Mennydörgő vihar | Jesmyn Ward: A csontok megmaradnak

kistibi |

Mi újat lehet még írni az amerikai délről, a négerkérdésről, amit még nem írtak le eddig. Talán az teszi majd izgalmassá, hogy Jesmyn Ward afroamerikai, és más lesz a hitelessége a történetnek, hiszen a sajátjairól ír? A kérdésre az az elméleti válasz, hogy soha nem csak a tartalom határozza meg a mű minőségét.

A csontok megmaradnak formailag és tartalmilag egyaránt izgalmas regény. Az alapszerkezet tizenkét nap története, minden nap egy fejezet, a tizenegyediken csap le a Katrina hurrikán. Ezt a hagyományos szerkezetet két egymással és az alaptörténettel párhuzamos gondolati réteg teszi kiszámíthatatlanul izgalmassá. A történetet mesélő Esch a Batiste család egyetlen leánygyermeke. A család kinn él a Veremben, egy képzeletbeli kisváros, Bois Sauvage közelében az erdőben. Apa meg a négy gyermeke. A legidősebb, Randall, tizennyolc éves, sportösztöndíjjal szeretne egyetemre menni. Az egy évvel fiatalabb Sketaah harci kutyát nevel, minden idejét a rajongásig szeretett Chinával tölti. Az elbeszélő, Esch, az egyetlen lány, gimnazista, tizenhat éves. Mama nyolc éve halt meg, utolsó gyermekének, Juniornak a születése után. Otthon szült, Apa még bevitte a kórházba, de onnan már nem jött vissza.

Apa alkoholista. Nem nagyon durva, de nem könnyű vele élni. A gyerekek teszik a dolgukat, de hiányzik a gyengédség, hiányzik a családot összetartó erő. Mint ahogy a szavaknak vannak szinonimái, ugyanúgy a tettek is rokoníthatók. A két szülőt villantja fel Esch azonos tevékenységben, egymással párhuzamba állítva: „Mikor kisebbek voltunk, és reggelenként a Mamának kellett ébresztenie minket, hogy időben beérjünk az iskolába, mindig a hátunkat érintette meg először. És mikor érezte, hogy megrándultunk az érintésétől, mikor érezte, hogy elindulunk a reggel felé, akkor lágy hangon azt mondta, hogy ébredjünk, ideje iskolába menni. Miután meghalt, Apának kellett ébresztenie minket, de ő nem érintett meg. Nagyokat csapott a falra az ajtónk mellett, és azt üvöltötte: »Ébresztő!«”

Él a család az erdő közepén, távol mindentől. Kirekesztésről, rasszizmusról nem esik szó a regényben, de a mélyszegénység minden egyes sorban tetten érhető. Apa használhatatlan, ócska, rozsdás gépekkel, hordókkal, karosszériákkal hordta tele az udvart, minden romos, pusztul, düledezik, csak a szél hordja ide-oda a szemetet az udvaron. A Verem nem csak lakóhely neve, de van egy olyan verem is, amit munkagépek vájtak, hatalmas, vízzel teli gödör, egy patak táplálja: vagyis van a gyerekeknek strandjuk is. Apának nincsen állása, persze, alkalmi munkákból él.

Apa nem tudja, hogyan kellene gondoskodnia a gyerekekről, pontosabban ezt a maga módján teszi. Mindig dolgozik valahol, mindig tesz valamit, hogy legyen egy kis pénz, és konzervekkel hordja tele a lakást. Hol dobozos virsli a vacsora, hol zacskós japán tésztaleves, valami mindig van, csak terített asztal, főtt étel, anyai gondoskodás nincs. Juniorra Esch és Randall figyel, ők mosnak az egész családra, ők főznek.

Lassú hétköznapok csordogálnak, a regény mégis a kezdetétől feszült, főként a párhuzamok miatt. Esch gimnazista. Nyári feladatnak a görög mitológia olvasását kapta. Szinte beleszeret Médeába, pedig gonosz: megöli fivérét, megöli gyermekeit, mindent megtesz szerelméért. A görög boszorkány-királylány a fontosabb történéseknél megjelenik Esch gondolataiban, aki azon töpreng, hogy mit tenne ebben az esetben a példaképe. Ezért horrorisztikus szinte, amikor kiderül, hogy Esch terhes, a fiú pedig nem akar tudni sem róla, sem a születendő gyermekről. A történetnek ez a rétege folyamatos feszültséget visz a hétköznapokba.

• Olvass bele!

A másik párhuzam, China, a kutya története, akit Sketaah szinte családtagként nevel. Ez sem csak kutyatörténet. China harcos, és nemrég hozta világra a kölykeit. Mintha Médea szelleme jelenne meg, amikor ok nélkül széttépi egyik kölykét.

Esch szerelmes. Eddig váltogatta a fiúit, de most tényleg szerelmes. Jesmyn Ward írói tehetségét legerősebben ez mutatja: hitelesen be tud lépni egy kamasz világába, és mindent el tud mesélni szereplője szemszögéből. Talán az egyik legnehezebb írói feladat a szexről írni úgy, hogy az ízléses is maradjon, de legyen ereje is. Esch így mesél: „Manny ott ért hozzám először, ahol szokott: a fenekemen. Megragadott, rántott egyet rajtam, és a sortom máris lecsúszott. Az ujjai a bugyimat húzogatták, az alkarja a csípőmet súrolta, a bőre úgy égetett, mint egy nyelv. Sosem csókolt meg, csak így, a testével. A szájával soha. A bugyim végigsiklott a lábamon. Manny úgy hámozta le rólam a ruhát, mint narancsról a héjat; a másik énemet akarta. A puha, érett szívet. A ragacsos szívet, amit a fiúk megláttak fiús testem, sötét bőröm, jelentéktelen arcom mögött. A lányszívet, amit Manny előtt azért adtam oda a fiúknak, mert akarták, és nem azért, mert oda akartam adni nekik. Azért adtam oda a fiúknak, mert egy pillanatra én voltam Pszükhé, vagy Eurüdiké, vagy Daphné. Szerettek.”

Ward rendkívül képszerűen ír. Szinte zsúfolja a metaforákat, hasonlatokat: „Manny megáll, hátrafordul, az arca szétdobált magnóliavirág, a szeme a virág ragyogó sárga szíve…” Vagy: „A fenyők a vállukat rángatják, az ég úgy borul rájuk, mint egy nedves póló.” És ez is gyönyörű, a mókusvadászat utáni vacsoráról ír: „Mikor beleharapok, makkot eszem, és rémült ugrálást az öreg tölgyfák odvaiba.”

A regényt Todero Anna csudálatos fordításában olvashatjuk. Öröm olvasni ezeket a magyarul is gyönyörű líraiságú mondatokat. Újrateremtette Wardot, nem kevés leleménnyel.

Így él tehát a Batiste család az erdő közepén, mindenki saját álmai nyomában lohol. Ekkor érkezik a hír, hogy a Katrina hurrikán feléjük tart. Apa már élt át ilyet, megkezdi a felkészülést… Vajon mivé elegyül a mitológiai varázslónő, a kölykét elpusztító, csodálatosan szép harci kutya, a terhes tinédzser és a Katrina közös története?

Ha csak ennyi lenne a regény, akkor is érdemes lenne elolvasni, hiszen nagyon izgalmas a kép egy, a társadalom peremén élő családról, lehetőségekről… És jön a Katrina! Nem szeretnék a regénybeli végkifejletről beszélni, de muszáj néhány dolgot mondani arról a katasztrófáról, amit a Katrina okozott, hogy érezzük, hőseink milyen megpróbáltatások előtt állnak.

2005. augusztus. Katrina: 200 km/h fölötti szélerősség, temetőből kimosott halottak, garázdálkodó bűnbandák, 1800 körüli halálos áldozat, 108 milliárd dolláros kár.

A cikk, amiből itt idézek, a tizedik évfordulón íródott: „A most 54 éves Johnny Chaillot-Louganis példája jól mutatja, min mentek keresztül New Orleans lakói a tragédia utáni években. A férfi augusztus elején, kómában fekvő édesanyja mellett virrasztva abban reménykedett, hogy a haldokló asszony még a hurrikán érkezése előtt lehunyja a szemét. Kívánsága teljesült, a gyászoló család azonban rémálmaiban sem gondolta volna, ami ezután történt. A kolosszális vihar, amely áttörte a gátakat, és elöntötte a várost, a holttesteket sem kímélte: Jane Alice Bernard Chaillot teste a káoszban egyszerűen eltűnt. A család kétségbeesetten kereste a holttestet: kórházakban, halottasházakban és még sátrakban is kutattak, de csak nyolc hónap múlva találtak rá.
New Orleans elfelejtett generációjának hívják azokat a fiatal felnőtteket, akik tinédzserként élték át a borzalmakat. Rájuk még mindig hatással vannak a történtek, de szinte soha nem beszélnek róla.” (Origo, 2015)

Jesmyn Ward: A csontok megmaradnak
Kult könyvek sorozat
Fordította: Todero Anna
21. Század Kiadó, Budapest, 2021
304 oldal, teljes bolti ár 4290 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 3218 Ft
ISBN 978 615 595 5280

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Bois Sauvage kisváros Mississippi államban, a Mexikói-öböl partvidékén. Hurrikán készül, Esch apja egyre jobban aggódik. A férfi kemény piás, a lány és három fivére nyomorog.
Eschben nemigen marad meg az étel – teherbe esett tizennégy évesen. Fivére, Skeetah el-elcsen az asztalról egy-két falatot, hogy harci pitbullja kicsinyeinek adja, az alomból mégis több kiskutya elpusztul. A testvérek a maguk módján próbálják oltalmazni egymást a rideg, durva környezetben.
Két ellentétes pólus feszül egymásnak Jesmyn Ward könyvében: költészet és nyomor, az emberi gyengédség és a vidéki élet brutalitása. A csontok megmaradnak igazi irodalom – a faulkneri Dél látomásos, mégis könyörtelenül valóságos prózája.

Jesmyn Ward kreatív írást tanít a New Orleans-i Tulane Egyetemen. Eddig három regénye jelent meg. Ebből kettő Amerikai Nemzeti Könyvdíjat nyert.