~ I. ~ Napok óta áll a levegő. Az út menti pálmafák mozdulatlanul nyújtóznak, a csenevész bokrok levelein pedig megül a sárgás, száraz por, amit a néha arra járó lovak patája felver. A horizont remeg a forróságtól, s bár az öregek hűvös őszt ígérnek, napok óta egyetlen felhő sem piszkolja be az ég szikrázó kékjét. […]
január 16, 2022 Szerző: olvassbele.com
I. KELETI SZÉL | Első fejezet ~ 1 ~ Történetünk 1941-ben játszódik, mikor nyárba fordult a tavasz, a japán megszállás idején. A helyszín Kína, a Jang-cétől délre található híres város, Hangzhou, a Nyugati-tó partja. Az előző évszázad harmincas-negyvenes éveiben Hangzhou városa még ötödakkora sem volt, mint manapság, de a város lelke, a Nyugati-tó nem volt kisebb, […]
január 13, 2022 Szerző: olvassbele.com
Egy gyerek áll egy ház előtt egy nagyvárosban. Mindez a múltban játszódik. A várost egy folyó szeli ketté, akár egy seb, amelyet a hét híd hét öltésként tart össze, összeköti a dombokat a síksággal és a zöldet a kipufogógázzal. Budapest. A kisfiú a házuk előtti téren játszott. Az apja dolgozott, az anyja otthon volt, fönt, […]
január 12, 2022 Szerző: olvassbele.com
Éjjeli áldozat A közönség tapsolt, és színpadra hívták a szerzőt. Összecsapta párszor a tenyerét. Ha volt valami, amit nem bírt elviselni, az a középszerűség. Inkább legyen valami rossz, az legalább valamilyen. De a semmilyennek mi értelme? A páholyában magányosan üldögélő Almássy Bendegúznak jó füle volt ehhez. Azonnal kiszúrta, ha valami robotszerű vagy élettelen. Tehetsége addig […]
január 11, 2022 Szerző: olvassbele.com
Praznovszky Mihály előszavából … Mauks Ilona Visszaemlékezéseiben négy olyan réteget is találunk, amelyek újabb olvasati lehetőségeket jelentenek. Az első az ifjúkor története, amelyben egy vidéki köznemesi família világa bontakozik ki. Kapcsolatok családon belül és családok között, a művelődés lehetőségei (olvasás), a hivatalnokoskodás esetei, egy kisváros (a megyeszékhely, Balassagyarmat) belső világa: fiatal urak és hölgyek, flörtök […]
január 10, 2022 Szerző: olvassbele.com
Torznak és ijesztőnek tűnt a magas tömb, a sötét erdő közepén meredező, félelmetes kődarab. Az Ördög-sziklát elátkozott helynek tartották. Ha valaki véletlenül betévedt ide, rögvest sarkon fordult, és még sokáig érezte magán a hatalmas kő átható pillantását. Fejvesztve keresztülcsörtetett egy vadállat, gyors szárnycsapásokkal elrepült egy madár, majd újra eluralkodott a csend a furcsa, megbűvölt erdőben. […]
január 6, 2022 Szerző: olvassbele.com
Paddington | Szarka Károly első regényének főhőse Mosonmagyaróváron született (hasonlóan a szerzőhöz) és a regény idejében a fővárosban próbál boldogulni. Nem tudjuk pontosan, hány éves, de sejthető, hogy a szerző kortársa: Fecskének már éles emlékei vannak az 1992-es barcelonai olimpiáról, Károlynak feltehetőleg szintén, hiszen 1984-ben született. Az én hibám a hasonlóságok ellenére is generációs és […]
január 5, 2022 Szerző: olvassbele.com
H. Móra Éva | Már az előszó mottója belopta magát a szívembe: Petőfi Sándor gatyába’ táncol, / Felesége bugyiba’, úgy mennek a moziba. Még az eredetet is pontosan megjelöli: 20. századi népköltészeti gyűjtés. Zseniális kezdés. Nemcsak a figyelmet kelti fel, hanem szelíd figyelmeztetés is az olvasónak: akinek sérti az ízlését az efféle „szobordöntögető” hangnem, még […]
január 3, 2022 Szerző: olvassbele.com
Paddington | Amikor a közelmúltban olvastam és ajánlottam A hetedik nővér története című Lucinda Riley-regényt, és megemlítettem, hogy a folytatására még várni kell, drága főszerkesztőm azt mondta, addig is olvashatom A nyolcadik nővért. Megtettem, és nem bántam meg. Az ügyvédből sikerszerzővé vált Robert Dugoninak nem ez az első magyarul megjelent regénye, egy korábbi sorozata a […]
december 30, 2021 Szerző: olvassbele.com
Fazekas Erzsébet | Ameddig csak vissza tudott emlékezni csaknem egy évtizedes múltjára, Sam mindig kutyát akart. Minden születésnapjára, minden karácsonyra, meg az összes ajándékozós ünnepi alkalomra élő négylábút kért. A gazdag családban nevelődő kisfiú kérhetett volna smaragd pingponglabdát vagy aranyozott drónt (hadd eresszem már szabadon a képzeletemet…), de Samnek a képzeletében mindig csak egy (bármilyen) […]
december 29, 2021 Szerző: olvassbele.com
Nyugodt tenger nyugtalan lelket takar – ilyen Giulia Portalupi. A Carolina színházbeli előadás után Vincenzo igyekezett máskor is találkozni vele. Nem volt nehéz: Giovanniban, Giulia öccsében a gyakorlatias gondolkodás a nagyvilági élvezetekhez való kivételes vonzódással párosul. Vincenzo bemutatta a palermói Kereskedelmi Kamara tagjainak, az árui szállításához pedig ajánlott neki egy hajóskapitányt – olyan hajóval, amelynek […]
december 28, 2021 Szerző: olvassbele.com
Első alkalom 2018. január 20. | Volt egy időszak, amikor azon tűnődtem, hogy megírjam-e a saját első alkalmaimat. Össze is állítottam egy listát: az első alkalom, amikor megpillantottam a tengert; az első alkalom, amikor repülőre ültem; az első, amikor felöntöttem a garatra; amikor szerelembe estem; amikor szerelmeskedtem. Hiábavaló és értelmetlen próbálkozás volt. Mégis mire számítottam? […]
december 26, 2021 Szerző: olvassbele.com
Az idő Az idő összezsugorodott, pillantott vissza életére Icsvics Velencében, mintha a budapesti Csengery utcából lépett volna át a Canal Grande partjára. A közben eltelt idő ponttá sűrűsödött, fekete lyukká, amely elnyelte az éveket és a bennük lepergett életet. Tizenhét évet élt le egy nő perspektívájában, aki nem létezett; nem tudta róla, hol van, s […]
december 21, 2021 Szerző: olvassbele.com
kistibi | Nem hiszem el, hogy az Öreg Banda első regény. Annyira szívfájdítóan szép, tragikumában olyan nemes, gondolatisága oly megkapó, hogy az ember nem olvassa, hanem végiggyönyörködi, végigfájja az Öreg Banda történetét. Szubjektív ugyan az ítéletem, de számomra ez a könyv a magyar mágikus realizmus egyik csúcsteljesítménye, Bodor Ádám Sinistra körzete és Holdosi József Kányák […]
január 18, 2022 Szerző: olvassbele.com
0