A tetten ért Capa | Robert Capa: A tetten ért halál

Kolbe Gábor |

Jókora késéssel, több mint nyolcvan esztendővel az első kiadás után megjelent a világ egyik – ha nem „a” – leghíresebb magyar fotográfusának, Robert Capának az albuma, A tetten ért halál. Ez formailag pontos mása az eredetileg Death in the making címmel a könyvesboltokba került kiadványnak, sőt a magyar változat talán még teljesebb is a korábbiaknál, hiszen ezúttal először található meg az utolsó oldalakon a felhasznált és bemutatott fényképek részletes jegyzéke is.

Az album tartalmát és a szerzőt magát nem kell részletesen bemutatni. Friedmann Endre, későbbi nevén Robert Capa kamerájával végigkövette a spanyolországi polgárháború első évét és könyörtelen hitelességgel dokumentálta a harc és a háború minden aspektusát. Nem csak a frontvonal véres eseményeit rögzítette Leicájával, de a hátországban történteket és szociográfiai igénnyel a civil lakosságra vetülő árnyékokat is.

Tehetségét mi sem jelzi jobban, mint hogy a könyv megjelenése előtt alig fél évtizeddel kezdett el hobbiszinten foglalkozni a fényképezéssel, és hihetetlenül rövid idő alatt sikerült a világ első számú riportfotósává válnia. A spanyol polgárháborúban készült képeivel pedig megalapozott egy addig nem ismert szakterületet, a haditudósító fogalmát. Ahogy a magyar kiadás bemutatóján Korniss Péter fotográfus kiemelte: Capa egyáltalán nem tartotta magát fotóművésznek, egyszerű fotóriporterként azonosította önmagát – habár az 1947-ben kiadott, Kissé elmosódva. Emlékeim a háborúból című önéletrajzi ihletésű könyvében megengedi, hogy a „potenciálisan a háborús fotóriporterek legkiválóbbjai közé tartozó”-nak nevezze könyve főhősét, vagyis saját magát. Igaz, a mű elején siet leszögezni: „Ennek a könyvnek minden eseménye és szereplője a képzelet szülötte!”

A tetten ért halál képein látható katonák és civilek azonban egyáltalán nem a képzelet szülöttei. Néhány beteg és torz gyilkos elme önmegvalósításának áldozatai, akiknek Capa a maga módján állít emléket. Érdekes ugyanakkor, hogy az alkotó feltehetően a képek elkészítésével és közlésre leadásával mintha befejezettnek tekintette volna feladatát. Az első kiadáshoz ugyan még elkészítette a képaláírásokat, de ezt követően Kínába utazott, hogy kamerájával tudósítson az ott kitört kínai–japán háborúról. Magára hagyta a készülő albumot, melynek grafikai tervezője egy szintén magyar származású zseni, André Kertész volt.

Bár a kiadvány eredetileg kizárólag Capa neve alatt jelent meg, ma már közismert, hogy a nagyjából másfélszáz fénykép ötödét nem is ő készítette. Az eredeti első kiadásban még csak a német Gerda Taro neve szerepelt, a magyar kiadásban azonban megkapta a méltó elismerést harmadik társuk, a lengyel Chim (Dawid Szymin, David Seymour) is. Érdemes megemlíteni, hogy Gerda Taro, az első női fotóriporterek egyike Capa kollégája és szerelme is volt. Együtt érkeztek a polgárháborús Spanyolországba, és munkájukat egymástól elszakadva végezték. Ugyanakkor a képi megfogalmazásaik világa olyan közel áll egymáshoz, hogy a nem bizonyított városi legenda szerint a kötetben Capának tulajdonított 111 kép egy részét is Taro készítette, de Capa nevével eladhatóbbnak tűnt.

Furcsa, sorsszerű egybeesés, hogy mindhárom alkotó hivatásának teljesítése közben hunyt el: Gerda Tarót még a spanyol polgárháborúban zúzta halálra egy tank, Capa 1954-ben Indokínában aknára lépve lelte halálát, Chimet pedig 1956-ban érte halálos lövés, miközben a szuezi válságról tudósította a világot. Szerelmének elvesztése maradandó sebet ejtett Capán. Soha többé nem használta azokat a Leica kamerákat, amikkel addig dolgoztak, és a fájdalom enyhítésére egyre vakmerőbben vetette bele magát a világban kialakuló háborús konfliktusok dokumentálásába. Immár személyes oka is volt, hogy minél szemléletesebben mutassa be a háború mindennapi emberekre gyakorolt hatását. Gyakran sokkoló képeinek tartalmával ellentétben állt egyik sokat idézett mondása: „Szeresd az embereket és éreztesd ezt velük!”, életműve azonban harmonikus egységbe foglalja ezt a látszólagos ellentmondást.

A Park Kiadó által – tizenegy esztendei tárgyalás és előkészítés után – most megjelentetett magyar reprint sok tekintetben előrelépést jelent az 1938-as New York-i első kiadáshoz képest, annak ellenére, hogy annak példányaiért az aukciókon csillagászati összegeket kérnek. Az albumban helyet kapott valamennyi kép a Capa-hagyaték eredeti negatívjai és papírképei felhasználásával készült – ezek őrzője és kezelője az International Center of Photography, melyet Robert öccse, Cornell Capa alapított. Az eltelt nyolcvan esztendő alatt az alkalmazott másolási és nyomdatechnika hatalmas fejlődésen ment keresztül. Ezért a fotók sokkal jobb minőségűek, sokkal részletgazdagabbak, ami még fokozza is a képek drámaiságát. Az elmúlt évtizedek során fény derült valamennyi kép alkotójára, így a kiadó nevesíteni tudta Chimet mint szerzőtársat.

A magyar kiadás előszava az „őseredetié”: Jay Allen írta, a kötet végén viszont újdonság Cynthia Young esszéje, ami segít megvilágítani a kötet hátterét.

Manapság, amikor a drónok közreműködésével élő televíziós adásban követhetjük nyomon a világban kitört fegyveres konfliktusokat, felértékelődik a Capa hitvallása: „Egy fényképek nélküli ügy nemcsak hogy elfelejtett, de veszett ügy is.”

A hazai fotós társadalom számára Capa személye eddig sem volt megkerülhető. Élete és munkássága a példa, hogy a fotózás nem egyenlő a kamera exponálógombjának megnyomásával. A remekmű megszületéséhez szükséges a fotográfus szeme és személyisége is. A tetten ért halál magyar kiadásával pedig végre a könyvespolcon is betölthettem egy ez idáig szabadon maradt – szabadon hagyott – helyet…

Robert Capa: A tetten ért halál
Fordította: Lukács Laura
Park Kiadó, Budapest, 2021
112 oldal, teljes bolti ár 8950 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 7160 Ft
ISBN 978 963 355 7235

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A tetten ért halál fényképeken keresztül követi nyomon a spanyol polgárháború első évének eseményeit. A fotók és az azokat kísérő szövegek egy rendkívüli időszakban ragadják meg a diadalmas pillanatokat, és rajzolják ki a háborús borzalmak krónikájának ívét: a demokratikusan megválasztott spanyol kormány védelmében a köztársasági erők összefognak, hogy leverjék a Francisco Franco tábornok vezette fasiszta felkelést. Képi rekviem ez, mely emléket állít a kezükben fegyverrel elesett harcolók ezreiről.
1937 őszén, amikor ez a kötet készült, már világosan látszott, mennyire megszenvedi a spanyol köztársaság, hogy számos európai ország és az Egyesült Államok – a be nem avatkozás politikáját választva – elárulta ügyüket. A tetten ért halál elégikus hangvételű tisztelgés az áldozatvállalás előtt.