Vágyaim Szeretnék abban az országban élni, amelyben élek. Többször bejártam a világot, megfordultam itt is, ott is, de nemcsak Magyarországot szeretem, bár csak az utolsó öt esztendőben ismertem meg, mióta brigádommal járom a falvakat, hanem főleg Pestet és annak is a belvárosi részét; Újpalotát vagy Kőbányát már külföldnek nézem. Nagyon szeretnék – ez vágyaim netovábbja […]
július 21, 2018 Írta: olvassbele.com
Cserhalmi Imre | A cím az 1981-ben közölt, Vágyaim című zseniális karcolatának az első mondata. Ez az írás arról szól, hogy kimondottan (!) úgy van minden, ahogyan szeretné, de – kimondatlanul! – még sincs úgy. Idézi is valahol Karinthy szlogenné népszerűsödött kifejezését: semmi sincs úgy. Egy bravúrosan megírt monológjában Éva megrendülten közli telefonon Péterrel, hogy […]
július 19, 2018 Írta: olvassbele.com
Bedő J. István | Emlékezetem szerint az első hazai szótárregénnyel 1986-ben találkoztam. Lenyűgözött a technika, hogy a szótár (vagy lexikon, enciklopédia) rövidke cikkeiből hogyan áll össze egy teljes család/várostörténet. Emlékszem, el is gondolkodtam azon, milyen praktikus ez a dolog, hiszen így az írónak nem kell különösebben foglalkoznia azzal, hogyan fűzi össze alakjait és tetteiket, vagyis […]
október 13, 2016 Írta: olvassbele.com
Bedő J. István | Irodalomtörténészre várt volna a munka, hogy összegyűjtse Királyhegyi Pál napi- és hetilapokba könnyű kézzel szétszórt, kötetbe nem gyűjtött írásait. Helyettük végezte el Köves József, és hozzárajzolt néhány vonást Királyhegyi arcképéhez. A harmincas években Királyhegyi nagyon sokfelé dolgozott: a Pesti Naplónak, az Új Időknek és a Színházi Életnek. Egyenként mindegyiknek akkora olvasótábora […]
október 12, 2016 Írta: olvassbele.com
Madách tragédiája Körülbelül tíz esztendeje annak, hogy Zilahy Lajost szerződtették Hollywoodba szcenáriumírónak. Én az elsők között voltam, aki találkoztam vele Hollywoodon, sőt, neki köszönhetem azt is, hogy heti fizetéses állást kaptam a Paramount Stúdióban. Zilahy természetimádó, és Hollywoodon aztán könnyű imádni a természetet, mert Kalifornia a föld legszebb része, és Hollywood még Kaliforniában is a […]
január 30, 2016 Írta: olvassbele
Somogyi András | Gera Mihály tevékeny élete során volt író, hírlapíró, szerkesztő és fotótörténész. 1956-os írásai miatt egy ideig vásározó, búcsúkat járó kiskereskedővé kényszerült. A Vándorbolt című novellagyűjtemény felfogható mozaikokból összerakott életrajznak, de ennél lényegesen több: látlelet háromnegyed- és félmúltunkról. Az első részt négy novella alkotja. Ezekből három katartikus élményt jelentett számomra, legszívesebben a világirodalom […]
január 30, 2016 Írta: olvassbele
Imádság délután Megtaláltam a leveleket. Az irataid között. „Mit kerestél a fiókomban?” Az iratok közül dohszag áradt és por szállt. Bal kezemmel a félig kihúzott fiókot tartottam, hogy ki ne essen, a jobbal pedig turkálni kezdtem az irataid között. Ősrégi villanyszámlák. Kérvénymásolat. Húszéves röntgenlelet (a hílusok kellő tömítettségűek). A félhomályban, mert akkorra már eltűnt a […]
október 19, 2015 Írta: olvassbele
Szelíd motoros Valamit a kocsiban felejtettem, visszamentem, és kotorászni kezdtem a kesztyűtartóban. Az ajtót persze nyitva hagytam arra a néhány pillanatra. Ekkor hatalmas dübörgéssel mellém kanyarodott egy behemót valami. Régen a motorkerékpároknak oldalkocsijuk volt. Két kerék a motorkerékpár alatt, egy külső az oldalkocsi bal oldalán. Na, ennek is három volt a kereke (vagy négy?), de […]
október 19, 2015 Írta: olvassbele
Bedő J. István | Amióta az első egypercesek megszülettek, nagyon sok íróember érzi úgy, hogy végre lerúghatja a szövegterjedelem kötöttségeit. Pedig röviden írni sokkal nehezebb, mint hosszan. Köves József új kötete a pozitív példák egyike. A Ki hallgat meg egy villamost? néhány tucat írása lírai vallomás, egy városlakó nézelődéseinek gyűjteménye. Nem édes, nem keserű, inkább […]
október 3, 2015 Írta: olvassbele
Budapest / Kőbánya Első emlékeim egyike a költözködés napja – az a nap, amikor a kőbányai temetővel szembeni nagy bérházba költöztünk Budapesten. Papa úgy vélte, ideális hely lesz az üzletéhez. Legalábbis ezzel a magyarázattal állt elő, miután oda költöztünk. Viharvert, nyitott teherkocsira rakodtunk a régi lakásunk előtt. Ócska, kopott bútorainkat kihordták a házból, és a […]
október 3, 2015 Írta: olvassbele
Bedő J. István | Elveszett könyvek, kiadványok felbukkanása mindig öröm: a megtalálónak is, a kiadónak is, sokszor az olvasónak is. Különösen, ha a szerző ismert alak, a téma érdekes. Szőke Szakállnak emlékezetét ma már jobbára csak két opusz őrzi, a Vonósnégyes című bohózat, és a Casablancában játszott, viszonylag apró, de emlékezetes szerepe, a kövérkés pincér. […]
július 24, 2015 Írta: olvassbele
Bedő J. István | Remélem, Kibédi Varga Sándor nem tartaná leminősítőnek, hogy regénye, A tizenöt éves gerilla etológiai műnek is nevezhető. Ugyanis egy sajátos közösséget ír le, sajátos viselkedésformáival és normáival együtt. Az előszóban az olvasó megkapja Kibédi Varga (KVS) jogosítványát, hogy miért az ő neve alatt jelenik meg egy huszonéves egyetemista lány kamaszkori naplója, […]
július 24, 2015 Írta: olvassbele
2. Az új suli A tanévnyitóra elkísért anya, és az ünnepség előtt meg után a górékkal dumcsizott. Hattyúnyakával, arcán szende pírral, türkiz szemével, fekete pólójára zuhogó rozsdabarna hajával olyan volt, mint egy filmszínésznő. Előkelő, kacér, istennő, kurtizán. Nem látszott harminchárom évesnek, sőt harmincnak sem. Forrt körülötte a levegő. Utána, az első tanítási nap, a meggypiros […]
január 7, 2013 Írta: olvassbele
Írta: Nádudvari Anna Érdekes: az emberek nem gondolkodnak. Pedig ettek a tudás fájáról. S szabad akaratot is nyertek. Mégis leginkább gondolattalanul, akarattanul sodródnak a némelykor elcsendesedő, máskor hatalmas hullámokat vető életóceánon. A nyájszellem a meghatározó. A ’tartozzam valahová’. Az ’együtt üvöltsek a többiekkel’. A kereszténység zsidó vallás. Zsidók találtak rá, ők dolgozták ki az összes […]
január 7, 2013 Írta: olvassbele
A történelmet fenyegető legveszedelmesebb fegyver a feledés. Volt egy pogrom Miskolcon, 1946-ban. Alig több mint egy évvel a második világháború után, azok után, hogy hatmillió zsidót, köztük háromszázezer magyart a nácik, a nyilasok, és az emberek közönye elpusztított. Az új forint megjelenése előtti napon történt. Hogy ki volt a felbujtó, ki szította az indulatokat, miért […]
január 7, 2013 Írta: olvassbele
| 1. rész | Régen éreztem ilyen fáradtságot. Hajnalban keltem, hogy elérjem az első vonatot Miskolcra. A dobaji állomáson rengetegen szorongtak már: gyári munkások, türelmetlen piaci feketézők, iskolások. Fontos vasútvonal volt ez, legalábbis a háború előtt, de most naponta csak két szerelvény járt oda-vissza; innen a zsúfoltság. Tegnap kora reggeltől a községházán ücsörögtem, legfőképpen az […]
július 21, 2018 Írta: olvassbele.com
0