Isten óvja szegény, őrület sújtotta bolygónkat! | Astrid Lindgren: Háborús napló 1939–1945

Posted on 2018. május 22. kedd Szerző:

0


Pokorny Zsófia |

Írói naplókat olvasva az emberbe néha befurakodik az érzés: szabad-e ilyet. Szabad-e a mindennapok emberének privát világába belenézni? Amit magánemberek esetében komoly illetlenségnek tekintünk, arra felhatalmazást kapunk, ha az illető művész? Hiszen a napló műfaja alapvetően annyira személyes, az élet, az alkotó folyamat olyan részleteire enged rálátást, hogy az olvasó elbizonytalanodhat: talán ezt a határvonalat nem kellett volna átlépni.

Astrid Lindgren női hadinaplójával azonban más a helyzet. Habár a naplók keletkezése idején (1939–1945) még nem úgy ismerte őt a világ, mint a híres Harisnyás Pippi szülőanyja, vagy humanista szemléletű jogvédő, aki kiáll a gyermekek mellett, csupán egy stockholmi háziasszony volt, aki pontosan úgy élt, mint a legtöbben Svédországban a háború idején– viszonylag nyugodtan. Azonban már a Háborús napló olvasása közben is felsejlik előttünk annak az Astrid Lindgrennek a képe, aki hozzásegítette Európát, hogy ne csak talpraesett fiúhősöket találjunk a kontinens könyvespolcain.

A naplót mindvégig egy erős, határozott nő írja, aki nemcsak gördülékeny fogalmazásmódjával és történelmi éleslátásával teszi irodalmi kinccsé a kötetet, de a határozott írói karakter mögött megismerünk valakit, aki bátran éli az életét, verandáján pedig egy lovat tart. Természetesen az élet akkor sem volt ennyire egyszerű, még úgy sem, ha a háború közel sem avatkozott be olyan pusztító erővel Svédország hétköznapjaiba, mint a világ más részein.

A háború idején Lindgren cenzorként tevékenykedett, így a naplót rendkívül pontos történelmi látleletként kezelhetjük. A munkájából származó információkat meglepően nyíltan írja le, noha még a családja, a gyermekei sem voltak tisztában azzal, hogy édesanyjuk a svéd titkosszolgálatnak dolgozik. A korrajz és a politikai vélemény mellett a bejegyzések javát az átlag középosztálybeli élet bemutatása teszi ki. Lindgren – bár kevesebbszer, mint a háborús eseményekről – természetesen sokat ír gyerekeivel kapcsolatos örömeiről, kudarcairól is. Megismerhetjük a házasságon kívüli kapcsolatából született Larst, aki kamaszként jó párszor okoz konfliktust és csalódást, és férjével közös kislányukat Karint, akinek tulajdonképpen Harisnyás Pippit köszönhetjük.

Lindgren bejegyzései azért is különösen izgalmasak, mert bár jól ismerjük a világháborús történéseket azokban az országokban, amelyeket jóval erőteljesebben érintett az akkori politika, Skandinávia mindennapjairól nem sokat tudunk. Az írónő nézőpontja révén úgy látjuk az európai hadszínteret, ahogy egy színházi előadáson. Érezhetjük a viszonylagos jólétnek köszönhető távolságot, ami azonban mindig kiegészül a lelkiismeret-furdalás önvádjával is, hiszen Lindgren tisztában van vele, mi zajlik ott, ahol a harcok embertelensége közvetlenül átélhető. Ír a fejadagok csökkentéséről, a vaj viszonylagos hiányáról, közben érzi, hogy számára is teher a kiváltságos életmód. Ez a női szempontú történelemértelmezés a napló legérdekesebb vetülete. Nem csupán attól, ha szembesítjük mai ismereteinkkel, hogy Lindgren látásmódja mennyire volt reális. Inkább annak a jelenségnek megértésétől, hogy a háború nemcsak akkor pusztít, amikor a gyűlöletet emeli az értelem fölé, családok ezreit szakítja szét, hanem akkor is, amikor a jólét magányából szemléli az ember a világ őrületét.

A naplót olvasva felmerülhet, hogy az az írónő, akinek a neve összeforrt a világ legbátrabb, vörös hajú kislányáéval, miért nem beszél többet Pippiről. A mesekönyvet először 1944-ben említi, Lindgren ekkor küldi el a kéziratot egy kiadónak, holott az esti mesélések jól ismert alakja már jóval korábban is feltűnt a család életében. De lehet-e a Harisnyás Pippi kontextusa nélkül tekinteni a naplóra? Nem hinném. Minden, ami Astrid Lindgren élete és alkotói pályája köré kapcsolódik, az eltökélt gyermekjogi aktivista, a háborús tudósító vagy maga Pippi, egyszerre ő maga. (Ezt érzékelteti Holländer Judit érzékeny fordítása is.) Erős, néha kissé lázadó, és bár ismeri a félelmet, soha nem hátrál meg az elől, hogy kiálljon másokért. Lindgrennek ezt az arcát is megismerhetjük a naplóból, és ha kicsit jobban figyelünk, tulajdonképpen rábukkanhatunk egy nagyon is ismerős alakra. Valakire, aki szintén bátor, vörös hajú és egy lovat tart a verandáján.

Astrid Lindgren és Pippi filmbeli alakítója, Inger Nillson (1969, Pressens Bild/SVT)

Astrid Lindgren: Háborús napló 1939–1945
Fordította: Holländer Judit
Móra Kiadó, Budapest, 2017
232 oldal, teljes bolti ár 2999 Ft,
kedvezményes webshop ár 2249 Ft,
ISBN 978 963 415 3009

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Tizenhét bőrkötéses füzet. Valamennyi egy ruháskosárban lapult Astrid Lindgren hajdani lakásában, és csak egy évtizeddel az írónő halála után, 2013-ban kerültek elő. A füzetek egyetlen naplóvá állnak össze, amelyet a háború kitörésétől egészen 1945 szilveszteréig vezetett. A kézírásos bejegyzések mellett fotók, több tucat újságcikk is található, valamint olyan levélátiratok, amelyekhez Lindgren a „piszkos meló” során jutott hozzá. Maga nevezte így rejtélyes munkáját, amelyet a svéd titkosszolgálat megbízásából végzett.

Annyira gördülékenyen és élvezetesen fogalmazott már akkor ez a rendkívüli ambícióval megáldott háziasszony, aki naplójában követni, dokumentálni és lehetőség szerint megérteni igyekezett a korszak bonyolult világpolitikáját. Azontúl, hogy éleslátással és fejlett kritikai érzékkel közelít a megismerhető adatokhoz, és értőn elemzi őket, családanyaként egészen új témákra is kitér – az élelmiszerektől és születésnapi ajándékoktól a gyermeknevelés problémáin keresztül a nemzeti lelkiismeret háborgásáig –, így teremtve még hivatalos íróvá válása előtt új műfajt: a női hadinaplót.

Az olvasmányos, precíz mondatokkal megírt szöveg megállja a helyét történelmi forrásként, ugyanakkor irodalomtörténeti dokumentumként is olvasható, hiszen Astrid Lindgren ezekben az években írta nagy sikert aratott regényét, a Harisnyás Pippit, amely meghozta számára a világhírt.