Rejtő Jenő: Légió mindhalálig (részlet)

(Kantin, az idegenlégió egyik helyőrségében.
Jelen vannak: a kantinosné és az őrmester.)

ŐRMESTER (Egy gombot tart a kezében.): Ez egy gomb… Mégpedig egy sapkáról… Hogy kerül ez a gomb a maga szobá­jába, Nanette?

NANETTE: Nem szégyelli magát az örökös féltékeny­ségéért?!

ŐRMESTER: A féltékenység nyomban megszűnne, amint meglátnék egy gombot, aki két lábon sétál. De itt, az Egyenlítő környékén minden elveszett gombhoz egy légionárius is tartozik, aki a kegyed szobájában volt, piszok hölgy! És ha én azt a katonát megtalálom, az szívesebben lenne szerecsen, mint légionárius!

NANETTE: Most majd kibabrál valami legénnyel azért, mert a szél befújt egy gombot az ablakomon.

ŐRMESTER: Én már sok számumot megértem itt, Afrikában, de olyat még nem pipáltam, amelyik lesodorta volna a sapkagombokat. Ezt higgye el, aranyos nagysád, maga bestia!
NANETTE: Ezért fogom otthagyni, Philip őrmester. Ön egy Othello!
ŐRMESTER: Én egy ló vagyok, ‘otel nélkül. De akinek a sapkagombja hiányzik, azzal kegyed megcsalt, édes Nanette…
NANETTE: Maga pimasz!
ŐRMESTER: A számból vette ki a szót!
AHMED (Török ruhában, egy dobozzal.): Szálem!
ŐRMESTER: Salut! Honnan jött maga?
AHMED: Mabul oázisból. A török törzs küldött. A katonai főbégnek hoztam ajándékot. Tiszteletbeli sejk lett, ezért kap egy fezt, handzsárt és egy talizmánt.
ŐRMESTER: Tudom, tudom… Az ezredes úr verte szét a rablóhadat azon a környéken.
AHMED: A Próféta szerint a férfi karja és a szíve olyan, mint egy kar meg egy szív: legyőzhetetlen! Ez egy nagyon bölcs mondás.
NANETTE: Ez egy nagyon nagy marhaság! Nem is hiszem, hogy a Próféta mondta.
AHMED: Egy igazi bölcs mohamedán állandóan a Prófétát idézi. Sajnos én nem tanultam prófétául, mert igen kevesen járnak iskolába a sivatagban. De ha bennszülött is vagyok, tudom, mi az, hogy tanulni!
ŐRMESTER: Te mit végeztél?
AHMED: Kényszermunkát Dakarban. Fél év – halált okozó súlyos becsületsértésért. Most mondd meg nekem, katona úr, hol beszélhetnék én a főkatonával, és miről ismerem meg? Mert Allah szerint, akik nem ismerik egymást, azoknak jó, de akik ismerik egymást, azok köszönjenek, mert ha nem, akkor úgy is jó. Ez is egy nagyon bölcs mondás.
ŐRMESTER: Van itt, a légióban is egy nagyon bölcs mondás: nem jó korán délelőtt idegesíteni az őrmestert, mert az illetőt szájon vágják. Ez is nagyon bölcs mondás.
AHMED: Csak a Próféta szerint roppant kínos.
NANETTE: Ülj be oda a másik szobába! Kapsz enni meg inni.
ŐRMESTER (A sapkájára mutat.): Az ezredes urat pedig arról ismered meg, hogy itt, a sapkáján sok falevél van.
AHMED: És ilyen szép gombja is van?
NANETTE: Van.
ŐRMESTER: És remélem, hogy nem hiányzik neki!
NANETTE (Dühösen.): Szégyellje magát!
AHMED: Uram, egy régi arab tudós szerint, ha két ember privátim beszélget, akkor én szívesebben eszem a másik szobában. Ez is egy nagyon bölcs mondás volt.
ŐRMESTER: Ahmed! Te nagyon furcsa helyen tanultad a bölcs mondásokat.
AHMED: Dakarban, mint azt már mondtam. (El.)
ŐRMESTER: Most én megkeresem a gombhoz való sapkát, és akkor jaj lesz önnek, asszonyom! Maga trehány! (Ő is el.)
NANETTE (Kinyitja a polc mögött a kamraajtót.): Jöjjön ki!
WAMPETICS (Kosárral a fején, tapogatózva, gyorsan kijön, ledobja a kosarat, légionárius ruhában van.): Már azt hittem, végleg a spájzban maradok. Eltett magának télire egy befőzött közlegényt.
NANETTE: Mit henceg? Maga csak alpakka katona. Dublé!
WAMPETICS: Dublé! Ezt ne mondja nekem! Én tudok németül.
NANETTE: A dublé katona azt jelenti, hogy valaki épp úgy néz ki, mint egy katona, de úgy aránylik az igazi katonához, mint dublé az aranyhoz. Az ilyen nem kell nekem!
WAMPETICS: Hát éjszaka éppen nem látszott magán, hogy visszautasít. Csak most reggel adott kosarat a fejemre.
NANETTE: Csak katonában tetszik nekem. Civilnek elég gyatra.
WAMPETICS: Hát ön sem lett nálam Miss Európa! Pedig elismerem, hogy tömegesen rendelkezik bájjal. Ilyen bájtömeget még nem is láttam!
NANETTE: Nézze, Wampetics úr! Ha egyszer megharagít, akkor jaj magának! Mert itt beslisszolhat a kapun katonaruhában, de ha én nem viszem ki a zöldségeskocsimon, és rájönnek, hogy itt naponta egy civil mászkál…
WAMPETICS: Nézze, Nanette, beszélhet, amit akar! Beslisszolni nehéz egy civilnek katonaruhában. Oda ész kell! Kihajtani innen egy zöldséges kocsival, ahhoz elég egy ló is.
NANETTE: Csak ne legyen olyan nagylegény! Most goromba, mi? De a libacomb jó volt!
WAMPETICS: Jobb, mint a magáé… Na, kössünk békét! Mert azért, ha nem is vagyok katona, csak kiskereskedő…
NANETTE: Csak pincér.
WAMPETICS: Az magának csak? Ha én valaha Dakarban önállósítom magam, és odaveszem társnőnek, akkor tekintse magát karriernek! Ön egy kantinosné. Hogy finomabban fejezzem ki: markotányosnő.
NANETTE: Vannak igen jó nevű kollegáim. Katalin cárnő is markotányosnő volt fiatalkorában.
WAMPETICS: De maga most is az… Nem mondom, hogy öreg, de ha még cárnő akar lenni, akkor sietnie kell a trónra lépéssel.
NANETTE: Azt elhiszem! Szeretné! Hogy magából cár legyen!
WAMPETICS: Maga mellett cár? Inkább maradok kalaposinas!
NANETTE: Most a sapkájával törődjön! Ha az őrmester meglátja, hogy hiányzik a sapkagombja, akkor nem szállíthatom ki a zöldséges szekéren! Mert ha bevallja, hogy nem katona, lecsukják, ha nem vallja be, akkor hetekig csinálhat guggolást itt, az udvaron.
WAMPETICS (Megnézi.): De hát… hol veszett el az a gomb?
NANETTE: Az én szobámban! És az őrmester olyan gyanakvó, hogy elég neki a féltékenységhez, ha az ágyamban egy ilyen gombot talál, máris féltékeny.
WAMPETICS: Drága Nanette…, most honnan vegyek én sapkát…? Ha az őrmester megsejti, hogy nem vagyok katona…?
NANETTE: Itt, a légióban az a szokás, hogyha elveszít valamit az ember, lop helyette másikat. Akassza fel valahova a sapkáját, és vegye el a másikét!
WAMPETICS: Jól nézek ki…
NANETTE: Na, várjon… Van a raktárban egy jó barátom, talán hoz magának sapkát. Addig is ezt dugja el! (El.)
WAMPETICS: (Gyorsan eldugja a sapkát.)
ŐRMESTER: (Jön, megáll, nézi.)
WAMPETICS: (Hátrál.)
ŐRMESTER: Közlegény!
WAMPETICS (Ugyanúgy vissza.): Közaltiszt!
ŐRMESTER: Hogy állsz itt?!

WAMPETICS: Hogyhogy hogy?*
ŐRMESTER: Vigyázz!
WAMPETICS (Ijedten hátranéz.): Jön valaki?
ŐRMESTER: Hol a sapkád, csirkefogó?
WAMPETICS (Félre.): Hú, ez a gombos lesz!
ŐRMESTER: Hallgatsz, piszok?
WAMPETICS: Főúrnak jelentem, a körletben maradt!
ŐRMESTER: Hát jó! Te innen nem mozdulsz egy tapodtat sem! És ha nem találom ott, ahol mondtad, számolunk! (Kimegy.)
WAMPETICS (Az őrmester után kiált.): A tíz százalék borravalót ne tessék elfelejteni!
LORIAN (Légiós ruhában be.): Salut!
WAMPETICS: Alászolgája! (Félre.) Milyen szép sapkája van!
LORIAN (A kezét nyújtja Wampetics felé.): Lorian vagyok!
WAMPETICS (Megfogja Lorian kezét.): Nem baj!
LORIAN (Odahajol Wampeticshez, halkan kérdezi.): Önnek inkognitója van?
WAMPETICS: Protekcióm! Ihatunk ingyen konyakot!
LORIAN (Leülnek. Lorian leteszi a sapkáját az asztalra, és felemeli a poharát.): A votre santé!
WAMPETICS: A magáéra is! (Kiveszi a zubbonyából a sapkáját, és Lorian sapkája mellé teszi.)
ŐRMESTER (Kintről hallatszik a hangja.): …itt nyugodtan beszélgethetünk, uraim! Csak megnézem, van-e odabent valaki?
WAMPETICS (Felmarkolja Lorian sapkáját.): Pucoljunk!
WAMPETICS és LORIAN: (Mindketten el.)
ŐRMESTER, RENARD és EZREDES: (Be.)
RENARD (Lemondóan.): Szerelem, ó!
EZREDES: Ezért kár idegeskedni! Te is voltál fiatal!*

RENARD: De nem meggondolatlan! Az én leányom és egy légionárius! Megőrülök! Szerencsére egy ártatlan flörtön kívül nem történt köztük semmi!
EZREDES: Csak egy kis romantika az egész. A fiút áthelyezzük Fezbe, az ottani helyőrséghez, és kész. Remélem, könnyen megtaláljuk!
ŐRMESTER: Én is remélem!
RENARD: A fiú nem tudja, hogy akkor is figyeltük, amikor a leányom ledobott neki egy zöld borítékot az ablakból, melyben megírta, hogy hozzámegy feleségül.
ŐRMESTER: Így már egyszerű a dolog! Akinél a zöld boríték van, az a mi emberünk! (El.)
EZREDES: Tudni kellene, hogy kicsoda az illető! A légióban már grófok is szolgáltak álnéven.
RENARD: Ez nem az! Valami vasúti tisztviselő lehet. Idehallgass, ezredes úr! Én azt sem bánom, ha ezt a fiút leszereltetjük, és valami távoli helyen beültetjük egy állomásra. Azt hiszem, egy gyarmati főfelügyelőnek csak van ennyi hatalma.
EZREDES: Mindenekelőtt áthelyeztetjük innen. És… (Elhallgat, mert belép Nanette.)
NANETTE: Alázatos szolgája, ezredes úr…
EZREDES (Renard-hoz.): A kantinosné előtt ne fecsegjünk! (Nanette-hez.) Átmegyünk ide a kisterembe. Ha jön az őrmester, szóljon be! (Felakasztja a köpenyét és a sapkáját, el.)
WAMPETICS (Jön katonasapkában, amely az orráig esik.): Nanette! Kurblizza be a zöldségtaligát, és vágtasson velem!
NANETTE: Hál’ istennek, csakhogy van sapkája! Már szóltam a raktárban, és a raktárnok megígérte, hogy hoz.
WAMPETICS: Loptam én tisztességes úton magamnak, miután az őrmester felfedezett… De ez a sapka vállban kissé szűk!
ŐRMESTER (Be.): Na, te mákvirág…! Te akasztófavirág!
WAMPETICS: Hagyjuk a növényeket! Maga se egy csokor lótusz!
ŐRMESTER: Miféle sapka ez rajtad?
NANETTE: Ugyan, Philip, hagyja már ezt az ostobaságot!
ŐRMESTER: Csend! Most varrtad fel a gombot rá?! Mutasd! (Leveszi a sapkát.)
WAMPETICS: Philip, ne csináljuk ezeket!
NANETTE: Az ezredes úr azt mondta, hogy szóljon be érte!
ŐRMESTER (Oldalt fordul, a világosságnál nézi a sapkát úgy, hogy csak ő látja. A sapka belső izzadságszalagja mellől előkerül a zöld boríték. Gyorsan visszatolja, elhűlten oldalt néz.): Nanette asszony, most hagyja el a kantint!

WAMPETICS (Halkan, kétségbeesetten.): Könyörgöm, ne hagyja el!
ŐRMESTER (Nanette-hez.): Gyerünk! Egy-kettő! Az ajtó elé!
NANETTE: De, Philip!
ŐRMESTER: Semmi Philip! Komolyra fordult az ügy.
WAMPETICS: Philip, kivégeztetsz?
ŐRMESTER: Az még kiderül! (El.)
NANETTE: Úgy látszik, valamit észrevett a sapkán… Most varrta rá a gombot?
WAMPETICS: Nem is az én sapkám! Elcseréltem egy köz­legénnyel!
NANETTE: Ne féljen!
WAMPETICS: Én nem akarok meghalni!
NANETTE: Én mindig maga mellett vagyok!
WAMPETICS: Még akkor sem!
NANETTE: Én vagyok a te cárnőd!
WAMPETICS: Te Nagy Katalin! (Miközben Nanette elmegy, sóhajtva.) Te Rettegett Iván!
EZREDES: (Jön az őrmesterrel és a főfelügyelővel, mind a hárman mozdulatlanul nézik Wampeticset, ezredesnél a sapka, Renard-nál a zöld levél.)
WAMPETICS (Megtörten.): Ich bin unschuldig…
EZREDES: Őrmester, hagyjon magunkra! Mi most megbeszéljük, mi történjen ezzel a közlegénnyel.

*A dőlt betűs rész a szerkesztő, Kiss Ferenc kiegészítése.

Rejtő Jenő: Légió mindhalálig
TransLiteratura sorozat
Szépmíves Könyvek, Budapest, 2018