Előszó „A téli háború alatt éjszakánként annyira hideg volt, hogy a siketfajdok is megfagytak, ahogy egymás mellett ültek a fenyőágakon. Reggelente leszedtük őket a fáról, aztán megsütöttük.” Anyai nagyapám sok történetet mesélt a háborúról, és ez volt az egyik kedvence. Mindig hangsúlyozta, hogy Finnország annak köszönhette, hogy meg tudta védeni magát, hogy a finn katonák […]
július 10, 2021 Szerző: olvassbele.com
A tudomány sokféle válasszal szolgál erre a kérdésre. Ezek közül a legelterjedtebbek a gazdasági tényezőkre, a bűnbakképzés igényére, etnikai gyűlöletre, xenofóbiára, a zsidók gazdagságára, befolyásos voltára, valamint vallásos bigottságra hivatkoznak. De végső soron e válaszok nem magyarázzák az antiszemitizmust: csupán azokra a tényezőkre adnak magyarázatot, amelyek növelik az antiszemitizmust, és adott körülmények között előidézik a fellángolását. Egyik […]
július 9, 2021 Szerző: olvassbele.com
Három etűd a bűnről // I. Kutuzov visszavonul – Mi van, Koffein? – Parancsoljon, itt írja alá, főfelügyelő úr. – Szóval, ahogy mondtam. Ebédidőben távozom. Semmi föltűnés, semmi búcsúztatás. Még a sofőr se tudja, hogy utoljára vagyok itt. Koffein: – És az újságíró? – Persze, persze… Na, mindegy, küldje be. Riporter: – Nem hittem volna, […]
július 6, 2021 Szerző: olvassbele.com
Paddington | Lucinda Riley ír-angol bestsellerszerző az opera világában játszódó korai (de a mostani kiadáshoz 2014-ben alaposan átírt) regényének sajnálatos aktualitást ad, hogy a szerző június 11-én, rajongói számára váratlanul, ám hosszú és titkolt betegség után elhunyt. Bár szinte minden regénye abszolút világsiker, különösen azóta, hogy A hét nővér című regényfolyama elkezdődött, talán ez a […]
július 5, 2021 Szerző: olvassbele.com
A kandúr abbahagyta az ugrálást, és gondolkozni kezdett. – Mit? Azt, hogy nem ülök többé a kéményre? – kérdezte. – Nem arra gondoltam, hanem arra, amit már tegnapelőtt meg azelőtt is megígértél – válaszolta Pettson. – Hogy… nem ugratom a tyúkokat? – Nem! – Hogy neeem… – törte a fejét a kandúr, miközben óvatosan ugrott […]
július 4, 2021 Szerző: olvassbele.com
kistibi | Bizonyára sokan emlékeznek Amphitrüónra (Amphitryon), akitől Jupiter elvette a nevét, alakjába bújt, és magáévá tette feleségét. A név egyik jelentése lehetne az, hogy azonos vagyok önmagammal. A név másik, igazi jelentése pedig az, hogy az ilyen hőst két oldalról is veri az élet. Egyik, hogy szerelme beteljesületlen marad, csak második lehet önmaga után, […]
július 3, 2021 Szerző: olvassbele.com
Cserhalmi Imre | A közelmúltban egy 17 éves magyar srácra felfigyelt egy külföldi futballklub, minek következtében az állami rádió hírműsoraiban, tehát főműsoridőben egy napon át aktuális, fontos hírré minősítették 2-3 mondatos megszólalását. Tudom, már a párhuzam ötlete is abszurd, de új könyve kapcsán eszembe jutott, hogy minek kellene történnie Kornai Jánossal, hogy az állami rádió […]
július 1, 2021 Szerző: olvassbele.com
A leánykát senki nem hívta Teréznek. Bécsiesen Restlnek nevezte mindenki. Az emberek szerették, közülük valónak tekintették, mert Restl hatalmasakat tudott nevetni. Karcsú derék, kerek csípő, szép arc, ragyogó szemek – és hát a kacagása! A kedélye! Restl mellett nem lehetett unatkozni. Örökké jókedvű volt és kicsattanóan dinamikus. Szeretett szüretre járni, szedte a szőlőt, cipelte a […]
június 30, 2021 Szerző: olvassbele.com
Paddington | Emma Straub első magyarul megjelent regénye, a Nem vagyunk már gyerekek tökéletes nyári kikapcsolódás. Tipikus strandkönyv, de nem abból a fajtából, amelyben minden rózsaszínű és az ember pontosan tudja, hogy a regény első lapjain összetalálkozó párra némi bonyodalmak után a 300. oldalon a boldog befejezés vár, hanem esendő, hibázó, távolról sem tökéletes emberekről […]
június 28, 2021 Szerző: olvassbele.com
Talán angyal volt Talán angyal volt, talán csak álom. Jött, átderengve a félhomályon. A Hold éppen elballagni készült, mert az éj, mint büntetés, elévült, s osonni kezdett két ablak között, amely ráncos redőnybe öltözött. A roló hunyorgó résein át angyal dalolt szerelmes áriát ami a megnyugvást hozta elém. Dalolt: pihenj meg. Így hajolt fölém. Torkom […]
június 25, 2021 Szerző: olvassbele.com
Március 6., péntek Sötét volt odakint, amikor elment. Arra ébredtem, hogy fölém hajol, és megcsókolja a homlokomat. Indulok, suttogta. Még félálomban megfordultam. Dzsekit viselt. A táska a vállán lógott. Indulsz, motyogtam. Aludj csak tovább, mondta. Hallottam a lépteit a lépcsőn, de még azelőtt visszaaludtam, hogy a bejárati ajtó becsapódott volna mögötte. Amikor felébredek, egyedül vagyok […]
június 24, 2021 Szerző: olvassbele.com
Laczkó Ilona Adél | Természetesen nem történt idő- vagy képzavar, még csak nem is született új teória a magyar honfoglalásról. Megjelent viszont egy modern, a mai gyermekek látásmódjához, világához igazodó, ízig-vérig hiteles és korszerű ismeretterjesztő könyv, amely egyben pompás szórakoztató olvasmány a nyári hőség elől elbújni kényszerülő – nem kizárólag – gyermek olvasónak. A könyv […]
június 23, 2021 Szerző: olvassbele.com
Prológus Stuart Bland úgy gondolta, ha a felvonók közelében áll meg, mindenképp találkozni fog Sherry D’Agostinóval. Tudta, hogy minden reggel fél kilenc és háromnegyed kilenc között érkezik meg a Harmadik sugárút Ötvenkilencedik és Hatvanadik utca közti szakaszán álló Lansing-torony harmincharmadik emeletén található Cromwell Entertainment irodájába. Egy kocsi ment érte mindennap a lakásához Brooklyn Heightsba. Sherry […]
június 21, 2021 Szerző: olvassbele.com
kistibi | Mi újat lehet még írni az amerikai délről, a négerkérdésről, amit még nem írtak le eddig. Talán az teszi majd izgalmassá, hogy Jesmyn Ward afroamerikai, és más lesz a hitelessége a történetnek, hiszen a sajátjairól ír? A kérdésre az az elméleti válasz, hogy soha nem csak a tartalom határozza meg a mű minőségét. […]
június 20, 2021 Szerző: olvassbele.com
Tóth Zsuzsanna | Választhattam volna címnek azt is, hogy „Álom, álom, édes álom” – ebből talán már érezhető, hogy ez a könyv visszarepített kamaszkoromba, amikor a szürke jelent napokra tudta feledtetni egy regény, s abban elmerülve minden vonzóbb lett, mint a környező valóság. A baj valószínűleg ott lehet, hogy régen volt ez az időszak, és időtlen idők […]
július 11, 2021 Szerző: olvassbele.com
0