Köves József: Zsebre tett kézzel — prehumusz versek (részletek)

Talán angyal volt

Talán angyal volt, talán csak álom.
Jött, átderengve a félhomályon.
A Hold éppen elballagni készült,
mert az éj, mint büntetés, elévült,
s osonni kezdett két ablak között,
amely ráncos redőnybe öltözött.
A roló hunyorgó résein át
angyal dalolt szerelmes áriát
ami a megnyugvást hozta elém.
Dalolt: pihenj meg. Így hajolt fölém.
Torkom markolta ez a szerenád:
Kísérlek, párás vizeken át.
Átviszlek arra a kéklő partra,
ahol majd rálelsz egy új kalandra
és megkezdheted másik életed.
Ott már mindvégig én leszek veled.
Ezzel párnámra hajolt kedvesen,
finom bizsergés futott testemen,
és fájdalom nélkül, önfeledten,
nem is búcsúzva, vele mentem…

Ballada az öreg Johnról

Fenét öreg, dörmögte-dohogta régen,
ha néha az ifjak őt le-öregezték.
Most itt fekszik egy kórházban vénen,
ezerféle csövek borítják a testét.
Ha sóhajt, az is már zihálásnak hallik,
mindenki azt várja, tán ez az utolsó,
azután a feje csendben hátrahajlik,
s befogadja testét egy rideg koporsó.

De ő nincs ott akkor, elviszi az álom,
az is meglehet, hogy ez egy másik világ,
túl az életen, de innen a halálon,
égi zenét fújnak a tündértrombiták.
Halk dallamra jönnek a régi asszonyok,
hogy vele, mint hajdanán, ágyba bújjanak,
búcsú-szeretkezésre vágyuk fellobog,
halál kapujában végtüzet gyújtanak.

Jön Judit, kit egy éjjel hétszer szeretett,
olyan jó volt vele estétől hajnalig
nyöszörgésre biztatni a kerevetet,
semmibe véve a világ tilalmait.
És Eliza, az égszemű lengyel asszony,
ki mindent megadott egyetlen éjszakán,
tán azért jött, hogy neki gyönyört fakasszon,
hasonlót sem érzett ő még soha talán.

Most tangózik a napszőke Evelinnel,
széles franciaágyon ér véget a tánc,
mintha mindig együtt – minden visszarímel,
két izmos combja volt John csípőjén a lánc.
Hogy tudott ölelni e két formás lábbal
(szerelmi csatában de remek vértezet)!
minden beterítve teste illatával –
éteri ölelés, mennyei élvezet.

Az öreg John most zihálva érzi ismét,
de már orosz Maruszja forró csókjait,
ahogy ráült a lány, feszítve gerincét,
szinte lovagolta műlovar módra itt,
ajakát nyalogatva kéjjel élvezett,
végül lezuhant nyergéből kimerülten,
majd hamarosan újra fölkerekedett
a szerelmi csatától megrészegülten.

És lám, eljött hozzá Ilona, a drága,
hosszú, dús hajával betakarta arcát,
magát is meglepte nem földi vadsága,
véresre harapta szeretője ajkát.
Már minden régi lány egyszerre volt véle,
egy búcsú-orgazmus utolsó emléke –
nem halál, csak a vég kielégülése,

s a vén John könnyeden szállt a messzeségbe.

Köves József: Zsebre tett kézzel – prehumusz versek
Papirusz Book Kiadó, Budapest, 2021
84 oldal, teljes bolti ár 1800 Ft