Nyáry Krisztián: Így szerettek ők (részlet)

Posted on 2013. április 28. vasárnap Szerző:

0


NyáryKr_igy_szerettek-bor180

(A részlet a Facebookon közzétett anyagból való)

Berzsenyi Dánielnek két Dukai Takách-lány volt az életében: az egyiknek nem hagyta, hogy képezze magát, de feleségül vette, a másiknak versben dicsőítette a műveltségét, és szellemi partnerének tekintette. Mindketten az unokatestvérei voltak.

Életét fiatal korától kezdve meghatározta a nők iránti vonzalom, amely gyakran talált viszonzásra: legalább tucatnyi múzsája neve maradt fönn. Már diákéveit is a tanulásnál izgalmasabb dolgokkal töltötte: „Én egykorúim között legelső magyar táncos voltam, lovat, embert, asztalt által ugrani nékem játék volt. Sopronyban magam tizenkét németeket megvertem, és azokat a város tavába hánytam, és az én első szeretőm az én karjaim között elalélt” – dicsekedett később viharos tanulóéveivel. Apja döntése értelmében 13 éves kamaszként került a kisgyerekek közé a soproni líceumba, és 19 évesen, fiatal férfiként már igencsak kilóghatott a diákok közül. Nem csoda, hogy az iskola helyett inkább német polgárlányoktól vett nyelvleckéket, kikkel „ugyan csak lyrice szeretkőzni előbb elkezdett, mintsem kellett volna”. A szertelen diákéletnek dicstelenül lett vége: 1795 júliusában távozni kényszerült a líceumból, az iskolai anyakönyv bejegyzése szerint „erkölcse nem volt megnyerő”.

Hazakerült apjához a hetyei birtokra, amelyet a soproni szabadság után börtönnek érzett. Versei alapján azért itt is megtalálta a módját, hogy lányokkal találkozzon. A költeményekben megjelenő Lolli, Lili, Pyllis, Daphné, Dudi és a többiek valószínűleg a környékbeli nemesi családok sarjai voltak. Közülük csak az utóbbit, a hetyei lelkész lányát, Perlaki Juditot tudjuk azonosítani. Vele össze is kötötte volna az életét, de az atyai szigor nem engedett rangon aluli házasságot. Ekkor, 23 évesen találkozott a gazdag rokoncsalád 16 éves lányával, Dukai Takách Zsuzsannával. Néhány hónap udvarlás után megkérte a lány kezét, valószínűleg azért ilyen gyorsan, hogy megszabaduljon apja gyámkodásától és házas emberként önálló életet kezdhessen.

Nem tudjuk, született-e vers az ifjú feleséghez, de az esküvő utáni években megénekelt Nelli, Emmi, Melissza, Naca és Chloé közül legfeljebb csak az egyik lehetett. A róluk szóló versek sem maradtak volna fenn, ha a volt soproni diáktárs, Kis János költő nem fedezi fel, hogy Dani uraság titokban verseket ír. A versek másolatait azonnal elküldte a korszak irodalmi vezérének, Kazinczynak, érzékletesen lefestve a magányában elégiákat író egyszerű gazdálkodót. Talán ennek a képnek akart megfelelni Berzsenyi, amikor az őt üdvözlő Kazinczynak küldött válaszleveleiben a valóságot megmásítva írt magánéletéről. Hogy saját magát négy évvel megfiatalította, még magyarázható azzal, hogy szégyellte hiányos műveltségét, de rejtély, hogy miért írta a következőket feleségéről: „középszerű mindenben; tizennégy esztendős korában vettem el, együgyűségben találtam és abból fel sem szabadítottam, mert e részben egy kissé napkeletiesen gondolkoztam.”

Berzsenyi Dániel és Dukai Takách Judit

Berzsenyi Dániel és Dukai Takách Judit

Zsuzsanna valójában két évvel volt idősebb az esküvő évében, de talán csak így volt hiteles, hogy teljesen tanulatlanként lehessen lefesteni. A Dukai Takách család könyveket tartó, művelt família volt, szinte lehetetlen, hogy lányuk „együgyűségben” ment volna férjhez. Lehetséges, hogy a felesége műveltségével dicsekvő Kazinczyt akarta így megbotránkoztatni Berzsenyi. Az viszont tény, hogy négy gyermeke anyját nem tekintette szellemi partnernek. A feleségéhez írt leveleiben csak a birtok ügyeivel foglakozik, s másoknak is legfeljebb annyit említ róla, hogy miatta fekszik korán, mert Zsuzsanna nem szereti, ha pazarolja a gyertyát, és a „versfirkálásért” is korholni szokta. Pedig továbbra is kereste a nőket, akikkel „társalkodhat”. Ilyen lehetett az az ismeretlen barátné, akihez híres levéltöredékét írta, amely beteljesült, de reménytelennek ítélt szerelmi kapcsolatról tanúskodik: „Még két mulatótárs van ébren mellettem: / A szelíd szerelem hamvadó szikrája / S bús melancholiám szomorgó nótája.”

38 éves volt, amikor végre megtalálta azt a lelki társat, akit keresett: felesége és saját maga unokatestvérét, a 19 éves Dukai Takách Juditot. A Malvina néven verselő lány hirtelen robbant be az irodalmi közéletbe, verseit levelekben küldték egymásnak az írók, állandó meghívottja volt a keszthelyi helikoni ünnepségeknek, ahol a magyar Szappho-ként ünnepelték. Berzsenyi egyik önkéntes mentora lett fiatal rokonának, akit Dudinak becézett, s többször is meglátogatott otthonában. „Dudi a legvirgoncabb, leglelkesebb társalkodó mindazon asszonyok között, melyeket én valaha esmértem” – írta róla Kazinczynak. A költő, aki azzal dicsekedett, hogy feleségét együgyűségben tartja, megírta a magyar irodalomtörténet első nőemancipációt sürgető versét – Dukai Takách Judithoz, aki nem akar a férfi ösztönök „szenvedő edénye” lenni. „Te megboszúlva méltóságtokat / Kihágsz nemednek szűk korlátiból, / Melyekbe zárva tartja vad nemem.”

Van, aki szerint szerelmi viszony is szövődött közöttük, de erre semmi bizonyíték nincsen. Sőt, míg a más nőkhöz írt versekben hamar előkerül a csókok és enyelgés emlegetése, Dudinak nem írt ilyesmiről. Valószínűleg az őt megértő, régóta vágyott szellemi partnert találta meg benne. Nem sok közös pillanat jutott nekik. Szinte egyszerre hagyták abba a költő pályát: Berzsenyi Kölcsey bántó kritikájától némult el 1817-ben, Dudi pedig egy évvel később férjhez ment, és innentől kezdve legfeljebb az asztalfióknak írt. Meghalni is egyazon évben, 1836-ban haltak meg – a költőtársaktól jórészt elfeledve, betegen. Berzsenyi Dániel 60, Dukai Takách Judit 41 éves volt. Dukai Takách Zsuzsanna egészen 1848-ig élt, valószínűleg sosem tudta meg, hogy kora egyik legnagyobb költője mellett élte le az életét.

Nyáry Krisztián: Így szerettek ők – Magyar irodalmi szerelmeskönyv
Corvina Kiadó, 2012