A Zsidó Művészeti Napok (röviden: ZsiMü) 2016-os indulása óta Budapest elismert művészeti rendezvénysorozatává vált, amelynek elsődleges célja a zsidó kultúra sokszínűségének bemutatása színvonalas, egyedi produkciókkal. Az elmúlt két évben a pandémia megnehezítette a ZsiMü szervezőinek, és fellépőinek életét is, de ahogy lehetőség adódott rá, az elmaradt előadásokat 2021 őszén/telén pótolták. Idén végre a megszokott tavaszi […]
április 6, 2019 Írta: olvassbele.com
Tóth Zsuzsanna | A színész Koltai, a rendező Koltai, a humorista Koltai, az ember Koltai most könyvet írt. Szertelen, csapongó, dumálós könyvet. Mesél az életéről, a munkáiról, a barátairól, a családjáról. Voltaképpen csak dumál – és én mintha hallgatnám. Vissza-visszatér egy-egy mondatára, és legszívesebben rászólnék, ezt már mondtad, de mivel nem nagyon idegesít ezzel, ráhagyom. […]
április 6, 2019 Írta: olvassbele.com
Életrajzom röviden, szaggatottan Ezerkilencszáznegyvenhárom decemberében születtem, pontosan december 16-án. 1950-ben kaptam a legelső intőmet a Rottenbiller utcai általános iskolában. Az 1/A tanító nénije, Somos Gabriella a következőt üzente a szüleimnek: „Tisztelt Szülők! A gyerek gúnyosan néz.” Ezzel mintegy – bár ő nem tudta – meghatározta az egész későbbi sorsomat, hiszen már az óvodában és később […]
május 2, 2017 Írta: olvassbele.com
Bedő J. István | Komédia bemutatójával ünnepelte magát a tízéves szentendrei Ivancsics-társulat, Koltai Róbert, mint minden komédiási tudandók tudója rendezte a finn Bengt Ahlfors vígjátékát. Még csak nem is elhibázott a választás, hiszen a színjátszás történetében gyakran kijátszott kártya a színfalak mögött zajló valódi élet, ami izgalmasabb lehet a színlelt játéknál. (Ha nem tévedek, már […]
április 21, 2017 Írta: olvassbele.com
Olvassbele | Harminc év után újra Magyarországra látogat Bengt Ahlfors, számos világszerte játszott vígjáték finn szerzője, hogy megtekintse nagysikerű darabja a Színházkomédia premierjét az Ivancsics Ilona és Színtársai alkotóműhely előadásában. A szentendrei székhelyű társulat meglepetésekkel teli szereposztással készül, a rendező Koltai Róbert, a helyszín Szentendre, a művelődési központ (PMK, leánykori nevén Pest Megyei Könyvtár) színházterme. Az […]
május 7, 2015 Írta: olvassbele
L. Sz. | Tolsztoj Kreutzer-szonátája: monológ. Ha színpadra viszik, legfeljebb monodráma lehet. A Thália Színházban bemutatott Végállomás mégis elhiteti, hogy erős irodalmi anyagból lehet drámát gyúrni. B. Török Fruzsina dramaturg Koltai Róbert felkérésére végezte el a kísérletet. Koltai és Gubás Gabi már összeszokott színpadi páros, rájuk lehet alapozni, de hogy színház legyen Tolsztoj művéből, először […]
május 10, 2022 Írta: olvassbele.com
0