július 16, 2018 Szerző: olvassbele.com
Bedő J. István | Van ennek a darabnak néhány kulcsszava. Talán a legsúlyosabb közülük a félelem. Az éppen csak véget ért háború utáni első békeévekben Helga bájos szemtelensége mögött ott a félelem, hogy Moszkvában, lengyelként nemcsak idegen – de még talán gyűlölt ember is. Ami mögött persze a lengyelek hagyományos (és nem alaptalan) ellenszenve lapul […]
július 15, 2018 Szerző: olvassbele.com
Xénia | Ahol kőoroszlánok őrzik az udvar díszes kapuját, immár hatodik alkalommal rendezik meg a Budavári Palotakoncerteket, idén augusztus 3–5. között. A fesztivállá színesedett rendezvény második ütemében, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes lép fel Csárdás! – A Kelet tangója című látványos előadással, amely augusztus 5-én látható először Budapesten. Az est koreográfusa és rendezője a Kossuth-díjas Zsuráfszky […]
július 5, 2018 Szerző: olvassbele.com
Bedő J. István | Vajda Gergely: Az óriáscsecsemő / Armel Fesztivál | MuTh (Bécs) Az Armel kortárs operafesztivál unikum Európában – és joggal, hiszen maga az előválogatás is nemzetközi, a vége felől nézve pedig középen ott van az előadás – magyar pályán a Müpában, a bécsi helyszín a bájos Augarten sarkán álló MuTh-tal (Musiktheater). Szintén […]
július 5, 2018 Szerző: olvassbele.com
Bedő J. István | Dejan Despić: Adok-papok / Armel Fesztivál | Müpa Az Armel kortárs operafesztivál unikum Európában – és joggal, hiszen maga az előválogatás is nemzetközi, a vége felől nézve pedig középen ott van az előadás – magyar pályán a Müpában, a bécsi helyszín a bájos Augarten sarkán álló MuTh-tal (Musiktheater). Az újvidéki (Novisad) […]
június 28, 2018 Szerző: olvassbele.com
Xénia | A művészet templomai című ismeretterjesztő mozifilm-sorozat újabb epizódja a hitleri diktatúra művészet-üldözését veszi górcső alá. Az 1930-as években Adolf Hitler háborút hirdetett a kozmopolitának és kommunistának tekintett „elfajzott művészet” ellen: a modern irányzatok remekműveit, köztük Matisse, Chagall, Monet, Renoir, Picasso és sok más neves alkotó műveit nyilvánosan megbélyegezték, tiltólistára tették, elkobozták és egy […]
június 24, 2018 Szerző: olvassbele.com
Nádudvari Anna | Azt, hogy balkezes volt Huszárik Zoltán filmrendező, a művészetek polihisztora, akinek kiállítása nyílt a Műcsarnokban, akár sorsdöntőnek tekinthetjük. Ma már talán nem, de még a közelmúltban is valami szerencsétlenségnek vélték a balkezességet, s a felnőttek, a szülők hajlamosak voltak rá, hogy átok sújtotta gyermeküket átalakítsák „normálissá”, vagyis jobbkezessé, a „szép kezedet használd”, […]
június 19, 2018 Szerző: olvassbele.com
Jeges-Varga Ferenc | A most véget ért 18. Pécsi Országos Színházi Találkozó keretében a 2017/2018-as színházi évad meghatározó munkái mutatkoztak be, ám a független színházi formációkból sajnos idén is keveset láthattunk. A hét nagyszínpadi és hét kamaraelőadásból álló versenyprogramon minden korábbinál hangsúlyosabb volt a határon túli színházak jelenléte, összesen öt bemutató érkezett a külhoni magyar […]
június 17, 2018 Szerző: olvassbele.com
L. Horváth Katalin | Závada Pál legutóbbi regényét, az Egy piaci napot 2016-ban adta ki a Magvető, a belőle készült színművet 2018 májusában mutatta be a Radnóti Színház. De az utóbbi napokban nemcsak ezért volt hangos a nevétől a sajtó, hanem az Ünnepi Könyvhét nyíregyházi megnyitóján mondott beszéde miatt is. Nyíregyházi megnyitóbeszédéről Vörösmarty verse jutott […]
június 3, 2018 Szerző: olvassbele.com
Bedő J. István | Briliáns az ötlet, amivel Anat Gov darabja elindul. Az úristennek pszichológusra van szüksége. Ebből minden lehet. Ám mielőtt a címszereplő megérkezne, csonka családdal ismerkedünk meg. A fiúcska gyönyörűen csellózik, de beszéd helyett torokhangokat ad ki, gesztusokkal fejezi ki félelmét, kívánságait, mindent. Gyógypedagógiai (vagy filmes) tájékozottságú néző rögtön megérti, hogy Lior autista […]
június 2, 2018 Szerző: olvassbele.com
Bedő J. István | F R I S S Í T V E ! Az Álomfejtés lemez koncertszerű bemutatójára a Zsidó Művészeti Napok (ZsiMü) eseményei adtak alkalmat. Ami a zenei/szöveges/énekes anyagot illeti, annak elemzése alább olvasható, de előadásként minden másképp működik. Erőteljesebben érződött, hogy a lemez indító íve megmutatja az elálmosodástól az első könnyebb, majd […]
május 28, 2018 Szerző: olvassbele.com
L. Horváth Katalin | A Zsidó Művészeti Napok (ZsiMü) programjaként május 30-án a MOMKult színháztermében Alföldi Róbert felolvasóestjét hallhatja a közönség. Részletek hangoznak el Zoltán Gábor Orgia című művéből, Lukács Miklós cimbalomművész közreműködésével, Csáki Judit szerkesztésében. Hogyan is volt az, hogy önként, kéjjel öltek? Budapesten, a kellemes, hangulatos tizenkettedik kerületben. Magyarok, más magyarokat. Ez foglalkoztatta […]
május 24, 2018 Szerző: olvassbele.com
JVF | A 2018. június 7. és 16. között megrendezésre kerülő 18. Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjának legtöbb előadására, mint minden évben, ezúttal is szinte percek alatt elfogytak a belépők. De a Regős János és Térey János által válogatott 14 előadáson túl is izgalmas programkínálat várja az érdeklődőket. A válogatók villámajánlói a poszt.hu oldalon olvashatók. Az idei […]
május 20, 2018 Szerző: olvassbele.com
JVF | A 2018. június 7. és 16. között megrendezésre kerülő 18. Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjának legtöbb előadására, mint minden évben, ezúttal is szinte percek alatt elfogytak a belépők. De a Regős János és Térey János által válogatott 14 előadáson túl is izgalmas programkínálat várja az érdeklődőket. Az idei évben POSzT Fesztivál keretében a Kodály […]
július 18, 2018 Szerző: olvassbele.com
0