kossuth-díjas Végel László a vajdasági Új Symposion első generációjának tagjaként, 1967-ben megjelent Egy makró emlékiratai című regényével robbant be az irodalmi köztudatba. Azóta is a magyar irodalom élcsapatának tagja – írói hivatásának lovagja*–, számos regénye, elbeszélése, drámája mellett esszéi, naplójegyzetei is jelentősek. Nem hagyta el szülőföldjét, így a kisebbségi […]
december 28, 2016 Írta: olvassbele.com
Bedő J. István | Léteznek elképesztően fontos összegző művek, melyeket szinte kézikönyvként lehet használni. Ám ha a mű témája a napi politika, elképzelhető, hogy nem jut el a közönségéhez. Paul Lendvai/Lendvai Pál közelmúltban megjelent könyve, az Új honfoglalás nagyon közel áll ehhez a kategóriához. Lendvai az európai újságírás egyik doyenje, támadhatatlanul, elképesztően tárgyilagos, és mindenféle, […]
december 28, 2016 Írta: olvassbele.com
Tizenhetedik fejezet | Magyarország és a „vezérdemokrácia” Hat év fideszes kormányzás után a legélesebb kritikusok is kertelés nélkül megállapítják, hogy az 53 esztendős Orbán uralmát semmi sem veszélyezteti. Korlátlan hatalmát sem belföldön, sem az Európai Unió részéről nem vonják kétségbe. A tekintélyes, független jogtudós, Sárközy Tamás a kormányzati periódus félideje alkalmából közzétett esszéjében „az állandósult […]
augusztus 29, 2016 Írta: olvassbele
Somogyi András | Nem nevezném igazi regénynek Jostein Gaarder könyvét. A kötet regényes keretbe foglalt, kétségbeesett jajkiáltás a földi természetnek a féktelen emberi mohóság és közömbösség által bekövetkezhető – és nagy valószínűséggel be is következő – pusztulása ellen. A keretet egy éppen 16 éves norvég lány, Anna szolgáltatja, akinek dús fantáziája és rejtelmes álmai arra […]
augusztus 29, 2016 Írta: olvassbele
Az olaj Odalent csak úgy özönlöttek az autók a benzinkút parkolójába, és a sofőrök a legtöbbször alapjáraton hagyták a motort, amíg bementek a boltba, hogy virslit meg chipset vegyenek. Annát idegesítette az a rengeteg kipufogógáz, amit az egy helyben álló autók pumpáltak a levegőbe. Chipses autók, gondolta. A kékesszürke gázok annál is élesebb kontúrral távoztak […]
december 27, 2018 Írta: olvassbele.com
0