A papírgyűjtő bölcsész élete | Toroczkay András: Boldog emberek

kistibi |

Bizonyára sokan emlékeznek Amphitrüónra (Amphitryon), akitől Jupiter elvette a nevét, alakjába bújt, és magáévá tette feleségét. A név egyik jelentése lehetne az, hogy azonos vagyok önmagammal. A név másik, igazi jelentése pedig az, hogy az ilyen hőst két oldalról is veri az élet. Egyik, hogy szerelme beteljesületlen marad, csak második lehet önmaga után, másrészt a sors-isten-végzet örök ellenfele lesz-marad. Toroczkay András  hőse is ilyen. 

Kollégái Jocónak nevezik, és nagyjából a történet közepéig kell várni, amíg kiderül, hogy valódi neve Arany Elemér. Bölcsész, de még nem írta meg szakdolgozatát. Lóg a világban, létezik a „semmi ágán”. Valamiből élni kell, hát papírt gyűjt. Kukásautóval járják kollégáival a nagyvárost és környékét: a felgyűlt papírhulladékot tömöríti az autó szerkezete, ők tulajdonképpen rakodók. A rakodási helyszínek között sem telik eseménytelenül az idő, minden sofőr született kocsmafilozófus, hatalmas gondolatmeneteket olvashatunk. Mondjuk, így néz ki egy kis bevezetés a hivatásos sofőr ideológiájába: „Hopp, ezen a sárgán még átmegyünk. Nekem egy húszwattos izzó nem mondja meg, mit csináljak. Tudod, háromféle lámpa van: zöld, halványzöld meg sötétzöld. Sötétzöldnél már illik körbenézni, nem jön-e valami, meg merre hány óra.”

Az állandó téma természetesen a szex. És az is természetes, hogy bármelyik sofőr ül éppen a volánnál, megvolt már neki a világ összes jó nője. A kolléga anatómiai alapossággal fejti ki, hogy neki mikor és hogyan jó, sőt milyen csípőkörfogatig. Eredetiben ennél lényegesen direktebb a fogalmazásmódja, jó humorú, képszerű a narratíva (keveset hagy a fantáziára), ha az ember nem akar álszenteskedni; a melós duma ilyen. (Emlékezzünk, milyen vihart kavartak valamikor Spiró Csirkefejének szövegei.) Toroczkay monológjain azért erősen érződik a stilizáltság, de ez nem igazán zavaró.*

Már ennyiből is látni, hogy kellemesen olvasható, jó humorú narratíva, ha az ember nem akar álszenteskedni; a melós duma ilyen. (Emlékezzünk, milyen vihart kavartak valamikor Spiró Csirkefejének szövegei.) Toroczkay monológjain azért erősen érződik a stilizáltság, de ez igazán nem zavaró.

Magát a papírtömörítés folyamatát nem is nagyon látjuk. A hangsúly az utazás alatti szövegeken van, ahol a főhős hallgat. Az ő hangját akkor hallhatjuk, amikor már otthon van, az albérletben, és egy alatta lakó lányt kukkol. A lány egy teraszon ül, ott dohányzik, a fiú nézi. Aztán összeszedi a bátorságát, és megismerkedik vele. Közben természetesen zajlik a napi munka és a folyamatos továbbképzés, a téma persze a szex, és meglepő kanyarulattal: igen ígéretes kapcsolata a rovarmérgekkel.*

És ebbe beágyazva zajlik „Eszter keresése”. A fő kérdés viszont nem az, hogy megtalálja-e Jocó-Elemér Esztert, hanem az, hogy tulajdonképpen kicsoda a főhős? A szemétszedő tisztaságmániás? A Kuncz Aladárról szóló szakdolgozatát soha be nem fejező bölcsész? Nevének elrablását folyamatosan tűrő Jocó? Az a férfi, akinek Eszter végül odaadja szerelmét? Ki ő? És milyen ország ez, ahol így kallódnak a sorsok?

Ha Néma is velük van, folyamatosan cefreszag lengi át a vezetőfülkét. Hoz magával pálinkát, a sört ott veszi, ahol megállnak: „Némáról. Az mennyit tud inni! Három-négy deci pálinkát meg nyolc sört, mikor elkíséri. Tegnap az öltözőben kiakadt, hogy már inni sem lehet ezen a kurva világon, nem érti, hétvégén beszlopált fél liter pálinkát, és egész vasárnap fosott. Az isten bassza meg, hát inni se lehet.”

Én, amíg fizikailag bírtam, mindig dolgoztam nyáron. A 20. század második felétől teljesen mindegy, melyik érát nézzük, nehéz volt bölcsésznek, pedagógusnak lenni. A fokozatok természetesen változtak. De, hogy egy tanár kénytelen nyáron dolgozni, akár fizikai munkát is, az mindig megvolt. Számomra a szagok voltak a legnehezebbek. Amikor munkából visszafelé jöttünk, mindenki izzadt és büdös volt, ezt elfogadtam, értettem. Volt viszont reggel is. Öten egy kis autóban összezsúfolódva, a tegnap esti bűzben… Ez nehezebb volt, mint maga a munka. És hogy fogadja a melós azt, akit nem érez társnak: „A csavarhúzót még ismerte, de a szaki, mintha csak szívatni akarta volna, egyre cifrázta. Ha nyolcast kértek, tízest adott, és így tovább. Közben érezte, hogy lenézik. A régi tanár, aki talán magyartanár volt, nem nézte le, ő átnézett rajta. A melós az melós, az melós.”

A fiú felhőket fotóz. Eszter elfogadta őt: „Talán Eszter tudja jól: annyi minden van még benne ezen kívül. De mi van, ha a fiú tudja jobban: nincs semmi benne ezenkívül. Aztán csak feküdtek egymás mellett, és a lepedő alatt összekulcsolódott mindenük. Beszélgetni kezdtek. Szavakról beszélgettek. Az elpusztult, odaveszett, túlélő szavakról.”

Ennél szebb megfogalmazást nem olvastam még az összetartozásról. Kultúraváltásról. A szavakról. Hogy mit jelent számodra ez, vagy az. És ha egyet jelent, összetartozunk. Vagy ha nem, összetartozhatunk, mert kémia is van.

Toroczkay András regénye fontos sorskérdéseket boncol. Hál’istennek, nem válaszol, csak mesél. Lehet vitatkozni azon, hogy túl szabadszájú-e, hogy jól egyensúlyoz-e a kontextusépítés és a fő cselekményszál adagolása között, de egy biztos: a kérdéseket érvényesen teszi fel, és az irodalom feladata sohasem az volt, hogy ezeket megválaszolja. Vagy tán Tempefői óta változott a magyar világ?

*Az írás teljes változata elolvasható a cikk szerzőjének Facebook oldalán

Toroczkay András: Boldog emberek
Magvető Könyvkiadó , Budapest, 2021
240 oldal, teljes bolti ár 3499 Ft,
kedvezményes ár a lira.hu-n 2799 Ft,
e-könyv változat 2499 Ft
ISBN 978 963 143 5443 (papír)
ISBN 978 963 144 0980 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Bevásárlóközpontok szemétlerakói, kórházi mosodák, külvárosi raktárak, elhagyott gyártelepek és papír, papír, papír: Toroczkay András első regényének hőse a harmincas pályatorpanó bölcsész hetente többször is megfordul ebben a világban kora hajnaltól délutánig, gyűjti a papírhulladékot, fürkészi az eget, látszólag lényegtelen dolgokon agyal és hallgatja idősebb kollégáit, amint egész nap beszélnek és beszélnek: zavaros anekdoták, malactréfák, keserű zrikák, összeesküvéselméletek, vezetési és életvezetési jótanácsok folyamatos morajlása.
Mindez reciklálva mint a papír.
Újabb történetek újabb figurákkal, mintha napjaink Budapestje Hrabal Prágájával lenne határos. Ebben a közegben próbálja kitalálni mihez kezdjen magával a fiú, akit kollégái valamiért Jocónak hívnak, ismeretlen telefonálók pedig mint Süveges Csabát keresik. Ki is ő? Alföldi félárva, aki beteg apjával próbál szót érteni; tisztaságmániás szorongó, aki egész nap lomok között matat.