„Tán több mint semmi” | Köves József: Zsebre tett kézzel — prehumusz versek

Posted on 2021. június 28. hétfő Szerző:

0


Tóth Zsuzsanna |

Van, akinek sorsa lesz az irodalom. Akkor is, ha nem „fedezik fel”. Akkor is, ha olykor mellőzöttnek érzi magát. Mégis, azt mondhatjuk, a könyvekért és a könyvek által él. Teljes, értelmes életnek tartom az ilyet. Hát még akkor, ha nyolcvanon túl ép elmével, alkotókedvvel, ráadásul humorral, öniróniával áldott. Ilyen ember Köves József, akit bár sokan ismernek, nem elegen.

Az élet valahogy szórványosan hozta elém Köves József műveit. Először talán jól felépített novelláit olvastam. (Az Álmaim idegen városa, 1989-ben jelent meg – 49 Ft volt az ára! –, de a kezembe valamikor a kétezres évek elején került. Most, hogy levettem a polcról, megint kedvem támadt lapozgatni, le is ragadtam némelyiknél. Megérte. Köves a termékeny szerzők közé tartozik, sokfélét írt már életében – emlékkönyvbe való szép soroktól viccgyűjteményig, novellától kisregényig. Történeteiben többnyire az a világ jelenik meg, amelyet tapasztalatból ismer, főként az elmúlt ötven-hatvan év figurái, valósága. (Ennek némiképp ellentmond, hogy Isten veled, Tiszavirág! címmel például egy kilencszázharmincas évekbeli történet írt meg, történeti hitelességgel.)

2021-ben karcsú „prehumusz” verskötettel jelentkezett, s noha lírájával is találkozhattunk már korábban, ez a mostani könyvecske fura jószág. Néhány darabját – az internetnek hála – már olvashattuk, így csokorba szedve azonban különös ízű, változatos a gyűjtemény. (Pedig nincsenek is benne a „gasztro-szonettek”. Kár.) Nyilvánvalóan vezérmotívuma az elkerülhetetlenül közelgő vég – de nem csupán az elmúlással való szembenézés ez, benne van a nagy egész, a Föld pusztulásának intő jelei miatti szorongás is. Sokszor ábrázolja ironikusan a testi bajokat, a betegségek okozta nehézségeket, és megjelenik a szép távozás, a könnyű halál vágyának, reményének líraisága is. Óhatatlanul szóba kerülnek emlékek, személyes veszteségek, azok, akiket már hiába hívna fel telefonon. (Ez a reflex egyébként annyira jellemző a gyászra, hívnál valakit, de rádöbbensz, hogy késő, többé nem lehet.)

Köves József – aki, jóllehet, elismerve Tarján Tamás borítón idézett véleményét, inkább prózai vénájú alkotó –, képes arra, hogy az olykor versbe kívánkozó gondolatokat pontosan és változatos módon jelenítse meg. Közéleti érdeklődése, letisztult és határozott véleménye is így nyer formát; hol epigramma tömörségével, hol ismert versfrázisokra építve, kendőzetlen, elismerésre méltó nyíltsággal. Állásfoglalása nem pusztán politikai, inkább társadalmi érzékenység, amelyet személyes tapasztalatok formáltak. Hol összefoglal, hol játszik, vagy inkább egyszerre összefoglal és játszik. „Ötven évig drúzsbakötve táncolt, / utána húszig csupán viháncolt, / és amikor elmaradt a drúzsba, / Hazánk önmagát kötötte gúzsba.” (Hazánk) Másutt: „Ha kevés dúskál, / ez éppen annyit jelent, / hogy sok a szegény.” (Haikuk vírusos időkben)

A karcos közéletiek mellett megjelennek kesernyés-dacos időskori életképek, meleg hangú, barát-köszöntő, -búcsúztató művek – gondos lenyomatai jelenünknek, amelyből ki tudja, lesz-e jövő, s milyenféle. Ez a hagyunk-e magunk után valamilyen nyomot (ha már sírkövet se nagyon állítunk) kérdés fontos ám valamennyi gondolkodó ember számára. Válasz persze nincs. Ha csak nem a közhelyes »addig vagyunk, amíg valaki emlékszik ránk«. De akkor is. Hinni kéne, hogy aki elment „Nincs többé s mindig van / mint az örökkön-haladó idő.” Köves József viszont még itt van, s ez még maradjon sokáig így.

Köves József

Köves József: Zsebre tett kézzel – prehumusz versek
Papirusz Book Kiadó, Budapest, 2021
84 oldal, teljes bolti ár 1800 Ft,
kedvezményes ár a bookline.hu-n 1530 Ft,
ISBN 978 615 610 5172

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Amikor sok évvel ezelőtt Lájkolom a magyar nyelvet címmel kiadtam évek során összegyűlt verseimet, kedves barátom, Tarján Tamás azt mondta: tetszenek a verseid, de azért maradj inkább a prózánál.
Maradtam, igen. Írtam azóta novellákat, szubjektív szótári szócikkeket, szatírát és regényt. Maradtam prózaíró, aki néha verset ír. Mert felháborodik, elgondolkodik vagy éppen játszani van kedve a rímekkel. Remélem, Tamás odaátról megértően bólogat. – Köves József