Kiss Judit Ágnes: Bűbájoskönyv (részlet)

Egy boszorkánynak húszéves korára már mindent tudnia kell. Akkorra tisztában van a mesterséggel, ha kislány korától tanulta. Akkor jöhet a férjhezmenetel, a saját leánygyermek. Főleg az utóbbi. A férj sokszor csak az elvegyülés kedvéért. Azt mondják, mindig a nő választ magának párt. Egy bűbájosnál ez százszor igaz. A mi vérvonalunkon az a hagyomány, legyél huszonöt éves, amikor szülsz, és ne szülj sokat, háromnál többet semmiképp, hogy a tudománnyal is foglalkozhass. Akinek elsőre sikerült, hogy leánya legyen, volt, hogy abbahagyta. Fekete kakas vagy tyúk taréját sütötte a férfinak, hogy elmenjen a kedve a házasélettől, aztán ne nyaggassa. Vagy ha neki is volt kedve hozzá, tudta, hogy kerülje el a gyermekáldást. De jobban tette, aki szült többet, mert az ember halandó, a gyermek is az. A halál akkor sem kerüli el, ha boszorkány is az anyja. Volt bűbájos, aki felnevelte az egy szem lányát, ki is tanította, aztán már majdnem kész tudású volt a lány, amikor a spanyoljárvány elvitte. Neki nem volt még gyermeke, ha lett volna, a nagyanyja tanítja ki, az se példátlan nálunk. Így vi szont kihalt a családjuk, fogyott velük a tudás ebből a meddő világból.

Ha egy boszorkánynak több lánya születik, kitanítja mindet. Van, akinek nagyobb tehetsége van hozzá, van, akinek kisebb. Ismertem boszorkány testvéreket, nagy erejű asszonyok voltak. Olyat is hallottam, hogy valaki a fiát tanította, mert erősen hajlott a mesterségre, de nem vezet ez jóra, én nem tennék, nem is tettem így. Nekünk a születés, a halál, a szerelem az életterünk, és ebből az egyik min dig rejtve lesz a férfiak elől. Lehetnek jó gyógyítók, csontrakók, szerelmi tanácsadók, halálkísérők, de a szülést nem élik át. Persze ma már bárki lehet bába, aki annak tanul, nem kérdik, neki magának van-e gyermeke. De a magunkfajta akkor lehet önálló bába, ha a saját szülésén előbb átesett, addig csak segédje a nála tapasztaltabbnak.

Régen nehéz volt, szinte lehetetlen városi boszorkánynak lenni. Amit nem tudott egy bűbájos a kertjében termeszteni, ahhoz alig-alig jutott hozzá. Nem is éltünk városon. Ha nagy vásárba mentünk, minden idegent, távolról jött kuruzslót kikérdeztünk, milyen szerei vannak. Nagyanyám kényszerült először a férje meg a világ sodra miatt városra, dédanyám nélkül nem is tudta volna folytatni a mesterséget. Amikor csak lehetett, ment is vissza dédanyám közelébe, a fák meg a gyógyító növények közelébe. Anyám már megtehette, hogy idővel újra falura költözzön, saját kertje, saját állatai legyenek, együtt élhessen az alakváltó állatával, magának termeszthesse a gyógynövényeket, vagy legyen honnét gyűjtenie. Ma már sokkal könnyebb városi boszorkányként élni, csak úgy megrendelni interneten az alapanyagokat. Szárítani, porrá zúzni sem kell, ha akarom, úgy érkezik, előkészítve. Mégsem ugyanaz, mint lassan, mindennek megadva a szükséges időt, gyűjteni a gyógynövényeket, készíteni a kenőcsöket vagy a főzeteket. A világ egyre gyorsabb körülöttünk. De az örökkévaló tudást hordozó bűbájosok nem siethetnek. Nem mindegy, mikor szeded le a növényt. Mikor adja magát. Mert akkor van benne a legnagyobb erő. Van, amit hajnalban kell szedni, másokat holdtöltekor, amikor legfényesebb az éjszaka. Megint másokat tavaszi eső után, amikor a vízcseppek még nem száradtak fel róluk. Van, amit az első dércsípte hajnalon. Ha nem te szeded, honnan tudhatod, jókor aratták-e?

Azt mondom, a boszorkány lakjon erdő közelében. A legnagyobb erőt ott érzed, ahol hatalmas fák nő nek, ahol források fakadnak a földből, ahol hegyek magasodnak. A boszorkányok jobban szeretik a folyóvizet, mint a tengert, az erdőt, a fákat a pusztánál, a rétnél, a hegyet-völgyet a síkságnál. Folyók összefolyásánál, patakok mentén jó letelepedni. Most már, hogy az avatatlan ostobaságtól jobban kell tartanunk, mint az üldöztetéstől, megtehetjük, hogy lakóhelyet választunk magunknak.

Ha boszorkány vagy, szülj egy lányt. Azt akartam mondani először, legyen egy lányod. De ez így nem igaz. Az egyik ősanyámnak sokáig nem lett saját gyereke a férjétől. Özvegy férfit választott, de nem szerelemből, akinek volt két kislánya. Sajátjaiként nevelte őket. Mégis elzárták magukat a tudás elől. Kétségbeesve menekültek, ahogy a kiscsirke a víztől, még ha kacsamama neveli is. Felnevelte őket, de nem tudtak semmit. Az ősanyámnak akkor már nem volt vérvirágzása, amikor lett egy szeretője, nem a férje, nem az özvegy a két leánykával. Attól mégis megfogant. Mondta is neki a nagyanyja, öreg bába volt akkor már: „Micsoda bűbájos vagy te, hogy nem vetted észre, magtalan az az ember! Fekete kakassal étethette a felesége, hogy elhiggye, tőle vannak a lányok. Most aztán étetheted te is, hogy neked is elhiggye!”

Tréfából mondta ősanyám. Egy bűbájosnak nem kell recept, ha valakit el akar hitetni. A recept annak kell, akinek máshogy nem menne. Az özvegyember holt asszonyának. Álljon itt.

Végy egy fekete kakast, annak aprólékát tedd vízbe főni. Ha jól felhabzott, öntsd le róla a levet, öntsd fel tiszta vízzel. Sózd, borsozd erősen. Főzd lassú tűzön, épp csak gyöngyözzön. Ha a hús félig már puha, add hozzá a megtisztított, darabolt zöldségeket. Legyen benne murokrépa, zeller zöldje, gumója, egy csokor petrezselyemzöldje s gyökere, vereshagyma, karalábé, fokhagyma. Ha adódik, lehet benne egy paradicsom, egy zöldpaprika, az se baj, ha csípős. Egy kisebb hámozott krumpli, s ha ideje van, kelkáposzta. Addig főzd, míg a kakas bőre vajpuha nem lesz. Lúdgégetésztát főzz hozzája. Tálald külön a levet, a zöldséget, a tésztát, a főtt húst.

(megjegyzés) Gondot okozhat a fekete kakas beszerzése, ha magad nem tartasz baromfit. Piacon már letollazva kapod, és nem tudhatod, mit adnak el. Próbáld háztáji baromfi közül megszerezni, még élve lefoglalni és vágatni, ha magad vágni nem tudod. Vannak boszorkányok, akik szerint kisebb az ereje a más keze által vágott baromfinak, de én magam ezt nem tapasztaltam. Végső esetben keresd fel a http://www.gallumnigrum.com oldalt, ahol megbízható módon, egyedi azonosítóval ellátva érkezik meg postán, fagyasztva a fekete kakas – a megadott elkészítési fokozatig, ha kell, bontva, darabolva is.

Akkor az ősanyám vénségére megfogant a szere tőjétől, pedig bölcsülő korban volt már. Lett egy lánya, szintén az ősanyám. Ötévesen kész bűbájos volt, ismerte a füveket, maga készítette a főzeteket, pedig az anyja, nagyanyja nem is tanított még neki semmit. Nagy hatalmú boszorkány lett, gyógyító, füvesasszony, messzi országokból is jöttek hozzá segítséget kérni. A rontást-bűvölést nem szenvedhette. Igazi szerelemgyerek volt, nem kívánt rosszat senkinek, még az ellenségének sem. De hát nem is nagyon volt ellensége. Nem is gondolta senki róla, hogy boszorkány. Azt mondták róla, szent asszony. Csak a lánya tudta persze, az ősanyám, akinek átadott minden hatalmat és tudást: bűvölést is, bájolást is.

Azt mondtam, szülj egy lányt. De ez sem igaz. Épp a minap hallottam egy másik országban élő bűbájosnővéremtől, hogy méhe nélkül jött a világra. Ritka betegség, keserű sors, nem kíméli a boszorkányokat sem. Hiába ép a petefészek, a vér virágzása nem indul meg, hiába lehetne anya, nincs meg a magzat számára a testben a bölcső. Amikor megtudta, már tizenhat éves volt. Az anyja fiatalon szülte, ő vállalta, hogy kihordja és világra hozza a saját unokáját. Együtt nevelték fel, hála az Istennek, hogy lány lett, mára ő is igazi beavatott bűbájos. És jó bába az anyja, noha nem adhatott ő maga életet soha a gyermekének. Szóval mégis azt kell, hogy mondjam: ha boszorkány vagy, legyen valakid, akinek átadhatod a tudást. Még ha csak egy cirokseprű is az.

(megjegyzés) Azt mondják, a boszorkány nem tud meghalni, amíg valakinek át nem adta a tudását. Ha soká haldoklik, odadobnak neki egy seprűt, ami azon nyomban porrá válik a kezében, akkor aztán ki tud menni az árnyékvilágból. De ha bárki megfogja egy haldokló boszorkány kezét, akkor arra is átmehet a bűbájosság.

Kiss Judit Ágnes: Bűbájoskönyv
Athenaeum Kiadó, Budapest, 2019