Maga az Élet | Korniss Péter: Folyamatos emlékezet / Kiállítás a Nemzeti Galériában

FRISSÍTVE!

Tisza Kata |

Az emlékezés nagyon fontos része az életünknek, tulajdonképp összefűz minket egybe. Nem széthulló láncszemekként járunk-kelünk, hanem egyben lévő emberként. Az emlékektől való menekülés örökös békétlenség, és darabjaira hulló, nyugtalan ember. És amikor valami rátör, mégis, a mélyből, az rémisztő. Fontos, hogy szeressük a múltat, az akkori önmagunkat, mindazt, ami történt. Ez persze nem jelent mindig helyeslést, de helyes értékelést, elfogadást, beépítést, magasabb szintre vivést. Ez a megküzdött identitás lesz, és elfér benne minden: megbocsátás, szeretet, elengedés, béke.

A képek az egykori erdélyi parasztság sorsát mutatják, nekem nagyon maiak mégis, bennem élnek. Nemcsak a Ceausescut éltető felvonulás, ami sokszor emlékeztet akár aktuális eseményekre, hanem az élet, maga az Élet megjelenítése a képeken.

Például a jeges patakban ruhát mosó asszony, ahogy felidézi a gyerekkorom. A lakóházak előtt a hóban a szőnyegeiket tisztító családok, ami olyan mindennapi volt, mint a leölt disznó fehér hóba belefagyott vére, amikor lement az udvarra játszani a gyermek.

A képek kopársága, az élet azon hiánya, amit mi ismerünk most életnek, de ez mégiscsak egy élet: a megtört arcú, fáradt asszonyokkal és gyerekekkel, a kifejezéstelen arcú férfiakkal, ahogy kaszálni vonulnak, majd végkimerülten összeesnek, ahogy az esemény csak egy betlehemes, amikor felvonul valamiként az életbe rejtett élet, a premodern hierarchia, elöl a férfiak, gyerekek hátul, asszonyok sehol.

Az egyetlen önfeledt, boldog arc az öregasszonyé. Ő már megteheti, ő már túlvan mindenen, dolgozott, temetett, szabadult, özvegy lett. Pletykálhat, pörölhet, amit akar, azt csinálhat. Ez is az age-izmus része, számos közösségben ma is, kultúrákon átívelően, a nő akkor lesz „ember”, azaz férfiúi rangot akkor nyer, ha megöregedett, nem tisztátalan, mert már nem menstruál, és bölcs tanácsokkal szolgál.

Na persze, ez is csak addig áll, míg nem válik „haszontalanná”, mert akkor, számos etnográfiai, antropológiai leírás alapján, magára hagyják. A halál szorongatósága ősrégi örökség, és miután egyre távolítjuk magunktól, egyre félelmetesebbé válik. Pedig itt van velünk, a részünk, emlékeznünk kell, hogy mi is meglegyünk, halál nélkül élet sincs, gyász nélkül nincs nevetés.

Tisza Kata blogbejegyzését a szerző szíves engedélyével adjuk itt közre.

(Az itt látható reprodukciók eredetiben, a Galéria falain tökéletes minőségben láthatók. A szerk.)

A kiállítás 2018. január 7-ig látogatható a Magyar Nemzeti Galériában.
(1013 Budapest Szent György tér, bejárat a Dunára néző oldalon)

A Várfok Galériában szintén január 7-ig látható Hosszútáv című kiállítás a kornissi életművet új összefüggések mentén mutatja be. Kiegészítve a Magyar Nemzeti Galéria csaknem 150 képet felvonultató gazdag válogatását itt olyan fotográfiák kerülnek bemutatásra, melyeket a magyar közönség eddig kevéssé ismert vagy még sosem láthatott. Így például a hetvenes években az észak-amerikai indián rezervátumokban készített sorozatot, Korniss nemzetközi karrierjének egyik kiemelkedő fotóprojektjét. A kiállítás másik részében emblematikus képei egyéni narratívák sorába állítva jelennek meg, a kezdetektől a széki asszonyokról készített legújabb fotográfiákig. A történetekbe ágyazott képek egészen személyes oldalát tárják fel az életműnek, valamint kiemelik azt a konzekvens törekvést és tudatos alkotást, mely Korniss munkásságát 50 éve átfogja és teszi az egyik leghitelesebb fotográfiai életművek egyikévé.

„Akárcsak elbírálói, kik az évek során Kornissnak ítélték az általa kiérdemelt díjakat, mindenki, aki látta munkáit, elmondhatja magáról, hogy adósa a művésznek azért a tudatos választásáért, miszerint »meg kell örökíteni azt, ami hamarosan eltűnik«. Ők, és mi, azaz a tisztelői, bizonyára egyetértünk következő kijelentésével: »Fotográfusként ennél szebb feladatot nem is találhattam volna magamnak.«” (Colin Ford, a brit National Media Museum alapítója és első igazgatója )

– – –  – – –

Korniss Péter a kortárs magyar fotográfia egyik meghatározó alkotója, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Pulitzer-emlékdíjas fotográfus. Munkásságának középpontjában az eltűnőben lévő erdélyi és magyarországi paraszti életmód dokumentarista ábrázolása áll. Folyamatos emlékezet című kiállítása a Magyar Nemzeti Galériában azokra a sorozatokra koncentrál, amelyek az egész életmű legfontosabb szellemi ívét adják.

Korniss Péter 1937-ben született Kolozsváron. 1961-től 1991-ig a Nők Lapja hetilap munkatársa, majd szabadúszó fotográfus. Hírnevét több évtizedes dokumentarista munkájával alapozta meg. Tizenhat ország múzeumaiban és galériáiban állított ki. 1977-től három éven át a World Press Photo zsűrije, 1983-tól pedig a W. Eugene Smith Memorial Fund nemzetközi tanácsadó testület tagja. 1999-ben – fotográfusként elsőként – Kossuth-díjat kapott. A Magyar Nemzeti Galériában szeptember végétől látható kiállítása fél évszázadot fog át, s elénk tárja a társadalmi változásokra nyitott, azokat folyamatosan elemző, majd abból saját képi világát megteremtő fotográfus pályáját. A hagyományos paraszti kultúrától elindulva fokozatosan a globalizálódott világ s a vendégmunkás lét kerül figyelme középpontjába.

A tárlat első egysége a hatvanas-hetvenes években készült, a hagyományos paraszti világot ábrázoló alkotásait mutatja be. Az 1970-es évektől a művész érdeklődése az ingázó munkások felé fordult: A vendégmunkás című sorozatot a második szekcióban láthatjuk. A kiállítás harmadik egysége a globalizáció megjelenésének idejét járja körül, majd a negyedik szekció Kornissnak a 2000-es években készült munkáit mutatja be. Ebben az időszakban a hagyomány és a jelen kérdése foglalkoztatta, ekkor készült Betlehemesek című sorozata. Itt jelent meg először munkájában az úgynevezett megrendezett kép, a staged photography stílusában létrehozott képtípus. Sorozatában az autentikus, máig sokfelé élő betlehemező játék szereplőit a modern városias életforma színterein fényképezte.

A kiállítás utolsó szekciója a Budapesten munkát vállaló erdélyi asszonyokkal foglalkozik. Ez a sorozat az elmúlt három évben készült, és a Magyar Nemzeti Galéria kiállításán látható első alkalommal. (A kiállítás ismertetője)