Browsing All posts tagged under »fotóművészet«

A tetten ért Capa | Robert Capa: A tetten ért halál

július 30, 2021 Írta:

0

Kolbe Gábor | Jókora késéssel, több mint nyolcvan esztendővel az első kiadás után megjelent a világ egyik – ha nem „a” – leghíresebb magyar fotográfusának, Robert Capának az albuma, A tetten ért halál. Ez formailag pontos mása az eredetileg Death in the making címmel a könyvesboltokba került kiadványnak, sőt a magyar változat talán még teljesebb […]

Tanulható és fejleszthető, de… | Révész Tamás fotóművész

február 18, 2016 Írta:

0

Péter Zsuzsanna | Nézem a Budapest album fekete-fehér képeit, a fény és árnyék játékát, a gondosan megkomponált és a szemfülesen elkapott pillanatot, a szépet és a csúnyát, azt amire mi, budapestiek büszkék lehetünk, és azt is, amire nem. Az album éppen húsz évvel ezelőtt, 1996-ban jelent meg, a képeket az akkor ötvenedik születésnapját ünneplő fotóművész, […]

Gyógyszer depresszió ellen: Balla Tamás

május 2, 2012 Írta:

0

Az interjú eredetileg 2010. október 11-én jelent meg az olvassbele.hu-n. Írta: Boros Ágota A Mai Manó név garancia a minőségre. A kortárs fotóművészek színe-java mutatkozik be egy-egy kiállításon, magyar és külföldi klasszikusok életműsorozatát, díjnyertes és pályakezdő fotósok alkotásait láthatjuk. Megdöbbenünk, meghatódunk, ámulunk a portrékon, sajtófotókon, képeken. De most valami furcsa jelenség figyelhető meg a félemeleti […]

A lány, aki lefotózta a zenét | Beszélgetés Mészáros Annarózsával

május 2, 2012 Írta:

0

Az interjú eredetileg 2010. február 7-én jelent meg az olvassbele.hu-n. Írta: Boros Ágota Mészáros Annarózsa fotóriporter. De amikor épp nem a kordonok mögött küzd a jó pozícióért, vagy nem a könnygázt törölgeti a szeméből, akkor pihenésképpen zenészeket zár liftbe. Fényképezőgéppel a kezedben születtél. Kis túlzással, igen. Unokatestvéremmel, Samu Kriszta Fannival mi vagyunk a negyedik fotográfus […]

Az előhívott múlt | Markovics Ferenc: RögzítőShow

január 24, 2012 Írta:

0

Írta: Gervai András Egy élettörténet dirib-darabkáinak egy kupacba gereblyézése – így fogalmaz Markovics Ferenc a 75. születésnapjára megjelent gyönyörű kiállítású, fotókkal illusztrált albumáról szólva. Vagyis összegzés, számvetés. »Számot tarthat-e érdeklődésre egy fotográfus élete és munkássága?« – teszi fel a költői kérdést önironikus című Előszószában. A válaszunk egyértelmű igen. Markovics Ferenc, a Mester végigkalauzol életén, pályáján, […]

Korniss Péter: Kötődések (képgaléria)

január 23, 2012 Írta:

0

Kapcsolódó cikk: Egyre kisebb falu a világ – interjú Korniss Péterrel

Egyre kisebb falu a világ – Rendhagyó tárlatvezetés Korniss Péterrel

január 23, 2012 Írta:

0

(a riport eredetileg 2010. szeptember 6-án jelent meg korábbi lapunkon, az olvassbele.hu-n) Írta: Bedő J. István Tihanyban az apátság félig földszinti, félig pince fekvésű termeit – talán nem profanizálás – az Isten is kiállítótérnek teremtette. Korniss Péter Kötődések című kötetéből válogatott össze néhány teremre valót. A megnyitó előtt pár nappal a fotográfus egyszemélyes tárlatvezetését élvezhettem. […]