Tóth Anett | Egyszer volt, hol nem volt egy… – most mindenki királykisasszonyt, szegény embert vagy békát várna. Eszünkbe se jutna, hogy egy épp megfoganó magzat narrációját hallhatjuk a színpadon. Mindenesetre a Szittyahintő olyan történet, ami után jó pár dolgot helyre kell tennie magában az embernek, majd bekapcsolni a televíziót és önmaga megnyugtatása végett megnézni […]
október 30, 2019 Szerző: olvassbele.com
Bagi Ágnes | Szeretett Vezérünket a közelmúltban lehetett először közelről megtekinteni. Mármint a román kondukátor korát felidéző előadást. Ez volt az egyetlen premier a Valcz® Napokon, ami összefoglalta Valcz Péter független színházi rendező eddigi életművét. A brand-építő szándékú ős(!)bemutatóra a Szkénében került sor. A darabot Daniel Bănulescu Csókolom a segged, szeretett Vezérünk című regénye nyomán O. Horváth […]
október 9, 2019 Szerző: olvassbele.com
Bedő J. István | A szórólap alapján nem volt egészen egyértelmű, hogy Gregg Opelka – akiről nem a Wikipédia mond el mindent – sokszorosan sikerviselt musicalszerző (zene + szöveg), aki nem bízza másra a siker összekalapálását. (Csinálj mindent magad!) Aki a Pinceszínház zenés parféját (© Opelka) megnézni készül, valószínűleg nem tudja, ki a szerző, azt […]
október 7, 2019 Szerző: olvassbele.com
Bedő J. István | A monodráma mindig kikészíti a nézőt: ha jó, azért, ha mégsem, akkor azzal. Dennis Kelly darabja az első kategóriába tartozik. Járó Zsuzsa másfél órára odaszögez a székhez. Egy szerethető, kedves nő életét meséli el. A munkaszerzést, a szerelmet, a házasságot. Szóval egy többé-kevésbé átlagos élet történetét. A rendező, Keszég László nagyon jó […]
szeptember 21, 2019 Szerző: olvassbele.com
Tóth Zsuzsanna | A Vidéki Színházak Fesztiváljának utolsó napján, szeptember 8-án láttam a tatabányai Jászai Mari Színház előadását, a Svejket. Előre bocsátom, hogy egyre inkább híve vagyok ennek a színháznak, az utóbbi két-három évben többször is megtapasztaltam, hogy érdemes az előadásokért elmenni Tatabányára, és szerencsére egyre többször találkozhatunk velük budapesti vendégjátékokon is. Egyre jobb maga […]
szeptember 13, 2019 Szerző: olvassbele.com
Cserhalmi Imre | Az általánosítások igazságtartalma mindig kétséges, ezúttal mégis fényesen igazolódik a színházi szólás: az előadások sorsa a szereposztásnál dől el. Persze nem árt, ha a darabot Székely Csaba írta és Sztarenki Pál rendezi, most mégis a színészekkel kezdem. Schneider Zoltán és Elek Ferenc korábbi művészi teljesítménye köz- és elismert, ezúttal mindkettőjüket – ugyancsak […]
szeptember 4, 2019 Szerző: olvassbele.com
Cserhalmi Imre | A híres Szervita téri épület homlokzatán az áll, hogy Arts & Cafe, de ennél jóval többről van szó. Már az se mindennapos, hogy a sok évtizedes zeneműbolton át kell megközelíteni. Ez a zeneműbolt intézmény volt azokban az évtizedekben is, amelyek nem kifejezetten kedveztek a létének. Mindenesetre ismerte a boltot az is, aki […]
szeptember 1, 2019 Szerző: olvassbele.com
Xénia | A Thália Színházban hétfőn estétől ismét nem-budapesti színházak vendégeskednek: szeptember 2. és 8. között zajlik a Vidéki Színházak Fesztiválja. A fesztivál nyitóelőadásaként kerül színre szeptember 2-án, hétfőn a Nagyszínpadon a debreceni Csokonai Színház előadása, a Shakespeare művéből készült Lear – főszerepben Ráckevei Anna –, Ilja Bocsarnikovsz rendezésében. A fiatal rendező egy Borisz Paszternak […]
augusztus 17, 2019 Szerző: olvassbele.com
Tóth Anett | Munka közben harminc, jobb napokon húsz, néha meg egy hetvenéves öreglány – mikor hány éves az ember belül? A szegedi Thealter Fesztiválon, a KL Színház előadásán színész és a báb készít fel a szép halálra. Két test, egy lélek. „Egy barátnőm mondta volt, hogy olyan szörnyű nekem egy öregasszonnyal együtt élni. Mondom, […]
augusztus 17, 2019 Szerző: olvassbele.com
2019. szeptember 1-9. Szeptember 1-ével kezdődik és 9-éig tart Budapest őszi zsidó művészeti rendezvénye, a 22. Zsidó Kulturális Fesztivál, amely ebben az évben is világszínvonalú programokkal, nemzetközi hírű fellépőkkel és nagyszerű helyszínekkel várja a látogatókat. A kivételesen gazdag magyar zsidó kultúra bemutatása jó ideje szívügye a fesztiválnak, hiszen a közös kultúra köti össze a zsidókat […]
augusztus 14, 2019 Szerző: olvassbele.com
Tóth Anett | Vajon mi a közös egy diáklányban, egy idős nyugdíjas néniben és egy szabadúszó színésznőben? Mindannyian megfeleltek bizonyos kritériumoknak, ami ahhoz kellett, hogy egy multinacionális cég íróasztala mögé – és esetünkben fejhallgatója alá – kerüljenek. Mészáros Piroska, Piró vagy Flora Sugar – ki hogyan szeretné – kalauzol el minket a call centeres világba, […]
július 21, 2019 Szerző: olvassbele.com
JVF | A „nem normálisak” 2019. július 30. és augusztus 3. között immár tizenkettedszer gyűlnek össze a Baranya megyei Kisharsányban, Nagyharsányban, Beremenden és Villánykövesden. Az Ördögkatlan összművészeti fesztivál 2019-ben is több mint félezer produkcióval várja látogatóit, hogy öt napig együtt legyenek, jók legyenek, szabad emberek legyenek. De lesz egy szomorú jubileum is. Idén tíz éve, […]
november 5, 2019 Szerző: olvassbele.com
0