Az analitikus elme ébersége | Georg Klein: Haza helyett

Posted on 2016. október 9. vasárnap Szerző:

0


kleing_haza_helyett-bor240Eszéki Erzsébet |

„Megtiltom magamnak, hogy felszálljak erre a vonatra. Hiszen tudom, mi vár rám a vasúti vonal túlsó végén. Most vagy soha!… Vajon golyót röpítenek a fejembe az épület túlsó oldalán? Ha igen, hát legyen!” – írja a közel hetven éve Stockholmban élő világhírű rákkutató, a Haza helyett című memoárjában Georg Klein. Ez volt az első könyve, amely azonnal valóságos bestseller lett Svédországban, s amely végre magyarul is olvasható a kitűnő skandinávos műfordító, Kúnos László magyarításában.

Georg Klein olyan reneszánsz ember, akit a tudományos kutatás mellett szenvedélyesen foglalkoztat az irodalom és a zene is, József Attiláról, Babits Mihályról vagy Bartók Béláról ugyanolyan elmélyülten és magával ragadó stílusban, élvezetesen képes írni, mint biológiáról, kutatásról, fölfedezésekről. Úgy, hogy közben új, olykor akár meghökkentő összefüggéseket lát meg és tár fel – egymástól távolinak látszó témák között is. Éppen ez vonzza őt, az, hogy belemerülhessen valamilyen témába, ami izgatja, legyen szó tumorbiológiáról, génkutatásról, a rák elleni természetes ellenálló képességről vagy művészetről. Mert már az ezzel való foglalatosság is energiával tölti fel, hát még, ha közben új következtetésekre is juthat.

Magyarul is megjelent négy esszékötete után végre most napvilágot látott a Haza helyett című memoárja. Ebből egészen különleges és tanulságos élettörténetet ismerhetünk meg. Az 1925-ben Mezőkaszonyban (ma Koszony, Ukrajna, beregszászi járás) született Klein György hatéves korában költözik édesanyjával Budapestre, rokonokhoz. A Berzsenyi gimnáziumban tanul, ahol az egyetlen jó tanáruk, Kardos Tibor olaszt és olasz irodalmat tanított – onnan ered Dante iránti érdeklődése. Egyébként az iskola gyenge volt, ezért a diákok önképzőköröket alakítottak, délutánonként Thoman Mann– vagy Freud-kötettel a hónuk alatt mászkáltak.

1943-ban érettségizett, majd vidéki egyetemre ment joghallgatónak, hiszen az orvosi pályát akkor már lehetetlenné tette a numerus clausus. Alig 19 évesen, „a körülöttünk, Európában dúló háború ellenére abban a ma már hihetetlennek látszó illúzióban éltem, hogy minket ez voltaképpen nem érint”. A német megszállás, 1944. március 19-e után egyetlen hét alatt megváltozott minden. „Mégis nagyon lassan fogtuk csak fel, hogy már nem jogállamban élünk” – fűzi hozzá a memoárban. Nem sokkal később fiatal korát meghazudtoló józan határozottsággal döntött, méghozzá többször is, s ennek köszönhetően élte túl a háborút.

Amikor 1986-ban, rövid stockholmi ösztöndíjam során egy ismerős a kezembe nyomta az …i stället för hemland című, akkor még viszonylag friss visszaemlékezést, amely ott azonnal ismert szerzővé is tette akkor már neves kutatót, ezek a mondatok nem voltak rám olyan hatással, mint ma. Akkor, fiatalon sokkal inkább azt éreztem, hogy itthon éppen lazul a rendszer, kinyílik valamelyest a világ. Eltelt azóta kereken harminc év, és Georg Klein éberségre figyelmeztető mondatain töprengek…

Három évtizede a szerző sorsa, élettörténete és bámulatos tudatossága, elszántsága ragadott meg. Georg Klein kifutófiú volt a Zsidó Tanácsnál, és megkapta főnökétől, Kohn Zoltántól az ún. Auschwitz-jegyzőkönyvet. Aminek minden szavát elhitte, nem úgy, mint mások, nagyon sokan. Még a rokonai is vészmadárnak nevezték. Nem akarták elhinni azt, amit pedig pontosan lehetett látni. Ezzel a „vágygondolkodással” aztán többször is találkozott kiélezett helyzetekben, tapasztalta, mennyire erősen irányítja ez az embereket.

Szálasi hatalomátvétele után már végképp baljós előérzete volt, ekkor határozta el: nem hagyja, hogy Auschwitzba hurcolják. Inkább megszökik, de nem száll be a vagonba. Az apatikus többséggel ellentétben úgy gondolta, ha lelövik, hát lelövik, de legalább a saját kezében van a sorsa.

Természetesen nem mesélem el a lebilincselő élettörténetet, a rengeteg izgalmas részletet, azt sem, hogyan menekült meg végül, kicsit később hogyan ismerkedett meg Évával, aki évtizedek óta a társa, miként költözött Stockholmba, ahol a neves Caspersson professzor tanítványa lett. Mivel nem volt svéd érettségije, nem jelentkezhetett az orvosi egyetemre, ahol egyébként is rendkívül kevés hely volt. Viszont a királytól kapott engedéllyel mégis elkezdhette tanulmányait.

A millió apró részletből nemcsak Georg Klein fordulatos élete rajzolódik ki, hanem rengeteg érdekesség az adott korról, országról is. Tömör, találó, sokszor roppant szellemes jellemzéseket kapunk. Az egyik fejezetben például leírja a magyar és a svéd kifejezési formák közötti eltérést, ami érzékelteti a két mentalitás közötti különbséget – vagyis nem egyszerűen nyelvi különbözőségről van szó.

Amikor elolvastam svédül Georg Klein memoárját, azonnal kértem a stockholmi Svéd Intézetben a referensemet, hogy segítsen, mert szeretnék találkozni a szerzővel. „Ó, az kizárt – szólt a válasz –, elképzelhetetlen”, hiszen a naptára hónapokra előre teljesen tele van. Bár csak néhány napig voltam ott, de olyan kitartóan könyörögtem, hogy végül sikerült kicsikarnom egy rövid találkozót. Pár nap múlva, a híres Karolinska Institutet folyosóján hallottam, amint Klein professzor és a felesége, Éva svédül vált néhány szót. Pedig kettesben voltak, nem ottani kollégákkal beszélgettek. Megütköztem ezen: svédül beszélgetnek egymással, amikor Magyarországról mentek el mindketten? Annyira erősen hatott rám ez az első élmény, hogy személyes, mély beszélgetés alakult ki köztünk. Fél órát kaptam csupán, de kettő lett belőle.

Az akkor készült, 1986-os fotón Georg Klein mosolygós, érdeklődő tekintettel néz ki az olvasószemüvege fölött. A világhírű professzor, aki valójában individualista (noha évtizedeken át saját kutatócsoportokat vezetett a Karolinskán), és bár zárkózottnak látszik, szeret egyedül lenni, közben rendkívül figyelmes és közvetlen. A jó beszélgetéseket kimondottan élvezi, iIyenkor amíg mesél, a szeme mosolyog. Meg kérdez. Ahogyan az emlékezéskötetben is számtalan gondolatfüzére után kérdéseket fogalmaz meg. Ami nyilván alapvetés egy kutatónál, de az azért sokat elárul valakiről, ha több interjúnk során is előfordult, hogy ő is kérdezni kezdett.

A legelső alkalommal azonnal megcsapott annak az érzésnek a szele, amit utána minden találkozásunkkor érzékeltem: bámulatosan szabad emberrel beszélgetek. Olyasvalakivel, aki ezért szeret Svédországban élni, mert az lehet, aki. „Ott békén hagynak” – említi a könyvben is. Stockholmban nem számított a származás, a hovatartozás. Semmi más nem számít, csak a kutatás, „szabadon birkózhat a sejtek problémájával”.

Svédországban nagyjából tíz év elteltével, a professzori székfoglalójakor érezte, hogy megérkezett. Elhagyta Magyarországot, sokak szemében gyökértelen, de valójában egyáltalán nem az, mert otthonra talált a tudomány világában. Már a legelső beszélgetésünk alkalmával kiderült: Magyarországra vonatkoztatva soha nem használná a „hazamenni” vagy az „otthon” szót. Mélyen élt benne akkoriban még a görcs és a megbántottság, ami később valamelyest azért oldódott. Ezért is pontos a kötet magyar címlapja, amelyen nem a születéskori, magyar neve szerepel, hanem az, amelyen kutatóként és remek könyvek szerzőjeként is világszerte ismerik őt: Georg Klein.

Rendkívül ritka, hogy valakinek egyszerre legyen ilyen bámulatos természettudományos és humán műveltsége is, arról nem beszélve, micsoda memóriája van. Analitikus és rendszerező ember, aki kiválóan tud írni is. Írásai egy irigylésre méltóan szabad elme sokszor meghökkentő képzettársításai, izgalmas gondolatai. Sok mindent megérthetünk az élettörténetéből. Például azt, hogy ébernek kell lennünk, figyelnünk kell – arra is, hogy a saját kezünkbe vett sorsunkat szenvedélyesen élhessük.

Georg Klein

Georg Klein

Georg Klein: Haza helyett – Memoár
Corvina Kiadó, Budapest, 2016
247 oldal, teljes bolti ár 2990 Ft
kedvezményes webshop ár 2541 Ft
ISBN 978 963 136 3890

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Ez a könyv, az önéletrajzom, 1984-ben jelent meg Svédországban. A tudomány világában sok minden megváltozott azóta, de nem akarom korszerűsíteni, amit akkor leírtam. Csak annyit fűznék most hozzá, hogy Nelly Sachs, aki az irodalmi Nobel-díj átvételekor mondta el azt a csodálatos rövid versét, amelyből könyvem címét kölcsönöztem, és aki maga nem élte át az üldöztetést, mert Selma Lagerlöf segítségével Németországból az utolsó pillanatban Svédországba menekülhetett, idős korában beleőrült a náci népirtás gondolatába.

Az egyik hazám továbbra is a tudomány. A másik az írás, a nem tudományos tárgyú esszék írása. Nagyon különböznek egymástól, de jól kiegészítik egymást, és így megóvnak attól, hogy utolérjen az antik görög gondolkodókra jellemző foglakozási ártalom, az acedia. [Közöny, fásultság, a jóra való restség.]

Georg Klein; Stockholm, 2016