Csehov: Ivanov (részlet)

Első felvonás

Kert Ivanov birtokán. Balról teraszos ház homlokzata. Az egyik ablak nyitva. A terasz előtt félköríves térség, ahonnét sétautak indulnak a kertbe. Jobboldalt kerti székek és asztalok. Az egyik asztalon lámpa ég. Esteledik. A függöny felhúzásakor hallani, ahogy a házban zongora-hegedű duettet tanulnak.

[[ 1. ]]

Ivanov és Borkin.
Ivanov az asztal mögött ül és könyvet olvas. Borkin nagy csizmában, puskával megjelenik a kert mélyén, vidám; meglátva Ivanovot, lábujjhegyen odalép hozzá, és egy vonalba érve vele az arcába céloz.

Ivanov
(meglátva Borkint, megrázkódik és felugrik) Misa, az istenért… megijesztett… Úgyis olyan szórakozott vagyok, maga pedig ilyen buta vicceket… (leül) Megijesztett, és örül…

Borkin
(nevet) Na, na… bocsánat, bocsánat… (leül melléje) Többé nem teszem, soha többé… (leveszi a sapkáját) Micsoda hőség! Akár hiszi, akár nem, három óra alatt vagy tizenhét versztát kutyagoltam… elfáradtam… Tapintsa meg, hogy ver a szívem…

Ivanov
(olvas) Jó, majd később…

Borkin
De nem, most tapintsa meg. (Megfogja Ivanov kezét, és a mellére helyezi) Érzi? Tu-tu-tu-tu-tu-tu. Ez azt jelenti, hogy beteg a szívem. Bármely pillanatban rohamosan meg is halhatok. Mondja, sajnálni fog, ha meghalok?

Ivanov
Most olvasok… majd később…

Borkin
De nem, komolyan, sajnálni fog, ha hirtelen meghalok? Nyikolaj Alekszejevics, sajnálni fog engem, ha meghalok?

Ivanov
Hagyjon már békén!

Borkin
Mondja meg, drágaságom: fog sajnálni?

Ivanov
Azt sajnálom, hogy bűzlik a vodkától. Misa, maga undorító!

Borkin
(nevet) Hát bűzlök? Fura… Különben nem is fura. Plesznyikiben összeakadtam a vizsgálóbíróval, és vagy nyolc vodkát bedobtunk. Alapjában az ivás rendkívül ártalmas. Mondja, hát nem ártalmas? Mi? Ártalmas?

Ivanov
Kibírhatatlan kezd lenni… Nem érti? Misa, maga gúnyolódik velem…

Borkin
Jó, jó… bocsánat, bocsánat… Isten áldja, csak ücsörögjön itt magának… (feláll és indul) Micsoda egy nép ez, még beszélgetni se lehet. (visszafordul) Ja. Majdnem kiment a fejemből. Adjon nyolcvankét rubelt!…

Ivanov
Miféle nyolcvankét rubelt?

Borkin
Kifizetni holnap a munkásokat.

Ivanov
Nekem nincs.

Borkin
A legalássabban köszönöm. (gúnyosan) Nekem nincs… Most ki kell fizetni a munkásokat, vagy sem?

Ivanov
Nem tudom. Ma egy vasam sincs. Várjon elsejéig, amikor megkapom a járadékot.

Borkin
Hát így beszéljen az ember az ilyenekkel! A munkások nem elsején jönnek a pénzért, hanem holnap reggel!…

Ivanov
És akkor most mit csináljak? Vágjon szét, aprítson fel… Micsoda egy undorító szokás, hogy folyton nyaggat, amikor én olvasok, írok vagy…

Borkin
Én azt kérdezem: kell fizetni a munkásoknak, vagy nem kell? Ugyan, mit beszélek itt magával… (legyint) Ezek aztán földbirtokosok, a fenébe, ezek aztán urak… Racionális gazdálkodás… Ezer gyeszjatyina birtok, de fabatkát sem ér… Van temetés, de nincs hozzá ásó. Nem baj, holnap eladom a trojkát! Igen!… Lábon adtam el a zabot, holnap meg megyek és eladom a rozst. (járkál) Azt hiszi, nem teszem meg? Igen? Na nem, engem nem olyan fából faragtak…

[[ 2. ]]

Ivanov, Borkin, Sabelszkij (a színfalak mögött) és Anna Petrovna.

Sabelszkij hangja az ablak mögött: „Magával nem lehet játszani… Magának rosszabb a hallása, mint a sült csukának, a billentése pedig vérlázító!”

Anna Petrovna
(feltűnik a nyitott ablakban) Ki beszélget itt? Maga az, Misa? Mit mászkál itt folyton?

Borkin
A maga Nicolas-voilá-ja mászkálásban utolérhetetlen.

Anna Petrovna
Figyeljen ide, Misa, hozasson szénát a krikettpályára.

Borkin
(legyint) Hagyjon engem, nagyon kérem.

Anna Petrovna
Mi ez, micsoda hang ez?… Magához ez a tónus nem illik. Ha azt akarja, hogy szeressék a nők, akkor előttük soha ne dühöngjön és ne is hízelegjen… (a férjéhez) Nyikolaj, hemperegjünk meg a szénában…

Ivanov
Annácska, árt neked, ha a nyitott ablakban állsz. Menj be, kérlek… (kiabál) Bácsi, csukd be az ablakot!

Az ablak becsukódik

Borkin
Ne felejtse el, hogy két nap múlva kamatot kell fizetni Lebegyevnek.

Ivanov
Emlékszem. Ma elmegyek Lebegyevhez, és megkérem, várjon… (az órájára néz)

Borkin
Mikor megy át?

Ivanov
Mindjárt.

Borkin
(élénken) Várjon, várjon… azt hiszem, ma van Surocska születésnapja… Ajjajaj… Én meg elfelejtettem… Micsoda memória, mi? (ugrál) Én is megyek, én is megyek… (énekel) Átmegyek… Megyek, megmosdok, szívok egy kis dohányt, bekapok három csepp szalmiákszeszt, és mintha újjászülettem volna… Kedves Nyikolaj Alekszejevics, anyácskám, én lelkem angyala, maga folyton idegeskedik, a fenébe, nyafog, állandóan mélakólikás, pedig mi, a fenébe is, együtt ördög tudja, mekkora dolgokat tudnánk véghez vinni! Magáért én mindenre kész vagyok!… Akarja, hogy feleségül vegyem Marfusa Babakinát? A hozomány fele a magáé… Illetve nem a fele, de az egész, az egész!…

Ivanov
Hülyeségeket fecseg.

Borkin
De nem, komolyan, a fenébe is, akarja, hogy elvegyem Marfusát? Megfelezzük a hozományt… Különben, fogok én beszélni magának? Meg se bírja érteni. (gúnyosan) „Hülyeségeket fecseg.” Jó ember maga, okos is, de hiányzik magából a véna, a micsoda, tudja, a lendület. Csak szedné össze magát egyszer, a sátán is behúzná a farkát… Maga egy pszichopata, egy nyafka, mert ha normális ember volna, egy éven belül lenne egymilliója. Például ha nekem lenne most kétezer-háromszáz rubelem, én abból két hét alatt csinálnék húszezret. Nem hiszi? Maga szerint ez is hülyeség? Dehogy hülyeség… Adjon nekem kétezer-háromszáz rubelt, és egy hét múlva hozok magának húszezret. A másik parton Ovszjanov elad egy parcellát, pont velünk szemben, kétezer-háromszáz rubelért. Ha mi megvesszük azt a parcellát, akkor mindkét part a miénk lesz. És ha mindkét part a miénk, akkor, tud követni? akkor jogunk van duzzasztót emelni a folyón. Nem így van? Malmot építünk, és amint bejelentjük, hogy gátat csinálunk, akkor mindenki, aki a folyó partján él lefelé, fel fog hergelődni, mi meg aszondjuk, kommen Sie her, ha azt akarják, hogy ne legyen gát, fizessenek. Világos? A zarevói gyár ad ötezret, Korolkov háromezret, a kolostor ad ötezret…

Ivanov
Szófia beszéd mindez, Misa… Ha nem akar felbosszantani, tartsa meg a terveit magának.

Borkin
(leül az asztalhoz) Hát persze… Tudtam én előre!… Maga nem csinál semmit, engem viszont gúzsba köt…

[[ 3. ]]

Ivanov és Borkin, Sabelszkij, Anna Petrovna és Lvov

Sabelszkij
(kijön Lvovval a házból) Az orvosok voltaképpen ügyvédek, azzal a különbséggel, hogy az ügyvédek csak rabolnak, az orvosok viszont rabolnak is, ölnek is… A jelenlévők természetesen kivételek… (leül a székre) Sarlatánok, kizsákmányolók… Lehet, hogy egy idilli Árkádiában vannak kivételek a szabály alól, de… életemben eddig már húszezret költöttem rájuk, de sose találkoztam egyetlen orvossal se, aki ne lett volna cégéres gazember.

Borkin
(Ivanovhoz) Igen, maga semmi se csinál, engem pedig gúzsba köt. Ettől nincs nekünk pénzünk…

Sabelszkij
Mondom, a jelenlevők kivételek… Lehet, hogy vannak kivételek, bár ha meggondolom… (ásít)

Ivanov
(becsukja a könyvet) Mit szól ehhez, doktor?

Lvov
(az ablak felé néz) Ugyanazt, amit reggel is mondtam: a feleségének sürgősen a Krímbe kell utaznia. (fel-alá járkál)

Sabelszkij
(hahotázik) A Krímbe!… Miért van az, Misa, hogy te meg én nem gyógyítunk? Pedig olyan egyszerű!… Kezd harákolni vagy köhögni az unalomtól egy madam Angot vagy Ofélia, keríts papírt, és írd fel a tudomány szabályai szerint: végy egy fiatal orvost, aztán utazz a Krímbe, a Krímben végy egy tatárt…

Ivanov

(a grófhoz) Ne pöfögj már, pöfögő! (Lvovhoz) Hogy a Krímbe utazzék, ahhoz pénz kell. Tegyük fel, szerzek, de hát ő ellene van minden utazásnak…

Lvov
Igen, ellene van.

Szünet

Borkin
Mondja, doktor, hát Anna Petrovna annyira súlyos beteg, hogy muszáj a Krímbe utaznia?…

Lvov
(az ablak felé néz) Igen, tüdővész…

Borkin
Pssz… az nem jó… Én már rég észrevettem az arcán, hogy nem húzza sokáig.

Lvov
Ne!… beszéljen halkabban… hallani a házban…

Szünet

Borkin
(sóhajt) A mi életünk… Az emberi élet olyan, mint a virág, pompázik a réten: jön a kecske, lelegeli, volt virág, nincs virág…

Sabelszkij
Hülyeség, hülyeség, hülyeség!… (ásít) Hülyeség és álság…

Szünet

Borkin
Én pedig, uraim, itt végig arra tanítom Nyikolaj Alekszejevicset, hogyan kell pénzt csinálni. Közöltem vele egy csodálatos ideát, de a puskaporomat, mint mindig, megint meddő talajba vetettem. Neki aztán hiába beszélnek… Nézzék csak meg, hogy néz ki: melankólia, szplín, bánat, szomorúság, bú…

Sabelszkij
(feláll és nyújtózik) Te annyira zseniális vagy, mindenkit kioktatsz, hogyan kell élni, taníts meg hát engem is egyszer… Okíts ki, bölcs ember, mutasd meg a kiutat…

Borkin
(feláll) Megyek, megfürdök… Minden jót, uraim… (a grófhoz) Van magának húsz kiútja is… A maga helyében nekem egy héten belül lenne húszezer rubelem.

Sabelszkij
(utánamegy) Hogyhogy? Na, mondd már el.

Borkin
Semmi különös. Nagyon egyszerű… (visszamegy) Nyikolaj Alekszejevics, adjon egy rubelt!

Ivanov némán pénzt ad neki

Borkin
Merci! (a grófhoz) Magának még sok ász van a kezében.

Sabelszkij
(utánamegy) Jó, de hogyan?

Borkin
A maga helyében nekem egy héten belül lenne harmincezer rubelem, ha nem több. (kimegy a gróffal)

Ivanov
(szünet után) Fölösleges emberek, fölösleges szavak, és közben muszáj buta kérdésekre válaszolni – ebbe én, doktor, belebetegedtem. Annyira ingerlékeny vagyok, lobbanékony, durva, kicsinyes, hogy nem ismerek magamra. Napokig fáj a fejem, álmatlanság kínoz, zúg a fülem… És nincsen hova lennem… nincsen hova lennem…

Lvov
Nyikolaj Alekszejevics, komolyan szeretnék beszélni magával.

Ivanov
Beszéljen.

Lvov
Anna Petrovnáról. (leül) Nem akar ugyan elutazni a Krímbe, de magával elmenne.

Ivanov
(eltűnődik) Hogy ketten menjünk, ahhoz pénz kell. Nekem pedig nem adnak több szabadságot. Idén már kivettem…

Lvov
Tegyük fel, hogy így van. Akkor mást mondok. A tüdővészre a legjobb orvosság a teljes nyugalom, a maga felesége viszont nem ismeri a nyugalmat. Állandóan felizgatja, ahogy maga bánik vele. Elnézést, izgatott zaklatott vagyok, és nyíltan fogok beszélni. A maga viselkedése megöli. (szünet) Nyikolaj Alekszejevics, hadd legyen magáról jobb véleményem!…

Ivanov
Igaza van, tökéletesen igaza… Valószínűleg én vagyok a bűnös, de a gondolataim összezavarodtak, valami lustaság nyűgözi a lelkemet, és nincs erőm, hogy tisztába jöjjek magammal. Se másokat nem értek, se magamat… (az ablak felé néz) Meghallhatnak minket, menjünk, járjunk egyet. (felállnak) Kedves barátom, elmesélném én az egészet elejétől a végéig, de hosszú, és annyira bonyolult, hogy reggelig se végeznénk vele. (mennek) Annácska tüneményes, rendkívüli asszony… A kedvemért kitért, elhagyta az apját és az anyját, otthagyta a gazdagságot, és ha még száz áldozatot követelnék tőle, meghozná, a szeme se rebbenne. Én azonban nem vagyok tüneményes, és nem hoztam áldozatot érte. De hát hosszú história… A lényeg az, kedves doktor, (tétovázik) hogy… röviden, szenvedélyes szerelemből nősültem, és megesküdtem, hogy örökké fogom szeretni, de hát… eltelt öt év, ő még mindig szeret engem, én viszont… (széttárja a karjait) Maga azt mondja, hogy hamarosan meghal, én pedig nem érzek se szerelmet, se szánalmat, csak valami űrt és fáradtságot. Ha kívülről nézek magamra, akkor valami szörnyűséget látok; magam sem értem, mi történik a lelkemmel…

Eltűnnek a sétányon.