Cserhalmi Imre | Több oka is van annak, hogy az Európáról való gondolkodás divatba jött. (Gondolkodásról beszélek, nem uszításról!) Az okok egyike-másika széles körben érzékelhető, mondhatnám kézenfekvő. Európa, a minden idők talán leggyalázatosabb századát – a huszadikat – produkáló kontinens, mintha az emberiség legérzékenyebb szeizmográfja volna; most is erőteljesen érzékeli, sőt éli meg azt, amit […]
november 11, 2018 Szerző: olvassbele.com
Error 404 Akarok valami súlyosat, törékenyet és megemészthetetlent, a komolyanvehetetlenségig komolyat, könnyűt, pótolhatatlant, és puhát, az összeroppanásig, a fejfájásig, a felröhögésig, akarok valami banálisat, ami húz és mozgat, aminek hangja a Nap és árnyéka az idő, akarok valamit, amiről dolgokat mondhatok, akkor is, ha nem igazak, akkor is, ha semmi köze hozzájuk – – – […]
november 10, 2018 Szerző: olvassbele.com
Hogyan hallgassunk? Carl Rogers, a 20. század egyik nagyszerű pszichoterapeutája tudott egyet s mást a hallgatásról. Azt írta: „A legtöbben nem tudnak hallgatni; késztetést érzünk, hogy értékeljünk, mert hallgatni túl veszélyes. Elsősorban bátorságra van szükség hozzá, aminek nem mindig vagyunk a birtokában.” Tudta, hogy a hallgatás megváltoztatja az embereket. Rogers erről azt írta: „Néha azt […]
november 3, 2018 Szerző: olvassbele.com
Paddington | A gasztronómiában nagy divat mostanában a fúziós konyha, ahol klasszikus ételeket gondolnak újra és házasítanak össze új, izgalmas ízeket kínálva az olvasóknak. Valami hasonlóra vállalkozik a brit Hogarth Kiadó Shakespeare újra sorozata, amelynek magyarítására a Kossuth Kiadó vállalkozott. A sorozat még 2016-ban indult magyarul, de egészen addig, amíg Jo Nesbø Macbethjét ki nem […]
november 2, 2018 Szerző: olvassbele.com
Bodó Viktória Booklány | Joe Lynch átlagos brit fickó. Középiskolai tanár, egy gyermek édesapja, és boldog férje a csodás feleségének. Nem ő minden társaság alfahímje, nem a leggazdagabb, nem is a legtökösebb vállalkozó, egyszerűen csak rendben van az élete. Boldogan él a mindennapjaival, a házasságával és kisfiával, Willel. Egy napon, hazafelé tartanak az óvodából, a […]
október 30, 2018 Szerző: olvassbele.com
Somogyi András | Nem lehetett könnyű dolga a szerzőnek a jelen életrajzi mű megírásával. Wisinger István aranytollas újságíró, életrajzi filmek és könyvek szerzője. Szent-Györgyi Albertről szóló életrajzának nagy sikere miatt kapta a felkérést Neumann János életének és életművének ismertetésére. Neumann élete azonban annyira összeforrt a tudomány számtalan ágával, hogy a megszületett könyv legalább annyira tudománytörténet, mint […]
október 30, 2018 Szerző: olvassbele.com
Bodó Viktória Booklány | E könyv kapcsán minden hardcore történelemrajongó szeme felcsillanhat, a keményvonalas könyvrajongók még fel is sóhajthattak: végre valami újszerű ötlet! Daniel Kalder ugyanis olyan szemszögből vizsgálja A pokoli könyvtár lapjain a diktátorokat, ahogyan még talán senki sem tette. Talán helyesebb úgy, hogy ilyen szórakoztató formában nem tette, annak ellenére, hogy a téma […]
október 27, 2018 Szerző: olvassbele.com
| 1 | NEM HAGYTA EL A SZAVAKAT, a szavak hagyták el őt. A kamalduli szerzetesek önként fogadtak nénnaságot, őt szándéka ellenére fosztották meg a közlés esélvétől. Csukott szemmel ült, és azon töprengett, ha a remeték évente csak néhány napig beszélnek, valamikor újév táján, vaj’on akkor miről társaloghatnak? Miről cseveg, aki egy évig csak a […]
október 24, 2018 Szerző: olvassbele.com
Bodó Viktória Booklány | Avagy »De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat«, azaz »strigákról* pedig, melyek nincsenek, semmilyen vizsgálat ne tartassék« (– nyilatkozott Könyves Kálmán király). Boszorkányok igenis léteznek, tartja a közvélekedés, és nem is téved nagyot. Az idők kezdete óta vannak emberek, kívülállók, akik a maguk kezébe akarják venni a sorsukat, nem […]
október 22, 2018 Szerző: olvassbele.com
Bevezetés A környezettel kapcsolatos problémák olyannyira túl vannak mindazon, amit közvetlenül fel tudunk fogni, és módunkban áll befolyásolni, hogy csak hánykolódunk ide-oda a különböző vélemények és politikák között, s csupán a közös aggodalmunk az, amibe kapaszkodhatunk. Egyfelől hiszünk a vészharangot kongatóknak, mert senki sem lehet olyan pesszimista, mint az, aki ok nélkül az. Másfelől hiszünk […]
október 20, 2018 Szerző: olvassbele.com
Pokorny Zsófia | A Mágneshegy az ezredfordulós értelmiségi közösség regénye. Budapest regénye, ahol a szövevényes utcatérképek és egymást keresztező életutak közül szinte észrevétlenül haladunk át ismeretlen, fiktív dimenziókba, amelyeknek véletlenül mégiscsak van valóságos nevük és helyrajzi számuk. A bizonytalanság regénye a Mágneshegy. Az elnyomott kisebbségeké, szorongó nőké és szkinhedeké. És természetesen egy fehér nyúlé. Nehéz […]
október 18, 2018 Szerző: olvassbele.com
Eleged van abból, hogy mindig elszúrod? Szeretnél optimistább lenni? Bunkók a munkatársaid? Túl akarsz lépni azon, hogy bántalmaztak? Sehogy sem értesz szót a szüleiddel? Vissza akarod hódítani a szerelmed? Szeretnél kiegyensúlyozott kapcsolatot? Valaki folyamatosan zaklat? Félsz, hogy tönkreteszed a gyereked életét? Szívesen szabadjára engednéd a dühöd? Ha az ember efféle problémákkal küzd, pszichológushoz fordul, vagy […]
október 17, 2018 Szerző: olvassbele.com
(Kantin, az idegenlégió egyik helyőrségében. Jelen vannak: a kantinosné és az őrmester.) ŐRMESTER (Egy gombot tart a kezében.): Ez egy gomb… Mégpedig egy sapkáról… Hogy kerül ez a gomb a maga szobájába, Nanette? NANETTE: Nem szégyelli magát az örökös féltékenységéért?! ŐRMESTER: A féltékenység nyomban megszűnne, amint meglátnék egy gombot, aki két lábon sétál. De itt, […]
október 16, 2018 Szerző: olvassbele.com
Egy 68 éves New York-i ügyvéd és egy 37 éves brooklyni írónő keresi a kivezető utat Dante sötétlő erdejéből. Julian Epstein a szüleit és a házasságát gyászolja. Élete alkonyán úgy dönt, megszabadul tekintélyes vagyonától, és Izraelbe utazik, hogy méltó módon emlékezzen meg a szüleiről. Tel-Avivban találkozik egy titokzatos amerikai rabbival, aki Dávid király leszármazottainak szervez […]
október 14, 2018 Szerző: olvassbele.com
Cserhalmi Imre | Egyszer láttam a tévében Csepeli György és György Péter vitáját. A témára már nem emlékszem, az élményre annál inkább: két szuverén személyiség, két ragyogó elme „csapott össze”. Ezt az idézőjelet keserűen aktuális tapasztalatok tétetik ki velem, mert manapság a vitát úgy képzelik el és úgy is gyakorolják, mint a minősítgetések, a sértegetések, […]
október 13, 2018 Szerző: olvassbele.com
Heller Ágnes kislány kora óta vezet naplót, azon belül olvasmányainak naplóját is. 2013-ban a Múlt és Jövő Kiadó javaslatára ajánlotta fel, hogy ezeket a recenziónak is beillő naplórészleteket gyűjtsük egy Olvasónaplóba. Azóta minden Könyvhéten megjelenik az új Olvasónapló. Ebben az ő ízlésnek megfelelő, különböző műfajú könyvek fordulnak elő, vagyis minden… Az ötödik évéhez érve a […]
november 12, 2018 Szerző: olvassbele.com
0