Gyógyszer depresszió ellen: Balla Tamás

Posted on 2012. május 2. szerda Szerző:

0


Az interjú eredetileg 2010. október 11-én jelent meg az olvassbele.hu-n.

Írta: Boros Ágota

A Mai Manó név garancia a minőségre. A kortárs fotóművészek színe-java mutatkozik be egy-egy kiállításon, magyar és külföldi klasszikusok életműsorozatát, díjnyertes és pályakezdő fotósok alkotásait láthatjuk. Megdöbbenünk, meghatódunk, ámulunk a portrékon, sajtófotókon, képeken. De most valami furcsa jelenség figyelhető meg a félemeleti galériából kitóduló nézők arcán. Balla Tamás KÉP-esség című tárlatáról mosolyogva, nevetve, sőt uram bocsá’ röhögve jönnek ki a látogatók.

Balla Tamás

Balla Tamás

Erre a reakcióra számítottál?
Igen, ebben a szürke, fásult, örömtelen világban mindennél többet jelent számomra, ha mosolyt csalhatok az emberek arcára.

Mindig ilyen vidám vagy? Sohasem vagy szomorú?
Dehogynem. A kreatív fotózást egyfajta terápiaként kezdtem el. Tél volt, a rettegett tél, szürkeség, sötétség, hideg, semmi napsütés. Egész nap egy kis műhelybe bezárva javítgattam a porcelánokat, kimozdulni sem volt kedvem, nem volt mit fotózni, akkor jutott eszembe: miért ne csinálhatnám meg a saját fotóalanyaimat. Kerestem három szöget, meghajlítottam őket, ebből lett a Szerelmi háromszög.

Ha már a képfeliratoknál tartunk: Állítsd meg Te-réz anyát!, Alma-dár, A Mag-a-mutogató, DepresszDió. Legalább annyira viccesek a címek, mint maguk a fotók. A kép születik meg először vagy a szójáték?
Változó. Van, amikor beugrik egy kép, vagy egyszerűen látok egy tárgyat, amibe már belelátok egy másik tárgyat. Van, amikor egy kép ugrik be, van, amikor egy szójáték vagy egy mondat, amiben két szót összeteszek, vagy éppen egy szót szétválasztok, úgy hogy egész más értelmet kapjon, kicsit facsarok meg csavarok, plusz még egy képet is hozzárakok.

Említetted, hogy porcelánokat restaurálsz. Szereted a porcelánt?
Nem magát a porcelánt. A kihívást. Hogy életre kelthetek egy lomot, amit kidobnának, ha valamit újjá varázsolhatok. Javítok bronzfigurákat és ékszereket is.

A képeiden szereplő tárgyak mind valósak, saját magad gyártod őket, és a folyamatról werkvideót készítesz. Sokan gyanúsítottak már azzal, hogy manipulálod a képeket?
Hát gyanúsítani éppen nem gyanúsítottak, de annyira általános, hogy a hasonló jellegű képeket Photoshoppal csinálják, ezért alapból mindenki úgy véli, hogy ez is egy trükk. Én minden modellt elkészítek, minden valódi. A kiállítás modelljeit is azért tartottam meg, hogy be lehessen mutatni mint mellékszereplőket, hogy ezek tényleg valódi tárgyakról készült fotók

Megéri a fáradságot? Más sokkal gyorsabban elkészít egy ilyen képet a számítógép segítségével. Van erre igény?
Szerintem igen. A következő 12. osztályos irodalomkönyvben például szerepelni fog néhány képem. Megkeresett Pethőné Nagy Csilla, hogy Baudelaire Albatrosz-verse kapcsán gondoltak arra; jó lenne, ha a diákok látnák, milyen hatást kelt, ha egy tárgyat kiemelnek megszokott környezetéből, és ezt az én képeimmel szeretnék illusztrálni. A másik bizonyíték, hogy szeretik a képeimet, hogy tele van velük a net.

Balla Tamás: Citromcápa

Balla Tamás: Citromcápa

Úgy érted, lopják a fotóidat?
Lopják, bizony. Amikor elkezdtem fotózni egy internetes fotós oldalra töltöttem fel a képeket elég nagy felbontásban, és onnan mentették le az emberek egy kattintással, nem voltak védve. Aztán küldték körbe egymásnak. A múltkor kaptam egy levelet egy hölgytől, aki megírta, hogy egy barátjától megkapta a Végső elkeseredés című fotómat, természetesen ő is megosztotta pár ismerősével, de legyek már olyan kedves megmondani, mert ők ezen vitatkoznak, hogy a fotó citromot vagy narancsot ábrázol-e.

Elég jól viseled. Más nem biztos, hogy nevetve mesélné. Nem zavar?
Az zavar igazából, amikor üzleti célra használják őket a megkérdezésem nélkül. És nemhogy a nevemet nem említik, de még meg is sértődnek, ha szólok. Jelentek már meg képeim újságban is a tudtom nélkül. Másvalaki pedig a sajátjaiként terjesztette a fotókat.

Az egész családot be szoktad vonni a kreatív fotózásba?
Csak ha nagyon muszáj. Például, ha szeretném, hogy werkvideó készüljön, akkor édesapám segít, vagy ha kicsit több dolog kell, akkor anyukám is ott van. A Hand and Eggs című képnél, ahol a saját kezemet fotóztam, ő sütötte meg és tálalta rá a kezemre a tükörtojást, én meg közben jobb kézzel fotóztam.

Mindenféle alapanyagot felhasználsz: madárkalitka, konzervdoboz, szögek, zöldség, gyümölcs… és tojás. Én ha csak ránézek egy tojásra, már összetörik. Te meg fúrod, faragod.
Én nem szoktam törni. Általában elsőre sikerül. De van olyan modell, amit újra kellett gyártanom, mert amikor a Fábry Show Dizájn Centerébe meghívtak, a műsor előtt másfél órával készülődés közben leejtettem Tojás-ded című képem modelljét, egy tojásból készült babakocsit, de szerencsére kezdésre kész lett.

Ha szöget üt a fejedbe egy téma, addig mész, amíg meg nem találod a megfelelő hozzávalót.
A Mag-a-mutogató képet egy sárgabarack magjából készítettem, és nem rakhattam hozzá akármilyen ágat, így elindultam, és kerestem egy kertet, ahol volt sárgabarackfa, bekéredzkedtem, és a tulajdonos vágott nekem egy szép ágat. De olyan is volt, hogy egy bevásárlóközpontban méregetett furcsán a biztonsági őr, mert modellválogatást tartottam a körték között a Körtemuzsika című képhez, körtéből akartam lantot készíteni, és elég nehezen találtam rá az igazira. Olyan gyümölcs kellett, amelyiknek a szára legalább 45 fokban elgörbül, így elkezdtem válogatni… Oda sem mehettem többet vissza.

Nem félsz attól, hogy beskatulyáznak a jópofa fotós-bohóc szerepébe? Pedig gyönyörű portré és természetfotóid is vannak, nem csak az „agymenéseid”, ahogy nevezed a kreatív fotóidat.
Nem izgat. Nekem sokkal többet jelent, hogy az embereknek örömöt okozhatok, mint a szakmai elismerés.

Igen, azt észrevettem, hogy nem kenyered a sztereotípiáknak való megfelelés. Elvont, extravagáns művészre számítottam, de te teljesen normális, kedves, szerény és nagyon-nagyon közvetlen ember vagy. Az egyetlen extravagánsnak tűnő dologról, nevezetesen, hogy beparkoltál a rollereddel a Mai Manóban egy asztal alá, arról is kiderült; praktikus okai vannak, a Nagymező utcában lehetetlen parkolni.
Pont ezt szeretném a gyerekeimbe is belenevelni, hogy ne ragadjanak le a külsőségeknél. A belső értékek, a létrehozott dolgok sokkal többet érnek, mint hogy milyen divatcuccokban feszítenek. Itt van például a fényképezőgép. A fotóim nagy részét egy Pentax Optio MX4-essel csináltam, és egy jó éve egy Canon SX1-est nyomkodok. Ha valamit ki akarok fejezni, ha valamit mondani akarok, erre a gép csak egy eszköz, az a fontos, hogy a fejben mi van. Az agyament képeimmel ábrázolt gegek, groteszk humor, szójáték; ebben benne vagyok én is. A saját nyomorom, keserűségem, bánatom, örömöm, és ezt egy középkategóriás géppel is ki lehet mutatni.

Werkvideó: