Jókai Mór: Benyovszky Móric életrajza (részlet)

Posted on 2017. november 9. csütörtök Szerző:

0


Tizenötödik fejezet | Aurora Borealis (részlet)

– Beszéld el hát, szerelmem, hogy milyen az a te hazád, amely után annyit sóhajtozol vissza? – ezt kérdezhette a leány.

És akkor aztán regélhetett neki Benyovszky végeszakadatlan ábrándokat (…) egy valóban létező tündérországról.

…a hol mindennap feljön a nap az égre; de még olyankor is ott ragyog a fényes égbolton, a mikor hó fedi a mezőt.

»Hát nem mese-é ez?«

…s aztán, hogy az új év harmadik havában hó és jég elolvad, egyszerre tarka virágszőnyeg borítja be a földet: ezerféle virág, megannyi illatú, mennyi színpompával, melyeket tarka pillangósereg, döngő méh rajong körül. »Pillangó? hímes szárnyú? méh? mézgyűjtő? Tündér­népek ezek?«

…hát mikor a fák virágszaka eljön, mintha fehér, piros és sárga hóval lennének belepve, »Virágzó fák? Hát ez nem álomkép?« S valamennyi fának virágnak királynéja a rózsa, a melynek a szirmához hasonlítják a női arc bársonyát, s illatával a túlvilág levegőjét szívják be. »Ez Kamcsatkában is terem: szára arasznyi, virága halálszín, szaga émelyítő: úgy híják, hogy ’kutyavirág’.«

…aztán mikor a kalász megérik, szélesen, tágasan, amennyire a szem ellát, egy arany palásttal behúzva a mező; tenger az, melyen ha a szél átfuvall, aranyhullámokat hány, s ez arany kalászban teremnek a szép piros gyöngyszemek, minden gyöngyszem alakja olyan, mint egy kis pólyás babáé, a fején egy kis Jézus-arccal. Ennek a gyöngyszemnek a neve búza, és ez az anyja a kenyérnek: annak a pehelykönnyű, hófehér kenyérnek, aminek az íze gyönyörűségesebb mindennél a világon; amilyen kenyér nincs sehol, csak Magyarországon.

»Ah, ha ezt meg lehetne ízlelni valaha.«

…és majd az esztendő nyolcadik havában kezdődik a gyümölcstermő ősz. (»Vajon mit jelent ez a szó?«) A tavasszal virágontó fákat ősszel lehúzza az édes érett teher, arannyal, bíborral versengő kész falatok, mikben íz, illat és zamat fölségesen egyesül; boldog, boldogtalan jóllakhatik velük, annyi van belőle! Emberfőnél nagyobb dinnyék a mezőkön, vérbélű, aranybélű gömbök, cukornál édesebbek, tömjénnél illatosabbak; mikben a tündér anyaföld bűbájos lakomát tálal föl az árnyékban hűsselő embernek; csodagyümölcsök, melyek a naptól az édességet szívják magukba, s a földtől a frissítő hideget, egyszerre. (»Árnyék! és hűsselés! üdítő gyümölcsök! tündérmesék ezek!«)

….és végre a szőlőszüret: az a csodás növény, mely egy vékony kis pálcikó derekából édes fürtökké, zöld, piros, bakacsinkék és aranyló gerezdekké idomítva teremti elő azt az italt, melyet az ég irigyel a földtől, s melytől a földlakó az égbe emelkedik, a léleknevelő bort.

(A leány azt hitte, hogy már meg is részegült tőle.)

…s e napsugáros égben, e virágos ligetekben, e gyümölcsös pagonyokban ott dicsérik az Istent és az ő szép világát a lég ezernyi dalos madarai: mint füttyönget a sárgarigó, hogy jósol a kakukk, mit beszél a pittypalatty, hogy fecsegnek a fecskék, hogy száll magasra a dalával a pacsirta, s hogy veri fel az éjt az énekesek tündérkirálya, a fülemüle: »Óh, ezt nehezebb megérteni, mint egy tündérmesét; nálunk csak a tengeri papagájok ülnek a fészkükön, s azok nem tudnak egyebet, mint ’siv, siv’!«

Nem mondatta-e el a leány magának még egyszer, hogy mit beszélnek egymásnak a tündérvilágbeli dallos madarak? Nem világosíttatta-e fel magát aziránt, hogy miért énekel olyan bájosan egész éjszakán át a fülemülének a hímje, amíg a nősténye a fészkét őrzi?

…hát mikor a komolyabb dolgokra került a sor, az emberre, aki lóháton ül, a lóra, aki az embernek hű társa. Ez a lelkes állat, aki bátorságunkat osztja, velünk együtt küzd és harcol, s mikor ezer meg tízezer ilyen paripán ülő férfi egy tömegben, hadi rendben, lobogó zászlók mellett előre rohan szétgázolni szuronyerdőtől meredő páncélos hadtömegeket, tüzes vasat okádó ágyú-sárkányokat: ezt nevezik harcnak.

»Hát azután miért és ki ellen harcolnak a nemes férfiak és a nemes állatok egyesülten?«

…hát azért, ha egy hatalmas ellenség megtámadja a hazájukat, a szabadságukat.

»Mi az a haza? Mi az a szabadság?« – »Nagyobb-e Magyarország, mint Kamcsatka? Több szabad ott, mint itt?«

Benyovszky aztán elmondta neki, hogy mi a különbség Magyarország és Kamcsatka között, s miben különbözik az ottani szabadság az ittenitől.

A leány áhítattal hallgathatá azt.

…mikor aztán odáig jutott Benyovszky, hogy az ő hajdani hazájában szabad a nemes hazafinak a császár király előtt kimondani az igazat, s a császár király is tartozik engedelmeskedni a törvénynek, amit a nemzet alkotott; arra bizonnyal azt mondhatá a leány, hogy »amit eddig meséltél mosolygó gyümölcsökről, éneklő madarakról, harcoló lelkes állatokról, csak elhittem; de már ezt a legutolsót hadd tartsam mesemondásnak.«

Amivel nagyon megnyerhette a szívét a mesemondónak.