Szabó Illés: Szénszünet* (részlet)

Minden forradalom, így a mi Ötvenhatunk is, felemelően hősies és borzongatóan félelmetes, tehát nagyon drámai. Ezt a drámát azonban nem csak hősök, hanem hétköznapi, esendő emberek is játsszák. A Szénszünet róluk szól, mégpedig nem mindennapi aspektusból: egy kiskölyök szemével látjuk esetlen viselkedésüket, szeren­csét­len­ke­désü­ket a történelem viharában. 

| Egy |

Már reménykedtem, hogy nem jön, de a Sepsi jött. A villamos ütközőjén lovagolt. Nem azért, mintha nem lett volna pénze jegyre, hanem mert ott szeretett utazni. Azt mondta, azért, mert nem bírja a tömeget. Ez persze hazugság volt, mert épp a legnagyobb tömegben szokott a kocsiban tülekedni, olyankor mindig az utasok zsebében turkált és lopkodott.

Szóval a Sepsi ült az ütközőn, közben jobbra-balra köpködött, és a nyelvét öltögette a dühösen hadonászó kalauzra. A kalauzt különösen a nyelvöltögetés idegesítette. A villamos csörömpölésétől nem lehetett hallani, csak a szájáról leolvasni, hogy szíjat hasítok a hátadból, kis rohadék!

Teljesen úgy nézett ki, hogy meg is teszi, mert ez egy nagyon elszánt kalauznak látszott, kinéztem belőle, hogy elkapja. De ez a hülye ahelyett, hogy elszaladt volna, még akkor is az ütközőn ücsörgött, amikor megállt a villamos. Ráadásul még rá is gyújtott.

A kalauz cseles krapek volt, mert nem a járdaszigeten, hanem a másik oldalon szállt le, úgy osont az ütköző felé. Előregörnyedve, behúzott nyakkal lopakodott, de így is látszott, milyen egy nagydarab marha. Persze odakiabáltam a Sepsinek, hogy hé, te hülye, odanézz, de mintha nem is hallotta volna, pedig már mindenki odafigyelt. Ez az ökör meg csak üldögélt nyugodtan az ütközőn, sercintgetett és cigizett.

Na, gondoltam, ennek annyi, mert ezt most először is laposra verik, aztán meg kicsapják a suliból, mert az osztályfőnök megígérte, hogy ha megtudja, hogy valaki cigarettázik, azt minimum kicsapja, akiről pedig megtudja, hogy az ütközőn tujázik, azt is. A Sepsi pedig most egyszerre művelte mind a két kicsapási okot. A kalauz már éppen nyúlt a grabanca után, amikor felordított, mert a Sepsi halál nyugin belenyomta a tenyerébe a cigit. Az utazóközönség erre felhördült, látszott, hogy a Sepsi elkapását most már a saját ügyének tekinti, és bekerítő hadműveletbe kezdett. Erre persze már ez a hülye is elkezdett menekülni. Mindenfelől nyúlkáltak utána, de mindig kicselezte őket. Az egyik mégis elkapta a karját. Pont egy olyan, akire nem lehetett számítani, hogy elkapja, mert egy tohonya kövér pacák volt ikszlábakkal, de a keze villámgyorsan röpködött. Tartotta a Sepsit elégedett pofával, mintha megnyerte volna a békekölcsönt. Aztán ez is felordított, mint a kalauz, mert a Sepsi beleharapott a kezébe, mire persze a hájpacni elengedte.

Most már tényleg igazi üldözéssé fajult a dolog. Volt, hogy teljesen bekerítették, de amikor már majdnem elkapták, kiszaladt az úttestre, és a teherautók meg a lovas kocsik között rohangászott, ahová nem merték követni. Végül átszaladt a túloldalra, lehúzta a nadrágját és megmutatta a fehér seggét, aztán nagy röhögve elfutott. Egy darabig még lehetett látni a kopasz fejét, végül eltűnt az egyik kapualjban.

Egy páran még megpróbáltak utánamenni, de aztán csalódott képpel jöttek vissza, mert ez egy átjáróház volt, a Sepsi már rég eltűnt a túloldalon. Így aztán az üldözők csak egymásnak esküdöztek, hogy kerüljön csak a kezem közé a kis gennyláda, kitaposom a belét! A villamosvezető egyre türelmetlenebbül csengetett, úgyhogy a kalauz is előjött a kapu alól. Nagyon letörtnek látszott, de mielőtt elindította a kocsit, megesküdött, hogy kivesz egy nap szabadságot és visszajön, de akkor az isten irgalmazzon ennek a szemét kis pöcsnek, mert személyesen fogja kinyírni. Ezután égett tenyerét nyalogatva felszállt a villamosra.

Az emberek szétszéledtek, én meg arra gondoltam, hogy most már nyugodtan hazamehetek, a Csepelből úgysem lesz semmi. Mert arról volt szó, hogy a Sepsi magával visz Csepelre, ahol a haverjai a munkásosztály fellegvárában őrzik a békét.

Ez az egész úgy kezdődött, hogy osztálykirándulásra mentünk Dorogra, a szénbányába, ahol megengedték, hogy toljuk a csillét. Ez piszok érdekes volt, és másnap a suliban, amikor az osztályfőnök azt mondta, hogy milyen jó dolgunk van nekünk, szocialista gyerekeknek, hogy nem kell a csillét tolnunk, hanem marxista-leninista módon tanulhatunk az iskolában, és hogy ez mekkora vívmány, mi azt mondtuk, hogy szívesebben tolnánk a csillét, mint például számtandolgozatot írnánk. Az osztályfőnök erre elkezdett ordibálni, hogy a mi osztályunk még nincs tudatilag kifejlesztve, ezért különórát fog nekünk tartani arról, hogy milyen jó is nekünk.

Be is tartotta az ígéretét, mert tanítás után bennfogta az osztályt, és egy piros borítójú könyvből felolvasta egy spanyol kisfiú történetét, aki egész nap a csillét tolta a kapitalista bányában, mégse kapott enni, amiért a szemétben kellett kotorásznia. Végre nagy nehezen talált egy darab száraz kenyeret, de akkor megtámadta egy még nála is éhesebb kutya, és elszedte tőle, úgyhogy a spanyol kiskrapeknak másnap üres gyomorral kellett tolnia a csillét.

Most már értitek, milyen jó nektek, szocialista tanulóknak itt az iskolában? – kérdezte. Értjük – ordítottuk kórusban, és egymást túlkiabálva bizonygattuk, milyen marha jó itt nekünk, csak már mehessünk focizni a térre. Erre az osztályfőnök azt mondta, hogy csak akkor hiszi el, hogy tényleg megértettük, ha fejenként gyűjtünk öt kiló vasat, mert a mi feladatunk a fiatal kommunistákhoz méltó tanuláson kívül az, hogy vasgyűjtéssel védjük a békét.

Ettől rosszkedvem lett, mert miután a múltkori gyűjtéskor elloptam a vasfedelet, amivel az útburkolók letakartak egy ottfelejtett gödröt, és a szomszédasszony kitörte benne a lábát, tudtam, hogy már sehonnan sem tudok vasat szerezni. Főleg, hogy az eltűnt fedél miatt többen is rám gyanakodtak a környéken.

Hát ezért vártam a Sepsire. Mert a Sepsi azt mondta, hogy neki minden vasmunkás a haverja Csepelen, csak odamegyünk, és annyi vasat hozunk, amennyit csak akarunk. De most, hogy láttam, mi történt, tudtam, nem lesz már semmi ebből a vasgyűjtésből, mert ez egy ideig nem mer errefelé mutatkozni, az tuti.

Elindultam hazafelé, éppen befordultam az utcánkba, amikor valaki a vállamra csapott, hogy na, mi van, takonypóc? A Sepsi volt. Ahogy röhögött, kilátszottak a lyukas fogai. Teljesen megdöbbentem, hogy mégis megjelent, ezért csak az jutott az eszembe, hogy nem voltál beszarva, amikor kergettek a villamosmegállóban? A Sepsi erre azt felelte, hogy úgy látszik, napszúrást kaptam, mert nem volt semmiféle villamosmegállóban, hanem mindenütt engem keresett, és reméli, hogy nem viccelődöm vele, mert az olyanoknak azt megsínyli az egészsége. Erre már nem mondtam semmit, mert a Sepsi tényleg mindenkit pofán vágott, aki visszadumált neki, úgyhogy csak annyit kérdeztem, hogy na, akkor most megyünk Csepelre? Megyünk, aszondja, de nem oda. Fontoskodva járkált egy darabig, majd megkérdezte, hogy ide figyelj, takonypóc, tudsz te titkot tartani, de becsszóra, és itt dögölj meg, különben a falra kenlek. Én persze azt válaszoltam, hogy tudok, mire azt mondta, hogy jó, akkor velem jöhetsz a temetőbe.

A legkülönbözőbb ütközőkön utaztunk, közben a Sepsi elmondta, hogy azért megyünk, mert ma temetik a mártírokat. A mártír, magyarázta, miközben eleredt az eső, és a menetszél vadul csapkodott, olyan halott, akinek korábban nem csípték a búráját, de közben kiderült, hogy mégis rendes krapek volt, úgyhogy most kiássák, és ünneplő tömeg előtt megint elássák. Megkérdeztem, hogy honnan tudja, mire azt felelte, hogy van egy csomó mártír haverja. Mire kiértünk a temetőbe, már javában ment ez a mártírdolog, amihez piszok sok ember gyűlt össze, úgyhogy nekünk csak egészen hátul jutott hely. De a Sepsinek nagy gyakorlata volt a furakodásban, így aztán nemsokára a szónok elé kerültünk.

A szónok emelvényen állt, és állandóan azt kérdezte a tömegtől, hogy ki ezért a felelős? Ilyenkor mindig az előtte sorakozó koporsókra mutatott. Mint kiderült, azokban voltak a mártírok, akikről azt mondta, hogy az elkövetett bűnöket jelképezik, és azt is, hogy a bűnösök lakolni fognak. Mellettem egy kövér pacák erre elkezdett sírni, amitől rázkódott a hasa. Majdnem megfulladtam, mert teljesen rám tehénkedett. Szerencsére a szónok ekkor rákiabált a tömegre, hogy ezért a disznóságért a tömeg is felelős, amitől a kövér hátrahőkölt, úgyhogy megint kaptam levegőt és körülnézhettem az egyre sűrűbb esőben.

A Sepsi kivételével mindenki fölfelé nézett. Ő lefelé, mert arra voltak a zsebek, amikben kotorászott. Olyan nyugiban csinálta, mintha csak a sajátjában nyúlkálna. Egy idő után már teljesen elszemtelenedett. Ami nem tetszett neki, abba beleköpött, és visszarakta. Ami viszont tetszett, azt az ingébe dugta, úgyhogy már majdnem akkora pocakja volt, mint a sírós tohonyának, aki mellettem tehénkedett.

Szóval már megint hazudott, mert nem is igaz, hogy haverjai a mártírok. Az egészet csak kitalálta, hogy pimaszul lopkodhasson. Még akkor sem hagyta abba, amikor a szónok befejezte a beszédet, pedig akkor végre történt valami érdekes. Megszólalt a gyászzene, és elvitték a koporsókat. Az egész pont olyan volt, mint egy igazi temetés, ahol nem régi, hanem új halottakat temetnek. Ezt meg is akartam mondani a Sepsinek. Ő azonban azt felelte, hogy hülye, nem látod, hogy dolgozom? – és lopkodott tovább.

Pedig ebben szakértő vagyok, mivel egyszer már voltam egy temetésen vidéken, amikor meghalt az egyik rokonom. Először úgy volt, hogy nekem nem szabad elmennem, mert az anyám azt mondta, hogy még túl kicsi vagyok az ilyesmihez. De aztán a családi tanács megállapította, hogy ahhoz még kisebb vagyok, hogy egész nap otthon maradjak egyedül, úgyhogy mégiscsak elvittek, de az anyám előbb még megmondta az apámnak, hogy mivel a halott az ő rokona, ő lesz a felelős, ha kiderül, hogy a temetés jóvátehetetlen kárt tesz a romlatlan lelkemben.

*Szénszünet (főnév): Az elégtelen tüzelőellátás miatt központilag elrendelt, rendkívüli iskolai szünet.

Szabó Illés: Szénszünet
Címlapgrafika: Tettamanti Béla
Noran Libro Kiadó, Budapest, 2018
188 oldal, teljes bolti ár 2600 Ft,
kedvezményes webshop ár 2210 Ft,
ISBN 978 615 576 1485