Elveszett vagy menthető? | Szarka Károly: Az én hibám

Paddington |

Szarka Károly első regényének főhőse Mosonmagyaróváron született (hasonlóan a szerzőhöz) és a regény idejében a fővárosban próbál boldogulni. Nem tudjuk pontosan, hány éves, de sejthető, hogy a szerző kortársa: Fecskének már éles emlékei vannak az 1992-es barcelonai olimpiáról, Károlynak feltehetőleg szintén, hiszen 1984-ben született. Az én hibám a hasonlóságok ellenére is generációs és nem autofikciós történet, bár nyilvánvalóan számos önéletrajzi elemet is tartalmaz.

Alkotó és alkotás az első olyan generációhoz tartozik, amelyiknek a diploma megszerzése nagyjából annyira „muszáj” volt, mint pár évvel korábban az érettségi. A regény tipikus 21. század eleji diplomás sorsot mutat be, a fiatal emberét, aki éveket fecsérelt el az életéből egy diplomára, de évekkel annak megszerzése után sem tudja, hogy mi szeretne lenni. Ezekkel a felesleges diplomákkal vannak tele Európa-szerte a McDonald’s-ok öltözőszekrényei vagy a pizzafutárok hátizsákjai. Szomorú sors, hiszen csak képesítés nélkül végezhető munkákra veszik fel őket, ugyanis a bölcsészdiploma a legtöbb munkahelyen nem ér annyit, mint egy szakmunkásvizsga. Többségük nem ilyen lovat akart, a munka alacsony színvonala és a napi taposómalom állandó frusztrációt okoz. Történetünk hőse is ilyen helyzetben van, egy call centerben tengeti a napjait. Egyik nap biztosítást ad el, a következőn borotvát, a harmadikon mobilszolgáltatást olyan helyeken, ahol nincs lefedettség.

• Olvass bele!

Fecske 10 perces szünettől a következő 10 perces szünetig szenvedi végig a munkanapjait, tulajdonképpen nincs jelen, de az albérletért fizetni kell, tehát csinálja – egy darabig. A nihil szélén egyensúlyozva emberi kötelékeket létrehozni sem lehet, ami haveri kapcsolatain éppúgy meglátszik, mint párkapcsolatnak nem is nevezhető nőügyein. Míg néhány évtizede ebben a korban már valamiféle karriert tervezett az emberek nagy része, aminek része volt a letelepedés és családalapítás, Fecske tipikusan egy húszas évei derekán járó diplomás fiatal a jelenben. Sodródik, evickél, de tulajdonképpen fuldoklik, a sikertelenségét, céltalanságát pedig elképesztő mennyiségű sörbe és vodkába fojtja.

Sokan nem értik, hogyan tud megélni az a kismillió kocsma, amelyek például a Nagykörúton nyíltak szinte minden tönkrement üzlet helyén. Ezek a vendéglátóhelyek a Fecskék tömegéből élnek. Azokból a fiatalokból, akik szinte minden keresetüket (legalábbis ami az albérlet kifizetése után megmarad) ezeken a helyeken hagyják. Tipikus mai diplomás-de-nem-értelmiségi sors ez. Az egyetemek tömeggyártásából ugyanis már régen nem értelmiséginek készülő fiatalok kerülnek ki, sőt az egyetemekre be sem. Elvétve találunk köztük olyanokat, akiknek igénye van kultúrára, színházra, koncertre, irodalomra és mélyebb beszélgetésekre. (Ezt sajnos egyetemi oktatóként magam is megtapasztaltam.) Az a kérdés, hogy a Fecskéhez hasonló sorsú emberek végképp a magyar népbetegség, az alkoholizmus áldozataivá válnak-e vagy van számukra kiút.

Fecske történetében fontos szerepet játszanak az álmok. A regény nagyjából egyharmadában az álmait látjuk. De ezek az álmok éppoly kuszák és sehová sem vezetők, mint az ébren töltött időszakok – a részegek és a józanok egyaránt. Olvasás közben végig azon gondolkodtam, mi történt a főhőshöz hasonló fiatalokkal az elmúlt közel két évben. Fecske kocsmától kocsmáig él túl, az álmok elől is ezekbe menekül, az éjjel-nappal nyitva tartókat részesíti előnyben – no de, mint korábban említettem, ez még a normalitás időszakában íródott. De vajon mit tett Fecske a kijárási tilalom és kocsmazárás idején? Elég kis esélyt adok annak, hogy túl tudta élni azokat a heteket-hónapokat. Nem véletlen, hogy ez a korosztály vezeti az elmúlt időszak öngyilkossági statisztikáit.

Az elveszett nemzedék megnevezés az első világháború borzalmait megtapasztaló, az amerikai álomban csalódott fiataloknak van fenntartva. Az 1984-ben születettek a hivatalos címkézés szerint az Y-generáció első tagjai. Ennek a generációnak ígérték meg, hogy sikeresek lesznek, de már az első elhelyezkedésük alkalmával a Fecskééhez hasonló élményeket szereznek. Diplomát szereztek, de nem kapnak állást, sokszor azért, mert túlképzettek, ha sikerül is munkahelyet találniuk, nehéz az előrejutás. Előttük ott van még két aktív generáció: a hatvanas-hetvenes években született X-generációsok, akik pár éve ennyi idősen már javában a nyugdíjra készültek/készültünk volna, illetve a még mindig aktív baby boomerek – ha nem is a negyvenes, de az ötvenes évek szülöttei mindenképp –, akik egyáltalán nem készülnek átadni a stafétabotot. Mögöttük viszont ott tolakodnak a fiatalok, akik kenik-vágják a digitális világ minden csínját-bínját, inkább elvégeznek egy tanfolyamot (amivel rögtön állást kapnak), mint hogy évekig melegedni járjanak az egyetemre. És eltökéltek, hogy majd ők megmutatják. Semmiképp sem Fecske hibája, hogy éppen ehhez az új elveszett nemzedékhez tartozik. A kérdés az, van-e kiút, és ha van, sikerül-e megtenni rajta az első lépést, egy kicsit vagy sokkal kevesebb sörrel és tüskével.

A regényben Fecske meg a kollégái, Hubertusz és Madléna egy játékot játszanak. Közmondások formájában ismert népi bölcsességeket költenek át úgy, hogy a „bölcsesség” első feléhez hozzáteszik: „a kurva anyját” Ezt alapvetően mókás volt olvasni, ugyanis egy a szerzővel közös ismerősünk visszatérő, így mindkettőnk által rendszeresen látott közösségi média kommentje ez az elmúlt hónapokban. Ha azonban mélyebben belegondolunk, ez hordozza a regény egyik alapvető üzenetét: azt mondtátok, tudjátok, merre induljunk el, hogy jó legyen nekünk; mondjátok itt a nagy bölcsességeket, de nem lett igazatok, a kurva anyátokat. Talán a folytatásból, ha lesz, kiderül, Fecske túlélte-e a bezárást, és sikerült-e kitörnie ördögi köréből. A szerző, aki szintén megélt hasonló munkatapasztalatokat (önéletrajzi információi szerint volt diplomás munkanélküli, festett kerítést, volt kertész, értékesítő és marketinges), talán meg tudja mutatni hősének a kivezető utat. Ez nem lesz nyilvánvaló a regény végére. De Szarka Károlyról egyszer azt írták, ír, mint a gödény. Hátha Fecskének is kínál ivás helyett alternatívát, és azt jól meg is írja.

Szarka Károly: Az én hibám
Noran Libro Kiadó, Budapest, 2021
320 oldal, teljes bolti ár 2990 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 2542 Ft,
e-könyv változat 1790 Ft
ISBN 978 963 517 2191 (papír)
ISBN 978 963 517 2207 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Sokkal jobb bárhol bárkivel bármit csinálni, mint sehol senkivel nem csinálni semmit, mondogatja Fecske egyik cimborája. Fecske gyakran érzi úgy, hogy nem csinál semmit, ha pedig mégis megpróbál elmenekülni a mindennapok nyomasztó egyhangúságából, legtöbbször egy kocsmában vagy egy házibuliban találja magát. Barátkozik, ismerkedik, mégis mindig magányos. Egy call centerben dolgozik, ahol óránként tíz perc szünetet lehet tartani, őt viszont álmában kinevezik szünetmenedzsernek. Amúgy is folyton álmodik, amikor pedig véletlenül ébren van, ritkán szólal meg, miközben mindenki más beszél körülötte. Folyton csörög a telefon, mindig érkezik valami üzenet, és ez ijesztő. De nyugtalanító az is, ha éppen senki nem keresi az embert. Fecske élete állandó lebegésből áll, és talán maga sem veszi észre, mikor változik a lebegés fuldoklássá, hogyan lesz a bizonytalanságból kilátástalanság, a félelemből pánik, a keresésből menekülés.

Szarka Károly 2017-ben nyerte el a Móricz Zsigmond alkotói ösztöndíjat ennek a regénynek a megírására. Korábban számos lapban publikált kulturális témájú cikkeket és szerkesztőként az ő nevéhez fűződik Az örök látogató című Konrád György-emlékkönyv.