Milosevits Péter: Szentendrei kvartett (részlet)

Posted on 2021. december 26. vasárnap Szerző:

0


Az idő

Az idő összezsugorodott, pillantott vissza életére Icsvics Velencében, mintha a budapesti Csengery utcából lépett volna át a Canal Grande partjára. A közben eltelt idő ponttá sűrűsödött, fekete lyukká, amely elnyelte az éveket és a bennük lepergett életet.

Tizenhét évet élt le egy nő perspektívájában, aki nem létezett; nem tudta róla, hol van, s egyáltalán él-e még. De Icsvics tizenhét éven át mindent úgy csinált, mintha a nő minduntalan a háta mögött állna és nézné őt, vagy bármely pillanatban, bármely sarkon elébe toppanhatna. Lényének alakváltozataival benépesítette egész Budapestet (Pomázra még képzeletben sem merte odavarázsolni), az ő szemével nézte a rakpartokat és a hidakat, a folyóparti sétányokat és a füstös éttermeket. Gyakran ábrándozott arról, hogy a vízivárosi halászétteremben ülnek kettesben, ahol a szép gombos cipőt viselő Mary szolgálta fel a „szép” – azaz egydecis – Unicumot.

Az idill persze rögtön halomba dőlt, ha Icsvics elképzelte, milyennek látná a kapitalista fényűzés pompájához szokott londoni lány a szocialista csóróság sivárságát Budapesten; konkrétan a sörfoltos abroszt és a bejárat előtt parkoló Trabantot.

Igaz, egy idő után Icsvics észrevette, hogy a városon is érezhető a lány elképzelt jelenléte. Budapest megváltozott, nehezebb lett egy emberi sorssal. Bizonyára a londoniak is ámulnak, mi lett a városukból Icsvics tizenhét évnyi sóvárgása nyomán; ahogyan Párizs is megváltozott, mióta Szent Mihály útján magyarok ezrei suhannak nesztelen.

Reggel óta ült a Santa Maria della Salute félhomályában, de nem tudott mit kezdeni a csenddel, s ráérezni a bazilika titkos szellemére, a márványban rejtőző lélekre. Talán a templomhoz kapcsolódó nagy történet fedi el a belső lüktetést. Őt ez a történet vezérelte Velencébe, egy nagy költő nagy verse a bazilikáról, amely a Canal Grande partján áll, rézsút szemben a Szent Márk térrel, ott, ahol a nagy csatorna beleszélesedik a tengerbe.

Véletlenül alakult úgy, hogy a Láza Kosztics nevű (sőt: neves) költő születésének százötvenedik évfordulója közvetlenül a kommunizmus bukása utáni időre essen, és Icsvics első nyugati útjához ez adja az ürügyet.

Az éppen lehulló vasfüggönyön túli világot a költészet prizmáján át pillantotta meg.

Tudta, hogy a Santa Maria della Salute bonyolult vers, ismerni kell hozzá Kosztics életrajzát, amelyben Icsvics meglepő párhuzamot fedezett fel a saját életével. A költő tizennégy éven át, haláláig emésztette magát, amiért a nagy korkülönbség miatt nem mert közeledni az imádott lányhoz. A tragédiát a lány korai halála tetőzte be, épp amikor Kosztics nászúton járt Velencében, egy társadalmilag korrekt házasságba menekülve valódi érzelmei elől.

Így született a szerb romantika legnagyobb verse.

Lehetetlen, hogy a grandiózus költemény ne érződjék a templomon, koncentrált Icsvics a bazilika rejtett dimenzióira, de azok némák maradtak. Már-már azt hitte, dolgavégezetlenül, banális turistafelvételekkel kell hazatérnie, amikor a templom csöndjében meghallotta a hangot:

– Hello, I love you, won’t you tell me your name?
Icsvics azt hitte, képzelődik. „Vagy Kosztics hülyül?”
Hátrafordult.
S mögötte valóban ott állt – de nem Kosztics!
Hanem a tizenhét éve nem látott lány.

Icsvics azonnal felismerte a szemét, amelyben most is könnyekkel küszködő mosoly bujkált, mint a hegyi vasútállomáson a Tátra havában, amikor Icsvics utoljára látta.

Beckenbauer tudta olyan elegánsan elpöckölni a labdát, mint Icsvics a leejtett fénymérőt!
Ráadásul Beckenbauer józanul focizott, Icsvicset viszont elbódította a haj ezerszer újraálmodott illata az ismerős parfümmel vegyítve! Kész szerencse, hogy templomban voltak, melynek csöndjében Icsvics meghallotta a nő suttogó figyelmeztetését, miszerint vigyázat, itt a férje.
– My husband.

Icsvics valahol azt olvasta, hogy sorsdöntő pillanatokban az ember figyelmét mindig valami triviális apróság köti le; egy anyajegy a műtőorvos homlokán.

Hasonlóképpen járt ő is Mr. Twist khaki sortjával. Ha a Santa Maria della Salute oltára előtt fényképezőgépet kattogtató férfi normális hosszúnadrágot visel, Icsvics esetleg összeroppan, s a Canal Grandénak megy. Így azonban a leffegő rövidgatyát bámulta, s kis híján vigyorogni kezdett, de felülkerekedett benne a lelki finomság, mert ráérzett, hogy vihogása sértő lenne az asszony számára; hátha éppen ő vette a sortot a férjének karácsonyra. („Direkt égetni akarja”, szárnyalt Icsvics képzelete.)

Milosevits Péter

Ennyi körültekintésnek hála, nem robbant ki jelenet, nem történt lebukás. Twistné odasúgta, hogy holnap reggel hétkor ugyanitt, a templom előtti lépcsőn, s e szavakkal eltűnt az oszlop mögött. Icsvics összeszedte a szétrugdalt felszerelési tárgyakat, visszaült szokott helyére, és engedte, hogy az addig hiábavalóan keresett rejtett dimenziók végre feltáruljanak.

Milosevits Péter: Szentendrei kvartett. Regénytetralógia
Milosevits Péter életműkiadás
Szentendrei Könyvklub, Szentendre, 2021
400 oldal, teljes bolti ár 3990 Ft