Finn polifónia | Rosa Liksom: Ideglenes (előzetes, részlet)

Posted on 2017. november 8. szerda Szerző:

0


Ezek az egyes szám első személyben írt, monológszerű szövegek és harmadik személyben elbeszélt, kegyetlenségig lecsupaszított történetek egyszerre tragikusak és megkapóak, gyakran groteszkül szórakoztatóak. Hol valami sajátosan északi sötétség, hol nyugtalan, nagyvárosi önpusztító identitáskeresés, hol pedig emelkedett poétikum sejlik fel bennük. Nyelvhasználata mindig témáihoz és az elbeszélő egyéniségéhez illeszkedik. Az élő finn nyelv több regisztere és regionális változata is megszólal e szövegekben: a beszélt nyelvtől, olykor szlengtől egészen az észak-finn Tornio-völgyi tájszólásig. (A könyv fülszövegéből)

| IV |

A parkolóban találkoztam Janival. Beletolattam a farába. Ahogy ott a cascón civakodtunk, egyszercsak összeért az auránk, és ő meghívott a mekibe enni. El is mentünk. Így kezdődött ez az egész. Nekem akkor még Late volt a férjem, neki meg Susse a felesége. Nekem három fiam van, és egy labrador retrieverem: Saku. Neki három lánya és egy golden retrievere. Janinak a búvárkodás a hobbija, folyékonyan löki az angolt, és százkilencven centi.

A viszonyunk gyors ütemben haladt. Jani beadta a válópert, és tőlem is ezt kérte. Én erre, hogy ho-hó, hold on! Meglátjuk. Én, a magam józan paraszti eszével, tisztázni akartam egy-két dolgot. Elkértem Janitól Susse telefonszámát. Kicsit meglepődött, hogy mi szükség van arra. Mondtam neki, hogy én nem veszek zsákbamacskát.

Felhívtam Sussét, és megbeszéltem vele egy egyeztető tanácskozást az Amica menzára. Amikor megláttam, úgy éreztem, gyerekkorunk óta ismerjük egymást. Azzal kezdtem, hogy van-e valami kifogása ellenem. Azt felelte, hogy akár lehetett is volna, de nincs, mert világos, hogy rokonlelkek vagyunk. Megegyeztünk abban, hogy mostantól egy hajóban evezünk. Megkértem, sorolja fel Jani összes jó és rossz tulajdonságát. Jóból tizenhárom volt neki, rosszból egy. Jani narkomániás. Súlyos endorfin-dzsánki. Egy napig se bírja ki anélkül, hogy ne futna le huszonöt kilométert. Ha kimarad nála a futás, belebújik az ördög, mesélte Susse. Én erre, hogy oké, ezt még elviselem.

Aztán megbeszéltünk részletesen minden gyakorlati dolgot. A gyerekekkel kezdtük, mert általában ők a válások legneuralgikusabb pontja. Elhatároztuk, hogy a kicsiket együtt neveljük, mert annyira egybevágnak a nevelési elveink. A három fiú meg a három lány nagyon jól passzolnak egymáshoz. Szép egyenlően leosztottuk a karácsonyt, húsvétot, téli vakációt. Aztán a kutyákon volt a sor. Ételpreferenciák, kutyaiskola, kiállításos hétvégék. Ezt mind egy csomagban intéztük. Susse azt kérdezte, megtarthatja-e a Janival közös házukat. Én erre, hogy persze, Jani átköltözhet hozzám, Late pedig majd keres magának albérletet valami olcsó lakótelepen.

Ahogy kimondták a válásokat, én és Jani megesküdtünk. Late nem volt hajlandó elköltözni otthonról, úgy összebarátkoztak Janival, és elkezdett ő is futni. Együtt edzettek hol a New York-i, hol a berlini maratonra. Mivel a pasik folyton futkároztak, én kicsit magányosnak éreztem magam, úgyhogy Susse a gyerekeivel hozzánk költözött. Először én jöttem öszsze Susséval, aztán pár hónappal később Late és Jani is színt vallott. Szivárványszínt. Most így élünk együtt: négy felnőtt, hat gyerek és két kutya – egy nagy boldog család. Minden megy, mint a karikacsapás. És hamarosan tovább bővül a famíliánk. Saku és Lilli hatosikreket várnak!

| V |

Úgy kezdődött, hogy kirúgtak a melóból, mert leépítés volt, karcsúsítás, észszerűsítés és racionalizálás. Hullott a férgese. Nézelődtem én pár évig új állás után, három interjút is végigcsináltam, de semmi nem jött össze. Akkor kezdődött nálam ez a nélkülözés. Munka nélkül voltam, de álláskeresési járadékkal, úgyhogy eleinte nem volt semmi gondom. Az asszony gürizett az éptelepen, én tütükéltem a kocsmában, rákaptam a piára, s jött a második nélkül: vedeltem nyakló nélkül. Aztán lejárt az időm, és maradt az éhenhalási segély. Az asszony erre aszonta, húzz a picsába, én tuti nem foglak eltartani! Én meg nem kezdtem neki balhézni, leléptem. Így már három nélkülöm gyűlt össze. Fedél nélküliként piáztam tovább szorgalmasan, és a cimboráknál csöveztem. Mázli, hogy megvolt a kocsim. Leparkoltam egy Neste szervizállomás közelébe, ott a Sörnäinen negyedbe, a tengerpartra, és abban aludtam egész nyáron. Szuperül telt az az idő, de jött utána az ősz, folyton esett, és egy nap, mire hazamentem a kocsmából, az autóm elpárolgott. Mentem, körbekérdeztem a Neste melletti cigánytáborban, nem tudnak-e róla valamit. Az egyik mondta, hogy elvontatták a rákba a tragacsot. Persze nem volt annyi lóvém, hogy kiváltsam, úgyhogy attól kezdve durva sebességbe kapcsoltam. Orosz szesszel nyolc hónap alatt kórházképesre ittam magam. Ott aztán azt mondta a doki, hogy a hasnyálmirigyem bemondta az unalmast, és két dolog közt választhatok: a koporsó vagy a név nélküli piások. Az utóbbit választottam, mert leesett nekem, hogy hogy van ezekkel a nélkülökkel: a túlzott nélkülözés a nyakló nélkül nyakaláshoz vezet, amiből aztán név nélkül gyógyulunk. Már két éve, három hónapja, kilenc napja és ötvennégy perce élek alkohol nélkül, de most… most megnyitok egy üveg jófélét, és bedöntöm, be én.

| VI |

Ha már reggel szar a hangulatod, akkor tudod, hogy az egész napod pocsék lesz. Ilyenkor én általában ki se kelek az ágyból, inkább alszom egész nap. Azokon a napokon Lauri intézi Ottót. Ki tudja nyitni a hűtőszekrényt annyira, hogy Otto kikapja belőle a cumisüvegét. Aztán, amikor Otto elkezd bömbölni, Lauri kinyitja az erkélyajtót. Otto meg kimászik. Kitettem oda egy dobozt penészálló műanyag játékokkal. Azokkal játszik, magában vagy Laurival. Otto már tudja dobni neki a labdát, amibe tettem pár kockasajtot, úgyhogy Lauri szépen mindig visszahozza neki. A pocsék napokon úgy érzem, nem tudok semmit se csinálni, mert itt a nyakamon Otto. Nem tudok koncentrálni se a főzésre, se a takarításra, se a zenehallgatásra, se a pléjsztésönözésre, se a telefonmatatásra, de még a valóságshow-bámulásra se. Pocsék napokon csak azon rágom magam, hogy ez a lakás egy borzalom, a lakótelep rémes, hogy beledöglök ebbe az állandó rohanásba és csonkacsaládstresszbe, hogy egy kibaszott nettó lúzer vagyok, mert még sorozni se bírom magam elvonszolni. A pocsék napokon úgy érzem, életminőségileg olyan dípre süllyedtem ebben a világnak hívott szarban, hogy esküszöm, bármikor gúdbájt intenék az egésznek.

Rosa Liksom

Ha már kora reggel szuper a hangulatom, akkor tudom, hogy az egész napom jól alakul. Felkelek, lezuhanyozom, megmosom Otto fenekét, és tiszta pelenkát adok rá, megetetem Laurit, és indulunk sorozni. Először elsétálunk a wellness-központ mellett, a megállóba, és elbuszozunk a kalliói nyomorpénztár… akarom mondani tébépénztárhoz sorba állni. Ott eldumcsizunk valamelyik ismerős nénivel a gyerek fülgyulladásáról meg a rota- és más vírusokról. A tébétől aztán át villamossal a szocpolhoz. A szocpolos sorban általában csak hallgatok magamnak, annyi ott a borderlájnos. Nem szeretném, ha valaki bekeverne egyet nekem vagy Ottónak. Végül aztán a kenyérsorba visz az utunk. Ott találkozunk a muterrel, a nagyival, sőt, gyakran keresztanyámmal is. Otto is jól elvan ott, mert találkozik a kis barátaival. Ha jó napunk van, leesik egy kis extra a sorozgatásnál: egy csomag kávé vagy mosópor, és végre tudok mosni egyet. Ha nincs jó napunk, akkor odacsődül vagy egy tucat buszra való ruszki turista, akik lamentálnak meg húzzák az orrukat a zabdara-csomagok miatt, mert fingjuk nincs, milyen egészséges étel a zabkása. Szerencsére ezek a pocsék napok nagyon ritkák. Ha jó napom van, egészségesen főzök, vaj helyett növényi zsiradékot használok, leviszem Ottót a játszótérre, és ott állok mellette, még ha le is ülhetnék egyébként a padra. Ha jó napom van, az jár a fejemben, hogy semmi gondom a világon, minden a legnagyobb rendben.

Fordította:  Jankó Szép Yvette

Rosa Liksom: Ideglenes
Európa női szemmel sorozat
Noran Libro Kiadó, Budapest, 2017
180 oldal, teljes bolti ár 2900 Ft,
kedvezményes webshop ár 2320 Ft,
ISBN 978 615 576 1140