»Egyre kisebb szigeteken, de végezzük a dolgunkat« | Závada Pál az Egy piaci nap fogadtatásáról és az életünkről

Posted on 2018. június 17. vasárnap Szerző:

0


Závada Pál

Závada Pál (DD)

L. Horváth Katalin |

Závada Pál legutóbbi regényét, az Egy piaci napot 2016-ban adta ki a Magvető, a belőle készült színművet 2018 májusában mutatta be a Radnóti Színház. De az utóbbi napokban nemcsak ezért volt hangos a nevétől a sajtó, hanem az Ünnepi Könyvhét nyíregyházi megnyitóján mondott beszéde miatt is.

Nyíregyházi megnyitóbeszédéről Vörösmarty verse jutott eszembe, a Gondolatok a könyvtárban. Vajon ment-e a könyvek által elébb a világ?
A regényeimben szoktam olyan témákat érinteni, amelyekben elsősorban én magam szeretnék tisztán látni, és azt remélem, ha írok róluk, kitisztul a kép, vagy valamelyest világosabb lesz. Ez nem mindig sikerül. Nem bánom, ha olyan kérdésekre is ráterelődik a szó, amelyekben – ahogy mondani szokták – nem árt a felvilágosítás, főleg fiatalok számára, de nem ez az elsődleges cél. Az ember nem azért fog egy könyv megírásához, hogy tudományos ismeretterjesztést végezzen, történelmi leckékbe, emlékezetpolitikai kalandokba vonja az olvasókat. Az ambíciók inkább íróiak, „igazi” irodalommal szeretnénk olvasókat szerezni magunknak. De azért mégis eszembe szokott jutni, hogy ha a könyveinkre rá akarnánk bízni valamiféle tisztázó törekvést, azzal ellen lehetne tartani a kormány egyre dominánsabbá váló értékrendjének, amelyhez rengeteg csalás és hazugság tapad, például abban is, ahogyan a múltba tekint. Amikor elkezdtem a 20. századi történelmi regényeimet írni, abban bíztam, hogy ennek az ellentartásnak lesz valami hatása. Nem ez történt. A jelek szerint lehengerlő, nagyon hatékony, amit a kormány képvisel, sokaknak tetszik, sokakat megmozdít az intoleráns, elutasító, kirekesztő gondolkodás. Nem azoknak a száma gyarapodott, akiket olvasóimként, hasonló gondolkodásúakként tarthatnék számon, hanem épp ellentétes a folyamat, és ez visszatekintve csalódás. Borzasztóan egyenirányúsított a kommunikáció, értékes folyóiratok, újságok szűnnek meg. Depolitizált kereskedelmi tévék, rádiók működnek, de értelmes szót, vitát, beszélgetést alig lehet olvasni, hallani.

Előfordul egyáltalán, hogy írókat meghívnak kereskedelmi televíziókba?
Előfordul, de többnyire nem az íróra vagy a műveire kíváncsiak, hanem hogy közéleti kérdésekben szólaljon meg. Az ilyesmi nekem nem nagyon hiányzik, ezek sokszor felületes, gyors beszélgetések. De voltak azért olyan interjúk, amelyekre szívesen emlékszem – például Friderikusszal vagy Veiszer Alindával. A közszolgálatinak csúfolt tévét pedig bojkottálom, igaz, oda nem is hívnának. Tizenöt-húsz éve még voltak kulturális műsorok, viták a televíziókban, interjúkat, kritikákat, verseket közöltek a napilapok, irodalomról, színházi előadásokról szóló cikkek jelentek meg. Azóta egész műfajok haltak ki, eltűntek a mindennapok szellemi táplálékából. A mai fiatalok már nem is tudják, hogy léteztek. (…)

Milyen a visszhangja a május 13-án bemutatott Egy piaci nap című előadásnak?
Egységesen elismerően írtak róla a kritikák, úgyhogy azt kell mondanom: jó a visszhangja. Több előadáson is ott voltam, és azt tapasztaltam, hogy a színészek is lelkesek. A Radnóti pici színház, nagyon jó előadásokkal, örülök, hogy ott játsszák a regényemből készült darabot, annak pedig különösen, hogy Mohácsi János rendezte. Eleinte csak reménykedhettem abban, hogy nála jó kezekben lesz, de most már tudom: jobban nem is járhattam volna. Látom, hogy akik megnézik az előadást, elgondolkodnak, meghatódnak, megrendülnek tőle, erős hatással van rájuk. Ez a felhőtlen öröm szigete számomra.

Az előadás visszahatott a könyvre? Azóta többen olvassák?
Valamennyire biztosan visszahatott. A könyvhéten például akadtak olyan dedikáltatók, akik látták az előadást, azért vették meg a könyvet. De azért tömeges érdeklődésre, azt hiszem, nem számíthatunk, egyre kisebb szigetekre szorul vissza minden, de ettől függetlenül végezzük a dolgunkat.

Ha egy kis szigetre visszaszorulva mutatnak be egy ilyen átütő erejű előadást, az nem csupán művészi vállalás, hanem bátor közéleti-politikai tettnek számít. Holott a színháznak eleve dolga, hogy tükröt tartson a mindenkori társadalomnak.
Nyolc-tíz év alatt olyan reflexek alakultak ki a közéletünkben, amilyenek fiatalkoromban voltak. Visszaszoktunk arra, amiről egyszer már leszoktunk.

Az öncenzúrára gondol?
Igen. Nagyon el tud szomorítani, amikor elkezdenek eleve óvatosan fogalmazni, visszahúzódó lépéseket tenni, taktikusan dönteni, elkenni, elsunnyogni a dolgokat. Ez a nagyon rossz tradíció igazi mély, begyökeresedett képességünk, és úgy látszik – tudat alatt –, a fiatalabb nemzedékek is ezt sajátítják el a szüleiktől, a nagyszüleiktől. Pedig nem kéne önként meghátrálni, előre óvatoskodni, hogy jaj, csak politikai természetű bajunk ne legyen.

A Kádár-rendszert is túléltük valahogyan, kinek-kinek megvolt a stratégiája arra, miként tegye emberibbé, elviselhetőbbé az életét. Most is az a járható út, hogy megteremtjük a szabadság kis köreit?
Ez a lehetőség mindenesetre adva van. Nem adni fel. Egyre szűkül a mozgásterünk, de azért az informatika fejlődésével sokkal jobbak a kapcsolattartás lehetőségei, mint akár csak tíz évvel ezelőtt voltak. Ezt ki kell használni: baráti körökön, levelezőlistákon, internetes ismeretségeken keresztül tartani kapcsolatokat, és terjeszteni azt, amiről úgy gondoljuk, hogy érdemes megosztani másokkal. Társakat, együttműködőket keresni, akár kultúrát, művészetet csinálunk, akár hétköznapi problémákat akarunk megoldani. Az, hogy meg lehessen vitatni értelmes dolgokat, nincsen betiltva. Nem foghatunk rá mindent Orbán Viktorra. Nagyon sok nyomorúságunknak ő az oka, de saját lustaságunk vagy gyávaságunk minden vétke, bűne és mulasztása nem fogható rá és a kormányára. És mivel óriási fölényük van, mindent elérnek, amit akarnak, igazából talán nem is érdekli őket, mit mondunk vagy csinálunk. Ezért feltehetőleg nem fognak durvább eszközökhöz nyúlni – bár ezt sosem lehet tudni. Mennyi mindenről gondoltuk, hogy nem történhet meg, aztán mégis bekövetkezett.

Esterházy Pétert 2011-ben, az egri könyvhét megnyitóján „Nem kérünk a kultúrmocsokból” feliratú transzparenst magasba emelő, zsidózó tüntetők fogadták. A nyíregyházi beszéde után ön is kapott hideget-meleget a kormánysajtótól és nagyon durva kommentárokat az olvasóiktól.
Péter ott durva támadásnak volt kitéve – engem hét évvel később Nyíregyházán senki sem bántott, sőt érdeklődve hallgattak. Valaki pedig fölvette és kiposztolta a beszédemet, ehhez fűzött aztán ki-ki az ízlése szerinti kommentárt, ami szerintem rendben van. Nem tetszhetünk egyszerre mindenkinek. Persze lehet, hogy a meghívóim is csodálkoztak egy kicsit – de hát ha engem hívtak megnyitót tartani, mégis mire számítottak? Hogy dicsérni fogom mindazt, amiről lesújtó a véleményem?

„Ne hagyjuk eltántorítani magunkat a kultúrát nem csak fogyasztó, hanem teremtő, olvasó, néző, hallgató aktív résztvevői késztetésünktől, értékrendünktől, találkozási alkalmainktól, rendezvényeinktől, közösségszerveződési, civil szerveződési igényeinktől. Ne ijedjünk meg attól, hogy e nemes kifejezések egyike, másika hovatovább szitokszóvá válik. És ne felejtsük el, az állami, önkormányzati forrásokból, mint általunk befizetett adókból kell, hogy ezekre jusson. Támogassuk az odaföntről nem, vagy kevéssé pártolt értékeink fennmaradását! Ebben komoly szerep hárulhatna az önkormányzatokra is, amelyek ellent tarthatnának, a mainál is jobban. Csak legyen hozzá merszük! És megsegíthetnék például az intézményfenntartó központ egyenirányítása alá besorolt iskoláikat, ahol a könyvtárak, hogy csak egy idevágó példát mondjak, egyetlen fillér nélkül vannak, halálra ítélve, a tudásalapú társadalom nagyobb dicsőségére… Ahelyett, hogy ott a tanuló ifjúság könyveket, lapokat, internet-hozzáférést, számítógépeket találna. És egyáltalán, az iskolán túl se hagyjuk, hogy a helyi művelődési, kulturálódási intézmények a karcsúsítások és a csapelzárások miatt elsorvadjanak, a kontraszelektáló politika áldozataivá váljanak, vagy kurrens, talmi ízlés kiszolgálóivá zülljenek”. (Részlet a nyíregyházi megnyitóbeszédből)

Több mint húsz éve a Magvető Kiadó szerzője. Fenyegette valaha az a veszély, hogy nem jelenhet meg műve?
A magánkiadóknál nincs ilyen veszély.

Öncenzúra ott is lehet.
Persze a magánkiadók sem adnak ki mindent, de elhisszük magunknak és nekik, hogy ha nem adnak ki valamit, annak nem politikai, hanem üzleti oka van. A királyi televízióban, rádióban teljesen nyíltan megy a listázás, kiket tilos szerepeltetni, illetve nem nyíltan megy, de nyíltan le lehet őket leplezni. Könyvkiadóknál ilyen óvatoskodásról még nem hallottam.

TA_1piacinap_50_70_poster.inddMennyi ideig dolgozott az Egy piaci napon?
Mindent egybevetve sok idő ment el vele. Eltartott egy jó darabig a kutatás is, és elég sokáig nem tudtam, hogyan ragadjam meg a témát. Amikor kitaláltam, hogy az egyik asszony legyen az elbeszélő, akkor még megnéztem innen, megnéztem onnan, hogy működőképes-e az ötlet, szóval eléggé körülményeskedő vagyok. (…)

Örkény a legenda szerint képes volt hetekig gondolkodni egy-egy jelzőn.
Esterházy pedig – aki a legjobban hiányzik nekem – olyasmit emlegetett, hogy ha egyik nap megírtam két-három mondatot, másnap pedig újraolvastam, hosszan töprengtem, majd kihúztam az egészet, és ezzel lejárt a másik nap is, akkor ezek tartalmas munkanapok voltak. Néha azzal haladunk előre, hogy nem lépünk vissza. Vannak olyan napjaim, amikor nem megyek előrébb, de legalább stabilan állok, és már látom, merre fogok lépni másnap. Néha ez is elég. És vannak olyan napok is, amikor úgy érzem, nincsen szilárd talaj a lábam alatt, omlik össze a munka. Olyankor sokkal több a kétség, mint amennyi általában, és lehet, hogy teljesen elölről kell kezdeni a gondolkodást. El kell töprengeni azon, hogy egyáltalán van-e mit kezdeni az ötlettel, vagy be kell látni, hogy ez még nem megy. Szoktam így járni. (…)

Fotók: Dömölky Dániel (DD), előadásképek: Véner Orsolya

Az írás eredeti változata teljes terjedelmében elolvasható az ujkelet.live oldalon

A színházi előadásról

Závada Pál: Egy piaci nap
Magvető Kiadó, Budapest, 2016
224 oldal, teljes bolti ár 3290 Ft,
kedvezményes webshop ár 2632 Ft
ISBN 978 963 143 3869

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Mi vihet arra embereket, hogy bandába verődve rátámadjanak másokra? Miféle helyzetben mely beidegződések válthatják ki egy utcai csődületből a vérszomjas ragadozók ösztönét? Egy falusi piac népségéből kik és hogyan verődnek össze, hogy rátámadjanak saját szomszédaikra – olyanokra, akiket nemrég elpusztítani hurcoltak el, de kivételesen megmenekültek? Hogy kerülhet valaki lincselők közé?

Závada Pál regénye a háborút és a vészkorszakot követő magyarországi antiszemita pogromok és tömeghisztériák nyomába ered. 1946 májusában valamelyik nagykunsági
község hetipiacán asszonyok vesznek üldözőbe, majd kínoznak halálra egy zsidó tojáskereskedőt – ennek lesz tanúja az elbeszélő, egy tanár felesége. Az öldöklő tömegindulat futótűzként terjed, nem kímél nőket, öregeket és gyerekeket sem. A regény elbeszélőjének emlékeiben a véres piaci nap, illetve a felelősségre vonás eseményei párhuzamosan tárulnak föl, hogy más és más módon tanúsítsák végzetesen eltorzult, olykor mégis meglepően kapcsolódó emberi viszonyainkat.