Tóth Zsuzsanna |
Választhattam volna címnek azt is, hogy „Álom, álom, édes álom” – ebből talán már érezhető, hogy ez a könyv visszarepített kamaszkoromba, amikor a szürke jelent napokra tudta feledtetni egy regény, s abban elmerülve minden vonzóbb lett, mint a környező valóság.
A baj valószínűleg ott lehet, hogy régen volt ez az időszak, és időtlen idők óta jobban szeretem, ha a legrosszabbul megírt történetben is igazi élet lüktet. Nem pedig annak megszépített, agyonsminkelt mása.
Sophie Benedict szándékainak ismerete nélkül – lehet, hogy tényleg „csupán” egy lányregényt akart írni – nehéz megítélni, vagy inkább irodalomesztétikai mércével mérni a művet. A Grace Kelly és a szerelem eleganciája már címében is, borítójában is túlidealizált. Csupa mosoly ez a regény, amely elfed minden valódi küzdelmet, fájdalmat. Többnyire hollywoodi mosoly, ami egyébként illik a témához. (Néha meglep, hogy a fordítója férfi: Várnai Péter, annyira nőies a magyar szöveg is, bár nyilván csak hű akart lenni.) Megtudjuk, persze, Kelly milyen szeretetlenül nőtt fel, bár körülményeit tekintve jómódban. Tehetségét, szorgalmát épp azok nem értékelték, akiknek bátorítására, dicséretére áhítozott. Micsoda mellőzöttségérzet halmozódott fel benne! Ebből a kiindulópontból lehetne ez erős történet, bemutathatná a később elismert színésznővé váló Grace lemondásokkal teli sztoriját. Csakhogy – ahogy a címben is – a mese elegánsan siklik át a valódi történéseken. A szavak szintjén ismétlések özönével igazolja, milyen szorgalmas, kedves, milyen tanulni vágyó, önálló fiatal lány volt Kelly – mégsem érzem ezt tökéletesen hitelesnek. Mint ahogy, épp a főmotívumként választott szerelmet illetően is túl finoman hallgatja el a keserűbb és sikamlósabb valóságot. A szerző olyan szemérmes, szalonbeli sikk-kel lapozza át a színésznő hosszabb-rövidebb kalandjait, hogy Grace még az utolsó lapokon is szinte szendének tűnik előttünk. Pedig, ha végigszámolnám… Szerencsére ez azt is jelenti, hogy nem kellett közben olvasni a romantikus regény kategória szinte kötelező szoftpornós részeit. (Bár kétségtelenül ez is lehet csábító. Olvasója válogatja.)
Mi az, ami vonzó és érdekes lehet a könyvben? Kapunk némi ízelítőt egy vidéki úrilány kezdő lépéseiről a nagyvárosban, New Yorkban. Bekukucskálunk a színészi karrierépítés korabeli lehetőségeibe, csepegnek az információk a színész-kurzusokról, a filmstúdiók működéséről, a tehetősebbek mulatságairól, a 1940-50-es évekbeli Hollywoodról, a pletykaéhes újságírók által megkeserített sztáréletről. Szóba kerül egy-egy igazán nagy név, álmélkodhatunk. Eszünkbe juthatnak régi filmek, ábrándozhatunk. Sajnálhatjuk kicsit Grace Kellyt.
De ne aggódjunk, ebben a könyvben semmi nem fáj igazán. Hacsak az nem, hogy egy nő, aki kitartóan küzd önmaga kiteljesítéséért, az álmaiért – a végén, igencsak fiatalon, mint egy jókislány, mosolyogva, mindent odadob a biztos révért szerelemért. Hercegné lesz Monacóban. És egy hercegné ugyebár nem filmezhet többé.
A többit tudjuk. Vagy az is csak a lányregény folytatása? Eljött az igazi szerelem? Benedict könyve éppen a kételkedésemet erősíti fel. Valahol olvastam, hogy vannak nők, akik igazi drámaként élik meg az életüket, olyan drámaként, amelynek ők a főhősei. Grace Kelly története inkább ezt igazolja.
Anyám imádná, mindig ilyesmiről, ilyen stílusban szeretett olvasni. És közben kizárni a hétköznapokat. Hát, rajta: andalodjuk el a mesén.
Sophie Benedict: Grace Kelly és a szerelem eleganciája
Kossuth Kiadó, Budapest, 2021
336 oldal, teljes bolti ár 3990 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 3190 Ft,
e-könyv változat 2390 Ft
ISBN 978 963 544 3345 (papír)
ISBN 978 963 544 4076 (e-könyv)
* * * * * *
A könyv kiadói fülszövege
A jómódú philadelphiai családból származó Grace Kelly a szülei elvárásai elől menekül New Yorkba. A tizenhét éves fiatal lány nem szeretne korán férjhez menni, színészetet akar tanulni. A színiiskolában tehetséges tanítvány, így szinte sorsszerű, hogy Hollywood is felfedezi. Az 1950-es évek elején a világ szórakoztatásra vágyik, és a filmipar ontja a filmeket. A gyönyörű, törékeny, szőke ártatlanság Grace Kelly személyében ellenállhatatlanul vonzza a kamerát. A színésznő idővel komoly karakterszerepekben is kiemelkedőt alkot, szülei elégedettségét mégsem sikerül kivívnia, és a nagy szerelem is várat magára. Ám amikor találkozik Rainier monacói herceggel, az élete mesés fordulatot vesz…
*Sophie Benedict a népszerű bestsellerszerző, Steffi von Wolff álneve. Újságíró, rádiós műsorvezető és szerkesztő.
Posted on 2021. június 20. vasárnap Szerző: olvassbele.com
0