Az élet Kozlukban | Hatice Meryem: Kozluk – ahányan, annyifélék (előzetes, részlet)

Posted on 2017. november 12. vasárnap Szerző:

0


„Hát még Zümrüt szája! Akárha két találkozni vágyó földrész, ez a két telt ajak alkotta száj, ha egyszer összecsücsörödne, hogy magába szívja az egész világot, ellenállás nélkül folynának belé Kozluk után Isztambul városának az európai és az ázsiai földrészen elterülő negyedei, talán mind a hét tájegységével együtt az egész Törökország, hegyeivel és dombjaival, tengereivel és óceánjaival a nagyvilág, ráadásul az idők végtelenje…”

Vannak, akik azt gondolják, hogy csak az isztambuli előkelő negyedekben élő nők követik a divatot, holott a várostól egy kicsit távolabbra, egy kicsit jobb felé vagy egy kicsit bal felé – de még véletlenül sem a központja felé – eső helyeken, mondjuk, a Kozlukban élő nők is tudják, mi a menő. Vagy például ne volna divatja a szülésnek? Bizony hogy van! Míg a Kozlukban élő nők egészen az elmúlt öt-tíz évig az otthonszülést szükségszerű és tiszteletre méltó tettnek tartották, s a nő erejének és elszántságának egyfajta bizonyítékát látták benne, az utóbbi években mindenfelé gombamódra szaporodó magánklinikák szülési kampányainak hatására lassan-lassan elfelejtendő, sőt lenézett szokássá válik. Már az idősebb asszonyok is belátják, hogy az otthonszülés bajjal járhat, és felhagytak azzal, hogy az új módit csakis a nebáncsvirág fiatalasszonyok ügyének tekintsék. Azt ugyan még mindig nem lehet állítani, hogy a császármetszésre is jó szemmel néznének, ugyanis az az ő szemükben beavatkozás Allah dolgába. Furcsállják azt is, hogy előre megállapítják a születendő gyermek nemét, és idegenkednek az ultrahangozástól meg az e célból a hasra kent zselés anyagtól. Egy dolog van, amit nem felejtenek a kozluki anyák, és amire a doktorok sem győznek eleget figyelmeztetni: hogy sokáig szoptassák csecsemőiket. „Báránykám, báránykám!”, becézgetik és szoptatják éjjel is, nappal is a kicsiket. Amikor aztán a kozluki báránykák lábra állnak, és nem bírnak többé megülni a fenekükön, a kozluki anyák kieresztik őket arra a helyre, amelyben a saját ölük után a legjobban megbíznak: az utcára. Hiába hívják fel azonban erősen a figyelmet a lehetséges veszedelmekre, a kozluki báránykák gyorsan megtanulják, hogy egyik fülükön be-, a másikon kiengedjék a figyelmeztetéseket, s a szaros patakokban, az öntözőcsatornák veszélyes vizeiben vagy a Boszporusz erős sodrásában a városi átkelő hajókon utazó tisztes életvitelű isztambuliak lármás haragja és szidalmai ellenére – kiváló úszók válnak belőlük.

A kozluki anyák ismervén báránykáik rosszra irányuló hajlamait, az Allahhal szembeni lázadó természetük megszelídülésében reménykedve Korán-tanfolyamra vagy szabás-varrás tanfolyamra küldik őket, a báránykák álmaiban azonban folyton csak a testépítő-, dzsúdó- és tekvandó-tanfolyamok meg a nagy bevásárlóközpontok fényes kirakatai csillognak.

Így aztán a kozluki báránykák az utcákon áthaladó lakodalmas kocsik nyomában végrehajtott edzések után rövidesen a munka világában találják magukat, s a lámpáknál várakozó autóablakokat törölgetve, nyáron a kiszáradó szájakat hideg vízzel, télen a csöpögő orrokat papír zsebkendővel kisegítve, illetve más hasonló munkákkal nem várt jövedelemre tesznek szert.

A báránykák közül néhányan írni-olvasni se tanulnak meg. Vagy a matekra nem áll a fejük, vagy a tanárok „pikkelnek” rájuk. Vannak, akik nem mindennapi bűncselekmények miatt a rácsok mögöt t találják magukat. Páran nagy keservesen elvégzik a gimnáziumot. Ők általában az ország biztonságáért felelős egységekhez kerülnek: rendőr vagy katona lesz belőlük. Ezzel aztán kemény munka kezdődik számukra: egyrészt elveszik a gazdagoktól, amijük csak van, másrészt védelmezik a gazdagok vagyonát.

Ilyenkor állnak a kozluki báránykák elé az apák, a valódi élet egyetlen otthoni képviselői. Akik addig jóformán csak a nevét tudták a gyereküknek, most el akarják rendezni az életüket: arról beszélnek, hogy szeretnék a boldogságukat látni, és rájuk parancsolnak, hogy rendezzék meg a lakodalmukat.

Ha a báránykák egy része az első parancsra nemet mond is, a legtöbbjük elvérzik már az első összecsapásban. Az apa nem sajnálva a pénzt, esküvői meghívókat nyomat. A család legkisebb és legszebben író báránykája addig írja a borítékokra a meghívottak neveit, míg görcs nem áll a karjába. A lagzi egészen biztosan egy esős, sáros napra esik. A már menyasszonynak és vőlegénynek nevezett két kozluki bárányka bőrig ázik, miközben a lakodalmas kocsitól elszalad a lakodalmas szalonig. Az eső elmossa a fodrászüzlet teljes állományának egész napos munkájával létrehozott csodás menyasszonyi frizurát. Végül valamennyi rokon, barát és szomszéd ott van a szellőztetés nélküli pincehelyiségben, eszi az olcsó anyagokból készült tortákat, issza a festett limonádékat, és halayt, de legfőképpen horont táncol. Minthogy a lagzik Kozlukban a régen látott rokonok és ismerősök találkozóivá váltak, és az ajándékok feltűzésének szertartása hosszúra nyúlik, a menyasszony és a vőlegény a végén az asztal mellé roskadva kábultan szemléli a saját lakodalmát.

Hatice Meryem

A kozluki anyák és apák kis idő múlva magukhoz ölelik a nagyon várt unokát is, s ettől fogva úgy kezdenek a túlvilágról beszélni, mintha csak a szemközti házról volna szó. Ily módon a paradicsom és a gyehenna szinte a szomszédjukká válik; és a végén már szinte észre sem veszik, amikor súlyos gyapotpaplanuk alatt vagy a kórházak félhomályos folyosóin örökre elalszanak.

Ez a történet róluk szól.

Hatice Meryem

Fordította: Tasnádi Edit

Hatice Meryem: Kozluk – Ahányan, annyifélék
Európa női szemmel sorozat
Noran Libro Kiadó, Budapest, 2017
256 oldal, teljes bolti ár 2790 Ft,
kedvezményes webshop ár 2232 Ft,
ISBN 978 615 576 1225