Nem emészthető meg egykönnyen | Móricz: Árvácska / Dollár Papa Gyermekei társulat

Tóth Anett |

Egy szenvedés történetét sokféleképpen el lehet mesélni. Ördög Tamás Árvácska-rendezése maga a nyers, ólomsúllyal a vállakra nehezedő valóság. Nincs rejtőzködés, csak az igazság a maga pőre formájában. A Dollár Papa Gyermekeinek elő­adá­sa felveti azt a kérdést: miért állnak érte kígyózó sorok hidegben-forróságban.

Az emberek többsége nem szívesen nézi más nyomorúságát. Pláne, ha valakinek fizikai bántalmazás, szexuális erőszak, elnyomás, kirekesztés és meg nem értés jut osztályrészül. Nem szeretjük tudomásul venni, hogy ilyen is van a világban, olykor épp körülöttünk – esetünkben pedig tőlünk alig pár arasznyira, a színpadon. Ezért is tortúra végignézni a Dollár Papa Gyermekei társulat Móricz-adaptációját – Bíró Bence példásan jó tömörítését. Tehetetlenül ülünk és félve sandítunk oda, micsoda terhet is cipel egy kislány a vállán – noha egy felnőtt nő áll előttünk –, s egy-egy jelenetnél már elfordítanánk fejünket a sok rémségről. Izmaink és elménk mégsem hagyják. A színészi teljesítmény és az a nyers erő, ami a színpadról árad – letaglózó. Olyannyira, hogy már-már felkiáltanánk: hagyják abba, ne bántsák szegényt.

A történetbeli Árvácska családról családra hányódása sokaknak ismerős, ha másért nem, mert valóság az alapja. Móricz valóban megmentett egy lányt az öngyilkosságtól, aki szörnyű dolgokat élt át.

Kulka János – akit első gondolatra Móricznak vélhetünk, de ha akarom, „a” meghallgató – menti meg Árvácskát (Simkó Katalin), aki cserébe „megajándékozza” az életével. A regény felépítését követve hét zsoltárban, fejezetekre adagolva kapjuk a horrort. Állami Árvácska az első családjának csak a pénz miatt kellett. A kislánynak még ruhát sem adnak, csak parazsat a tenyerére. A legszörnyűbb mégis az, amikor mostohaapja közelít a meztelen kislány felé, aki kétségbeesetten csak annyit tud mondani: ne tessék bejönni, most mostam fel.

A produkciónak a másik nagy erőssége ez a momentum. Ritka eset, amikor egy pőre test láttán már az első pillanatban el tudunk vonatkoztatni az erotikától. Simkó Katalin esetében erre gondolni sincs időnk, annyira egyértelmű és elrémisztő a kép, a gyermek kiszolgáltatottsága. Nem válik látványosság a meztelen testből. Mégsem a sok fizikai erőszak és a sikolyokkal kísért küzdelem a legfélelmetesebb. Hanem amitől mindannyian rettegünk titkon: a magány. Árvácska története felmutatja: bármennyire is nem szolgáltunk rá, bizony egyedül maradhatunk. Minden ember vágyik a szeretetre, itt pedig megtapasztalhatjuk, milyen az, ha valaki ezt kisapró gyerek kora óta nem kapja meg. Milyen, amikor annyira szeretne valaki egy saját édesanyát, hogy minden nőben a magáét keresi. Aztán, mikor maga is anyává válhatna, lelencbe adja a gyermeket, aki talán ugyanezt az utat járja majd be.

Akár olvastuk Móricz regényét (vagy láttuk a belőle készült nagyszerű filmet), akár nem, ez a darab örök emlék marad legtöbbünknek. Igaz, a pofonokról is szól a történet, de sokkal érdekesebb, ami a fizikai erőszak mögött van: a motiváció. Feloldozást nem kaphatnak, akik bántották Csöre-Árvácskát, mégis érdekes, ahogy az előadás a sorok közti olvasásra vezeti a nézőket. Egyik mostohát a pénz (állami támogatás!) ösztönzi a kis lelenc befogadására, a másiknak egyszerűen házicseléd kell. Igazi szörnyetegek, akik fölött az elnyomás zászlaja lobog. Talán nem tudják, mit is cselekszenek, mégis látni engedik, mitől váltak rideggé, számítóvá. Az első „kedvesanya” (Dudásné) Török-Illyés Orsolya alakítása maga a két lábon járó ridegség, ilyen hiteles alakítást ritkán látni. Dudást, a férjet Ördög Tamás meglepetésekkel alakítja. Kezdetben csak azt hinnénk, nemtörődöm, de végül kiderül, ő is épp olyan, mint felesége.

Messaoudi Emina (a másik „kedvesanya”, Szennyesné) és Terhes Sándor párosa egyenesen iszonytató, s ez így van jól. Messaoudi egyszerre erőszaktevő és áldozat is, épp ezért erősen próbáljuk megfejteni mögöttes okokat. Terhes Sándor – bármilyen meglepő – nem akkor a legfélelmetesebb, amikor részegen nőnek tekinti a gyereklányt. Sokkal borzasztóbb, mikor józan – és még úgy is kegyetlen. Már majdnem megbíznánk a Grófban (Georgita Máté Dezső), de végül benne is csalódnunk kell. A gyerekszereplők megnyugtatóan keveset vannak a színpadon, így is megrázó, mikor Árvácska a karácsonyfa alatt nyugalmat és édesanyát kíván magának.

Mai szemmel nézve másképp reagálunk a mű születésekor (meglehetős természetességgel elfogadott) jelenségekre. Nem lehet szó nélkül elmenni a szétrozsdált, de egyben tartott házasságok mellett, jobban felfigyelünk a gyerekek kegyetlenségére. A mostohatestvérei fenyegetik Árvácskát – a ma is sokakat foglalkoztató bullying, egymás terrorizálása 90-100 éve mindennapos és megtorlatlan dolog volt. De nemcsak a gyerekek körében, hiszen a rögtön utána bemutatott édesanya legalább annyira retteg az apjuktól, mint Árvácska olykor az egész családtól.

Persze sokan azért kaptak kedvet a produkcióhoz, mert Kulka János betegsége után először ebben lépett színpadra. Kulka mindvégig csupán ül és figyel. Csak az utolsó pillanatokban szólal meg. A legtöbben annyira várták a visszatérését, le se tudták venni róla a szemüket. Ám Simkó Katalin és a többiek játéka visszaterelte a figyelmet Árvácskára. Simkó bűvkörébe vonja a nézőket, mellette szinte minden másodlagossá válik.

Az előadást az év elején debütált a Trafó színpadán, én a MASzK Egyesület Őszi Kollekciójának részeként láttam Szegeden, a Régi Zsinagóga színpadán. Budapesten a Trafó továbbra is műsorán tartja.

Fotók: Nagy Gergő

Árvácska
Móricz Zsigmond regényét színpadra alkalmazta: Bíró Bence
Rendező: Ördög Tamás

Szereplők:
Kulka János, Messaudi Emina, Ördög Tamás, Simkó Katalin, Stork Natasa, Terhes Sándor, Török-Illyés Orsolya
Jelmez: Je Suis Belle – Dévényi Dalma, Kiss Tibor

További előadások és jegyvásárlás