Browsing All posts tagged under »aba_kiadó«

Szántó Dániel: Revans (részlet)

december 10, 2016 Írta:

0

A telefon alig hallhatóan csippent a férfi zsebében, ami jelezte, hogy a nő útnak indult. Még maradt kereken öt perce, és ideér. Legrosszabb esetben is minimum négy, bár eddig összesen egy alkalommal sikerült ilyen gyorsan ideérnie. Oldalra fordult, és a sötét útra szegezte a tekintetét. Minden készen állt, erről ő maga gondoskodott. Tegnap este, miután […]

A sorozatgyilkosok köztünk élnek | Szántó Dániel: Revans

december 10, 2016 Írta:

0

Rékássy Zoltán | A Revans fordulatos, drámai és végig fenntartja a figyelmet – Szántó Dániel első kötetével belépőt váltott a hazai krimivilágba. A fiatal szerző műve fölkínálja mindazt, amire a műfajnak szüksége van: akciódús jelenetek (bő kézzel mérve) a logikailag követhető, mégis kellőképpen összetett történetben. És a ráadás: az olvasó bepillanthat az emberi élet viszontagságain […]

Az igazi Tristan | Trux Béla: A templomos lovag

augusztus 28, 2012 Írta:

0

Írta: Paddington Trux Béla regénye éppen azt adja, amit a cím ígér. Izgalmas, színes történelmi tablót múltunk egy kevéssé ismert időszakáról. Számos könyv foglalkozott az elmúlt években a templomosokkal. Így a lovagrend nevét hallva az ember azonnal a közösség feloszlatása utáni évszázadokban keletkezett legendákra gondol. Jó néhány bestseller író fantáziáját mozgatták meg a középkorban gyökerező […]

Trux Béla: A templomos lovag

augusztus 28, 2012 Írta:

0

Szerelem, kaland, romantika, boszorkányság, alkímia… Ezernyi érzelem, szín, illat és hang kavarog és egyesül hiteles korrajzzá ebben a monumentális ívű történelmi regényben, mely egy ármányosan kitervelt szerelmi gyilkosság árnyékában kezdődik. A romantikus dráma és a lovagi élet izgalmas hétköznapjai mintha filmvásznon bontakoznának ki korhű részletességgel a káprázatosan gazdag, váratlan fordulatokkal teli történetben. A regény a […]

Trux Béla: A templomos lovag (részlet)

augusztus 28, 2012 Írta:

0

Domb hátán domb, zöld legelők, tisztások váltották egymást a kelő nap fényében párolgó völgykatlanban. Tekergő, távoli bércek hófödte, csipkézett gerince keretezte körben a tájat. A mélyben apró falu bújt meg a fák között, kémények tucatjai ontották a füstöt az ég felé. Az egész vidéket a Rajna aranyszalagja vágta középen ketté, mielőtt sebes áramlata elveszett a […]

A tündérek lázadása | AgiVega: Második Atlantisz

február 21, 2012 Írta:

0

Írta: Dalnoki Fanni A tündérek mostanában legalább annyira népszerűek, mint a vámpírok. Őket választotta a Második Atlantisz című könyve főhőséül Lilian H. AgiVega, az ismert fanfiction szerző is, aki nemcsak egy regény, hanem rögtön egy trilógia megírására vállalkozott. A könyv szerint a tündérek Atlantiszról menekültek Írországba, amikor a sziget a tenger fenekére süllyedt. Az öregek […]

Lilian H. AgiVega: Második Atlantisz – A tízezer éves varázs

február 21, 2012 Írta:

0

Atlantisz nem pusztult el, és lakói szigetük elsüllyedésekor nem lelték halálukat a tengerben. Igaz, alulmaradtak a harcban, melyet volt rabszolgáik, a tündérek vívtak ellenük, ezért most sellőkként kell élniük a víz mélyén. Ám az egykori rabszolgák még mindig bosszúra szomjaznak. A két nép több ezer éves konfliktusának kellős közepébe csöppen bele a tizennyolc éves Elel, […]

Talányosan induló regényciklus | C. T. Nyitrai: Sárkányvér

február 21, 2012 Írta:

0

Írta: Molnár Gyula Szkeptikusan fogtam hozzá Charles T. Nyitrai könyvének olvasásához. Manapság ugyanis elég nehéz a fantasy irodalomban igazán jót alkotni, ennyire fiatalon pedig végképp. Nyitrai Károly ugyanis mindössze 22 éves. A Sárkányvérhez, mely egy nagyobb regényciklus bevezető kötete, az író jó érzékkel választott témát és környezetet. Ahelyett, hogy vadonatúj világot alkotott volna – melyek […]

Charles T. Nyitrai: Sárkányvér

február 21, 2012 Írta:

0

Vérkötelék saga I. Sárkányok, emberek, vámpírok és vérfarkasok hátborzongatóan izgalmas világába jut, aki a Vérkötelék saga első kötetét kinyitja. A törvény kimondta, hogy a fajok nem háborúzhatnak egymással, nem kezdhetnek népírtásba és nem táplálkozhatnak egymáson. A sárkány nem ejthet emberi prédát, az emberek nem vadászhatnak vadon élő sárkányokra. A vámpírok sem ihatnak embervért, de még […]

Csabai Márk: Egy csibész naplója (részlet)

november 21, 2011 Írta:

0

1. Randevú a Motel 21-ben – De rohadt meleg van itt! – szuszogtam és fújtattam, miután beszívtam egy maroknyi port ott, ahol takarítószemélyzet még sosem járt. A Motel 21 tizenötös szobájának franciaágya alatt. Ajtó nyílt, majd nehéz lépteket, olcsó cipő nyikorgását hallottam. A dohos szagú, majdnem földig lógó ágytakaró alól figyeltem, ahogyan egy frissen bokszolt, […]

Vagányság és veszélyes élet | Csabai Márk: Egy csibész naplója

november 9, 2011 Írta:

0

Írta: Salamon Eszter Viktor igazi vagány srácnak gondolja magát egészen addig, amíg bele nem kóstol az általa nagyon kedvelt éjszakai élet egy olyan szeletébe, amit talán sosem akart megismerni. Csabai Márk, az Egy csibész naplója című nemrégiben megjelent kalandregény fiatal írója saját bevallása szerint sokat tud erről a világról, amit fordulatosan és időnként megcsillanó remek […]

Csabai Márk: Egy csibész naplója

november 9, 2011 Írta:

0

Keményfiúk, keményzsaruk, maffiózók népesítik be Csabai Márk könyvét, mely a Nemzeti Nyomozó Iroda egy nagy nemzetközi droghálózat elleni hadműveletének ezerrel pörgő, lebilincselően érzékletes leírása. Veszélyes élet a csibészé, minden órája izgalmakkal és meglepetésekkel van tele. A történet oly hitelesnek tűnik, hogy akár igaz is lehet, bár sem a nemzetközi alvilág királyai, sem a Nemzeti Nyomozó […]