BJI A pécsi Pannon Filharmonikusoknak a fővárosban futó bérletsorozata a zongora arcait mutatja meg különböző stílusú előadóművészek és a számukra kedves zenedarabok összekapcsolásával. Frankl Péter fellépése zárja a koncertsorozatot. A neves zongoraművész közreműködése mellett az est különlegességét a hangversenyen elhangzó egyik mű szolgáltatja: a zenekar Schubert A Halál és a lányka című vonósnégyesének szimfonikus zenekari változatát […]
2013.04.28.
Nyáry Krisztián néhány évig költészettörténetet tanított a pécsi egyetemen, majd a 90-es évek közepén otthagyta a katedrát, azóta kommunikációs tanácsadóként dolgozik. Vezetett pr-ügynökséget és közvélemény-kutató intézetet, volt állami szervezet kommunikációs igazgatója, de a hobbija az irodalomtörténet maradt. 2012 elején barátai szórakoztatására kezdte publikálni a Facebookon magyar írók és művészek szerelemi életéről szóló képes etűdjeit, amivel […]
2013.04.28.
(A részlet a Facebookon közzétett anyagból való) Berzsenyi Dánielnek két Dukai Takách-lány volt az életében: az egyiknek nem hagyta, hogy képezze magát, de feleségül vette, a másiknak versben dicsőítette a műveltségét, és szellemi partnerének tekintette. Mindketten az unokatestvérei voltak. Életét fiatal korától kezdve meghatározta a nők iránti vonzalom, amely gyakran talált viszonzásra: legalább tucatnyi múzsája neve […]
2013.04.28.
Írta: Cserhalmi Imre Néhány éve nagy port kavart Faludy György költőnek és nála néhány évtizeddel fiatalabb kedvesének közös meztelen fotója az egyik képeslapban. A cél nyilvánvalóan ez a „nagy por” volt, s az a pénz, amelyre a lefényképezettek s fényképezők, főként pedig a lap példányszámát minden eszközzel növelők számíthattak. Folyt akkor vita ízlésről, üzletről, feltűnési […]
2013.04.27.
Írta: Gáspár-Singer Anna Az előadás után bizonyos szavak jelentése átstrukturálódott a fejemben. Gyanakvóvá lettem olyan hétköznapi kifejezésekkel, jelzőkkel kapcsolatban, mint például „maki”, vagy „kedves”. Feltételezem, hogy színházba járó nézőt adott játékidő alatt mostanában nem bombáztak annyi, többnyire antiszemita, általánosságban véve rasszista, nőellenes és néhol homofób kiszólással, felhanggal, mint amennyi A velencei kalmárban elhangzik. Az első […]
2013.04.24.
– Mr. Leopold Gantvoort nem tartózkodik itthon – közölte a szolga, aki ajtót nyitott. – De a fia, Charles igen, már amennyiben óhajt vele találkozni. – Nem. Nekem kilenckor volt találkozóm Mr. Leopold Gantvoorttal. Most pont kilenc óra van. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan megjön. Várok. – Természetesen, uram. Félreállt az ajtóból, hogy beléphessek a […]
2013.04.24.
Kicsinyes és pökhendi gyilkosok, féltékeny és agyafúrt nők, piti ékszerrablók, könyörtelen házasságszédelgők – mind azt hitték, hogy megússzák. De nem ez történt, mert ügyükben egy kövérkés, alacsony férfi kezdett el nyomozni, a Continental Op, azaz a Kontinentális Detektívügynökség névtelen és végletekig eltökélt kopója. Dashiell Hammett első kézből merítette történeteit, ugyanis éveken keresztül dolgozott a Pinkerton […]
2013.04.24.
Írta: Tóth Zsuzsanna Gyerekkorom óta rajongója vagyok a kriminek. Kaptam érte életemben hideget-meleget, ha bevallottam, bizony képes vagyok egy éjszaka elolvasni egy-egy izgalmasabb alkotást. Néha még magam is értettem a megütközést, amit az okozott, hogy a világirodalom klasszikusai és a legkiemelkedőbb kortársak élvezete mellett krimit (is) olvasok. De sebaj. Nem szégyellem magam. Nekem felüdülés. Különösen […]
2013.04.23.
Első rész | A tűzhely és a szalamandra Égetni: gyönyörűség volt. Különleges élvezettel nézte, hogyan égnek, feketednek meg, alakulnak át a tárgyak. Az óriáskígyóhoz hasonló fecskendő, amelynek sárgaréz végét öklében szorongatta, úgy köpte a világra a petróleumot, akár a mérget. A vér a fejébe tolult; s akár egy csodálatos karmester, aki a tűz és láng […]
2013.04.23.
Makuvek Nóra | Az Agave Kiadó egy kisregényt és öt novellát gyűjtött egy kötetbe az Egyesült Államok és a világ egyik legkedveltebb sci-fi szerzőjétől. Mindegyik darab Bradbury képzeletvilágának más-más oldalát villantja fel, legyen az a Földön játszódó negatív vagy pozitív utópia, egy idegen bolygóra száműzött emberi populáció különös élete, egy mesés történet, vagy egy pillanat […]
2013.04.29.
0